Korai szűrés: előremutató kezdeményezés Gyulán



Közösen szűrik ezentúl a koraszülött és érintett babákat a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete intézményének gyógypedagógusai, konduktorai és a gyulai kórház neonatológus szakorvosai – erről állapodott meg pénteken az egyesület és a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórháza. A kezdeményezés azért újszerű, mert a szakszolgálat munkatársai, mint a köznevelés szereplői, belépnek az egészségügyi rendszerbe. Ez Magyarországon még egyáltalán nem jellemző, pedig a hatékony koragyermekkori intervenció miatt mindenhol szükség lenne rá.
2016. 06. 23. 14:44

Az egyesület a megyében elsőként kezdte, és közel húsz éve foglalkozik koraszülött és érintett csecsemők szakszerű korai szűrésével, fejlesztésével. Napraforgó Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézményének szakemberei eddig is közreműködtek a csecsemők szűrésében, ezentúl azonban mindez már intézményesítve történik.

A szűrés gyógypedagógiai és konduktív pedagógiai vizsgálatot tartalmaz. Az orvosi diagnózis tanulmányozását követően, a fizikális vizsgálatok során megfigyelik az elemi mozgásmintákat, az izomtónusokat, a koordinációs képességeket, az egyensúlyi reakciókat, és kiszűrik a nagyobb ortopédiai eltéréseket, a szimmetria- és oldalkülönbségeket. Szükség esetén javaslatot tesznek a folyamatos kontrollvizsgálatra, megfelelő szakorvos megkeresésére, valamint szakértői bizottsághoz irányítják a szülőket. Az orvos a vizsgálatot az ambuláns lapra vezetett gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai felmérés eredményének figyelembevételével zárja le.

A koragyermekkori intervenció a 0-5 (6) éves korú, eltérő fejlődésű gyermekek tervszerűen felépített programja, amely magába foglalja a család segítését, szűrést, komplex diagnosztikai vizsgálatot, gyógypedagógiai fejlesztést, tanácsadást, különböző terápiás szolgáltatásokat, figyelembe véve a gyermek állapotát és a család körülményeit, valamint egyedi igényeiket. Az intervenciós beavatkozások csak az egészségügyi, a szociális, az oktatási és a családsegítési szakemberek hatékonyan együttműködése révén lehetnek igazán eredményesek.

A korai életszakaszban nyújtott prevenciós és intervenciós beavatkozások hosszú távon megtérülnek, ezt kutatások igazolják. A megkésett mozgás, beszéd, érzékszervi fejlődés esetében óvodás korra ép fejlődésmenet is elérhető, a tanulási zavarok pedig megelőzhetővé válnak. Az időben megkezdett szakszerű rehabilitáció súlyosabb esetekben is pozitívan befolyásolja az életminőséget.

Az egyesület a korai fejlesztés mellett óvodai nevelést, fejlesztő iskolai oktatást biztosít a fogyatékos gyermekeknek. A családok megsegítésre hozta létre a fogyatékosok nappali intézményét és támogató szolgálatát is. Összesen mintegy ezer fogyatékossággal élő gyermeknek, felnőttnek nyújtanak szolgáltatásokat.





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05