Korszerű programok autizmussal élő gyerekeknek



A Kognitív Szeminárium 2014. november 14-én folytatódik a Pedagógiai és Pszichológiai Karon. A következő előadást Illés Orsolya, a GAPS Alapítvány elnöke tartja "Az ABA/VB (Applied Behavior Analysis/Verbal Behavior) program korszerű alkalmazása autizmus spektrum zavarral élő gyermekek fejlesztésében" címmel.
2014. 11. 07. 11:15

Az ABA (Alkalmazott viselkedés Analízis) tanítási programot egy norvég pszichológus, Ivar Lovaas és kollégái fejlesztették ki autizmussal élő gyermekek számára a Los Angeles Egyetemen (UCLA). Lovaas az 1960-as években kezdte korszakalkotó munkáját, a program azóta is fejlődik. B.F. Skinner kutatási eredményei a verbális viselkedés alapjairól (VB) és a motivációról még hatékonyabbá tették a terápiás lehetőségeket.

Az ABA/VB ma Észak-Amerikában és Nyugat-Európában is a szülők által leghatékonyabbnak tartott, legnagyobb kutatási háttérrel rendelkező és tudományosan legtöbbször igazolt terápiának számít az autista tüneteket mutató, fejlődésükben emiatt korcsoportjuktól elmaradó gyermekek fejlesztésében. Ennek ellenére itthon még kevéssé ismert, gyakran hibásan alkalmazzák, és rengeteg tévhit és előítélet övezi. Az előadás célja az ABA/VB alapelveinek, módszertanának és korszerű alkalmazásának bemutatása, ezzel remélhetőleg hozzájárulva a tévhitek eloszlatásához.

Időpont: 2014. november 14. 14:00
Helyszín: ELTE PPK (1064 Budapest, Izabella utca 46. P3-as terem)

ELTE Kognitív Pszichológia Tanszék / GAPS Alapítvány

Forrás: elte.hu





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05