Ismét megrendezték a mozgáskorlátozott emberek sportnapját



A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) április 13-án, szombaton immár ötödik alkalommal rendezte meg a MERI Sportnapot azzal a céllal, hogy a mozgáskorlátozott, fogyatékos emberek megismerhessék és kipróbálhassák azokat a sportokat, amelyeket ők is űzhetnek.
2013. 04. 14. 05:53

A rendezvényen – amelynek az OORI ad helyet – több mint 20 sportágat próbálhattak ki az érdeklődők, ilyen például a lövészet, a boccia, a kerekesszékes kosárlabda és rögbi, az ülőröplabda, a vívás vagy a lovaglás, de a kerekesszékes karatéval is megismerkedhetnek a látogatók. Több sportot paralimpikonok, világ- és Európa-bajnok parasportolók mutattak be. A sportnap házigazdája, Dani Gyöngyi ötszörös ezüstérmes paralimpikon vívó mellett a tavalyi londoni paralimpia résztvevői közül ott voltak például a zászlóvivő Biacsi ikrek, Pálos Péter paralimpiai bajnok asztaliteniszező, az ezüstérmes női párbajtőr csapat tagjai, Krajnyák Zsuzsanna ezüstérmes paralimpikon és világbajnok vívó, Kanyó Zsolt paraatléta, Sas Sándor és Szávai Csaba erőemelők, Gurisatti Gyula sportlövő és Farkas László teniszező is. A sportnapon emellett Boronkay Péter többszörös világbajnok triatlonossal és Mányik Richárd paragility világbajnokkal is lehetett találkozni.

A program célja volt – amellett, hogy a mozgáskorlátozott fiatalokban felkeltse az igényt a mozgásra és a testedzésre – az is, hogy utánpótlást toborozzon a hazai paralimpiai csapatnak. Tavaly több mint ötszázan vettek részt a rendezvényen, az aktív sportolók és az érdeklődők mellett olyan önkéntes segítők is jöttek, akik mozgásszervi rehabilitációval foglalkozó szakemberek vagy annak tanulnak.

Hazánkban több mint 300 ezer mozgáskorlátozott ember él, közülük mintegy 380-an rendelkeznek versenyigazolvánnyal. 

Az esemény társszervezője a Magyar Paralimpiai Bizottság. A rendezvény idei védnöke Tóth Tamás kétszeres ezüstérmes paralimpikon úszó. A rendezvényt a Coca-Cola Magyarország Testébresztő programja is támogatja.






Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05