Juan Rulfo: Pedro Páramo

Lazarillo de Tormes

pedro páramoAhogy már hírt adtunk róla, a Pedro Páramóval a Könyvfesztiválon kezdetét veszi a Bookart kiadó Rulfo-sorozata, új fordításokkal, új külsővel. Most a fordító, Imrei Andrea mond el mindent, amit tudni érdemes a szerzőről, műveiről, az újrafordítás értelméről és egy rég dédelgetett álma beteljesüléséről.
2014. 04. 23. 06:50

Idén áprilisban az erdélyi Bookart Kiadó új fordításban adja ki Juan Rulfo 1955-ben született világhírű regényét, a Pedro Páramót. Az 2014-es Budapesti Nemzetközi Könyvvásárra megjelenő könyv egy ambiciózus projekt, a három kötetre tervezett életműsorozat első darabja. A tervek szerint a második Rulfo összes novelláját tartalmazza, a harmadik pedig az Aranykakas (El gallo de oro) című kisregényét (vagy – ahogy tetszik ˗ hosszú filmnovelláját) és más rövidebb írásokat.
 
A Pedro Páramo magyarul először 1964-ben, az eredeti mű megjelenése után kilenc évvel látott napvilágot az Európa Kiadónál Hargitai György fordításában, majd 1978-ban újra kiadták, akkor már Rulfo novelláskötetével, a Lángoló síksággal közös könyvben. Évekig hiába próbáltam meggyőzni a magyarországi könyvkiadókat az eddig magyarul meg nem jelent szövegekkel bővített új kiadás szükségességéről, egyik sem állt kötélnek. Mígnem egy véletlen során kapcsolatba kerültem a csíkszeredai Bookart Kiadóval, akik azonnal igent mondtak. Ragaszkodtak azonban hozzá, hogy a régi, éppen ötven éves fordítás helyett új, a többi művel stílusában egységes fordítás készüljön. Nagy örömöt jelent számomra ennek a könyvnek a megjelenése és az, hogy a latin-amerikai irodalom egy újabb, mára klasszikussá vált, kiemelkedő alkotóját és nem túl terjedelmes, de annál jelentősebb életművét sikerül megismertetni a fiatalabb magyar olvasókkal, illetve azokkal, akik annak idején nem figyeltek fel rá, hiszen kétségkívül a már hazánkban is ismert és nagyra értékelt szerzők, Borges, Cortázar, Onetti, García Márquez, Vargas Llosa vagy Carlos Fuentes mellett a helye.
 
Természetesen bárkiben felvetődhet a kérdés: miért kellett a könyvet újrafordítani, és egyáltalán szükség van-e egy hatvanéves mű új kiadására. A kérdés megválaszolásához egyrészt tudnunk kell, hogy Rulfo életműve ˗ benne a Pedro Páramo ˗ a modern latin-amerikai irodalom elválaszthatatlan része, egyik csúcsteljesítménye, ami már megjelenésekor is óriási elismert aratott, és sikere azóta is töretlen. "A Pedro Páramo a spanyol nyelvű irodalmak, sőt az egész irodalom egyik legjobb regénye", jelentette ki róla Borges 1985-ben. "Minden idők legjobb mexikói regénye", nyilatkozta 2001-ben Rulfo honfitársa, Carlos Fuentes. García Márquez Rulfo mintegy háromszáz oldalt kitevő életművét Szophoklészéhez hasonlítja, és egy riportban elmeséli, hogy kezdő író korában ez a regény volt rá legnagyobb hatással Franz Kafka Átváltozása mellett, olyannyira, hogy annak idején kívülről megtanulta. "Rulfo regénye nemcsak a XX. századi világirodalom egyik mesterműve, de a század egyik legnagyobb hatású könyve is", írja róla Susan Sontag Where the Stress Falls című esszékötetében. A mű hihetetlen népszerűségét mutatja az is, hogy amikor 1999-ben az El País című spanyol hetilap 17 spanyol írót arra kért, hogy készítsenek egy tízes listát az utóbbi száz év általuk legtöbbre értékelt spanyol nyelvű műveiből, 12 listán szerepelt a Pedro Páramo; 2002-ben pedig a Norvég Könyvklub és a svéd Nobel Intézet szintén írókat faggató nemzetközi felmérésében a világirodalom 100 legfontosabb műve között kapott helyet Cervantes, García Lorca és García Márquez mellett. De a Rulfo-művek iránti rajongás napjainkban sem csökkent, ezt bizonyítja az 2012 márciusában az írországi University College of Corkban rendezett Rulfo-szimpózium, vagy a Pedro Páramóból készülő, Stephen McNeff, ír zeneszerző és Frederic Wake-Walker, színházi rendező által jegyzett opera 2015-re tervezett londoni, New York-i és mexikóvárosi bemutatója is. A Pedro Páramo megjelenésének ötvenedik évfordulóját 2005-ben számos új kiadással ünnepelték az író hazájában és külföldön is. Ugyanebből az alkalomból jelent meg 2004-ben az eddigi legelmélyültebb Rulfo-életrajz, Alberto Vital Noticias sobre Juan Rulfo című könyve.

