Felvonulás és performansz a nők jogaiért
Fogyatékosság és nőiség kérdéseire fókuszál az ÉFOÉSZ induló projektje


Sétaszínházi előadást tartottak Budapesten március 8-án. A járókelőket is megszólító köztéri performansz az ÉFOÉSZ induló projektjének első állomása volt, amellyel a résztvevők felhívták a figyelmet a fogyatékosság és nemi szerepek kérdéseire a nemzetközi nőnapon. Az értelmi fogyatékos nőkből álló csoport tagjait a színházi eszközök támogatták önismereti folyamatukban és lehetőséget nyújtottak arra, hogy egymásra figyelve megosszák saját tapasztalataikat.
2015. 03. 11. 13:54

"Mi, nők" címmel nyert pályázatot és indított programot az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége. A Norvég Civil Alap által támogatott projekt célja, hogy a résztvevőket megerősítse saját szexualitásukban, támogassa őket jogaik érvényesülésében, a nemi inklúzióban. A fogyatékosság és szexualitás témája máig tabu: a projektnek várhatóan nem csak általános szemléletformáló ereje lesz, de a szülők, hozzátartozók, intézményi dolgozók látásmódját is árnyalhatja.

Az Ars Erotica Alapítvány és a Nem Privát Színház szakemberei által vezetett színházi csoportban művészeti eszközökön keresztül valósult meg a résztvevők érzékenyítése, vágyaik és félelmeik megbeszélése, érdekérvényesítésük támogatása. A játékok és gyakorlatok során a trénerek az ő igényeikre fókuszálva közelítették meg a felmerülő témákat, teret adva a személyes tapasztalatoknak és fórumszínházi eszközökkel támogatva az önismereti folyamatot. A vasárnapi előadás ezek megosztásából, feldolgozásából állt össze.

A lányom az elmúlt hetekben kinyílt – foglalta össze egy érintett szülő a tapasztalatait. A nyitottságot, felszabadultságot mindenki érzékelhette, aki nőnapon a Lőrinc pap téren sétálva összetalálkozott a szikrázó napsütésben doboló, éneklő, táncoló, papírszívekbe rejtett üzeneteket osztogató csoporttal. A női csoport a Krúdy utcán kitett feliratokban fogalmazta meg, mire figyeljenek oda a járókelők sétájuk közben. A lányok, nők bábokkal illusztrált mesemondást követően a nézőket is bevonva énekelték: "Azért vannak a jó barátok", új köszönéseket tanítva bíztattak mindenkit interakcióra egymással, és még rapeltek is. A tavaszváró, önfeledt hangulat végül sokakra átragadt, amikor a csapat sorba rendeződött, és mozgásuk utánzására kértek mindenkit, aki vevő volt rá, így vonulva vissza a foglalkozásnak otthont adó CSAK közösségi házba. Ott az előadás folytatásaként nem csak a csoport tagjai, de a meghívott nagymamák és gyerekek, barátok és barátnők egyaránt részt vettek a játékos divatbemutatóban, és vonultak, táncoltak közösen a "kifutón".

A Nem Privát Színház kiállítást installált a csoport eddigi alkotásaiból, amely a CSAK-ban, a Krúdy utca 12. alatt jelenleg is megtekinthető. A résztvevők a sétaszínházat követően további feldolgozó csoportban vehetnek majd részt, az ÉFOÉSZ pedig a pályázat keretein belül számos más utcai és online figyelemfelhívó, szemléletformáló akciót tervez.

Cikket készítette: Balogh Fruzsina
Képet készítette: Farkasné Gönczi Rita
A projektről további információ elérhető itt. 





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05