Látás nélkül élni



Láthatatlan Kert címmel tartottak a Fehérbot Világnapjához kapcsolódó rendezvényt a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon 2012. október 10–11-én. Az érdeklődők átélhették, hogyan érzékelik a külvilágot azok, akik nem hagyatkozhatnak a szemükre.
2012. 10. 16. 13:23

A Láthatatlan Kert kiállításon résztvevők a látás kikapcsolásával, egyéb érzékszervek segítségével szerzett támpontok alapján tájékozódva barangolhattak a kert kijelölt útvonalain, ismerkedhettek fákkal, bokrokkal, cserepes növényekkel.

Bábel László, az esemény ötletgazdája elmondta: hatodik éve rendezik meg a kiállítást, a Látás Világnapjához és a Fehérbot Világnapjához kapcsolódóan, október 8–15. között. Mint mondta, ő maga is nem látóként lett kertészmérnök, így ebből a szemszögből szeretné bemutatni a növények világát. A kiállítás célja, hogy megismertessék az emberekkel a látás nélküli világot, és így mutassanak rá, hogy mennyire csak egy érzékszervünkre hagyatkozva élünk. Mint mondta, a tavalyi évben 100 és 200 között volt a látogatók száma.

A rendezvényen szaglásra, tapintásra és ízlelésre hagyatkozva próbálták a résztvevők kitalálni, hogy milyen növénnyel van dolguk, milyen alma levét ízlelik vagy éppen milyen teát isznak. Vakon lehetett levéldugványt készíteni, különböző magokat felismerni vagy többféle teát kóstolni. Érdekes élmény volt a látást teljesen kizárva próbálkozni olyan növények felismerésével, melyeket nap mint nap használunk, például a főzéshez – közel sem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Bábel László szerint sok látogató mondja azt a kiállítás után, hogy "nem tudom, mit csinálnék, ha megvakulnék".

A Láthatatlan Kerten kívül tavasszal az Együtt a Kertben elnevezésű eseményt is megszervezik, mely része egy nagyobb lélegzetvételű projektnek, ami az integrációt hivatott elősegíteni. "Az eredeti koncepció szerint ezt egy akadálymentes környezetben tartanánk, az úgynevezett Öt érzék kertben, ami szintén az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia karán lenne megalkotva. Különlegessége, mind az öt érzékszervnek lenne egy kertje, amit az arra jellemző szempontok szerint alakítanának ki: ízlelésre például az Ízek kertje, látásra a Színek kertje, tapintásra a Formák kertje. A hatodik rész egy speciális kerti tó lenne, ami magában foglalja az összes érzékszervre ható tulajdonságokat" – árulta el Bábel László a jövőbeni tervekkel kapcsolatban.

Forrás: www.elte.hu





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05