 

pedro páramo címlap


 
Soha egyetlen mexikói író művét sem fordítottak le annyi idegen nyelvre, mint Rulfo Pedro Páramóját, amely mintegy huszonöt nyelven jelent meg, többek között oroszul, litvánul, csehül, lengyelül, görögül, törökül, koreaiul, kínaiul, japánul, arabul, héberül, izlandiul, hindiül, stb., a legnagyobb európai nyelveken pedig több fordítása is született (angolul és olaszul három, németül és franciául kettő). Nem túl nehéz megválaszolni a kérdést, hogy miért volt szükség az elmúlt hatvan évben többször nekirugaszkodni a Pedro Páramo fordításának. Ahogy Víctor Jiménez, a mexikói Fundación Juan Rulfo vezetője is felhívja rá figyelmünket Juan Rulfo: Otras miradas (Más szemmel) című könyve Juan Rulfo frente a sus traducciones (Rulfo és a műveiből készült fordítások) fejezetében, a regény számos okból, amelynek részletezésére itt hely hiányában nincs lehetőség, nem könnyű feladat sem az olvasó, sem a fordító számára. A mű hagyományostól eltérő szerkezete, a beszédtöredékekből csak a regény végére összeálló cselekmény, a múlt és jelen idejű szekvenciák filmszerű, látszólag logikátlan váltakozása, a valóságos történések egybemosása az álmokkal, emlék- és fantáziaképekkel, hallucinációkkal, a szereplők különös, időn kívüli egyensúlyozása élet és halál között, a 20-as évek paraszti világát idéző mexikói köznyelv és az erősen stilizált költői beszédmód keverése, mind jelentős kihívás elé állítja a fordítót, és némi kutatómunkát is igényel. Ráadásul 1964-ben, amikor az első magyar fordítás készült, még nem állt rendelkezésre a műről írott tanulmányok azóta hatalmasra duzzadt tömege, sem a bőséges jegyzetanyaggal ellátott, 1983-as spanyol kritikai kiadás. A korai fordítások (München, 1958, New York, 1959, Párizs, 1959, Milánó, 1960) – így köztük a magyar is ˗ számos hibát tartalmaztak, s ezért a felsorolt nyelvterületek mindegyikén előbb vagy utóbb új fordításokkal helyettesítették őket.
 
Rulfo 1917-ben született egy Jalisco állambeli kis faluban. "Nagyon nehéz, kemény gyerekkorom volt", mondja Rulfo egy vele készült interjúban. "Olyan családban, amely nagyon hamar szétesett, olyan helyen, amit teljesen elpusztítottak. Anyámat, apámat, és apám minden testvérét megölték. (...) Soha, a mai napig sem találtam magyarázatot minderre. Nem lehet pusztán a forradalomnak tulajdonítani. Inkább valami atavisztikus, sorsszerű dolog volt, ami minden logikát nélkülözött." Bár Rulfo közvetlen módon sohasem használt önéletrajzi elemeket műveiben, lehetetlen nem ráismerni ennek a meghatározó gyerekkori élménynek a hatására a novellákban vagy a Pedro Páramóban.
 
Rulfo sok tekintetben nem szokványos szerző. Ahogy Susan Sontag írja róla említett esszéjében: "A Pedro Páramo egy olyan író legendás könyve, aki már életében maga is legendává vált. (...) Csendes (vagy inkább hallgatag), udvarias, érzékeny, nagy műveltségű és minden becsvágytól mentes, afféle láthatatlan ember volt Rulfo, aki az irodalomtól igen távol eső területeken kereste meg a kenyerét (éveken keresztül például autógumik eladásával foglalkozott), megnősült, felnevelte a gyerekeit, és életének szinte minden estéjét olvasással ("a könyvekben tett utazásokkal") és zenehallgatással töltötte. Ugyanakkor hihetetlenül nagy hírnévnek örvendett, írókollégái bálványozták. Ritkán fordul elő, hogy egy író már közel negyven éves, amikor első könyveit kiadja, és még ritkább, hogy ezeket az első könyveket azonnal mesterműveknek tekintsék. De még ennél is ritkább, hogy ezek után az illető író soha többé ne jelentessen meg újabb könyvet. Bár Rulfo kiadója a hatvanas évek közepétől jó pár éven keresztül emlegetett egy új, A hegység címet viselő regényt, a szerző nem sokkal 1986-ban bekövetkezett halála előtt kijelentette, hogy megsemmisítette a kéziratot."
 
Rulfo tizenöt évesen érkezett Mexikóvárosba, ahol jogot és művészettörténetet hallgatott az egyetemen, elmélyült történelmi, földrajzi és antropológiai tudást szerzett, amit a harmincas-negyvenes években, amikor széltében hosszában beutazta az országot, gyakorlati tapasztalatokkal egészített ki. Írni is, fényképezni is a harmincas évek végén kezdett. Ugyanis Rulfóról még az irodalmi alkotásait ismerők közül sem mindenki tudja, hogy nemcsak kiváló író, hanem elsőrangú fotóművész is volt, akinek számos kiállítást rendeztek (Mexikóváros, Spanyolország, Portugália, Olaszország, Franciaország, Görögország, Brazília, Argentina, Perú, Egyesült Államok, Kolumbia, Marokkó), fényképeit albumokban gyűjtötték össze és adták ki (2001, México: Juan Rulfo fotógrafo, 2009, Juan Rulfo: Oaxaca, 2010, 100 fotografías de Juan Rulfo).
 
Végül az észak-amerikai Margaret Shedd által alapított Centro Mexicano de Escritores két ösztöndíjának köszönhetően sikerült megírnia első novelláskötetét, a Lángoló síkságot, amely 1953-ban látott napvilágot, majd két évvel később, 1955-ben a Pedro Páramót. 1958-ban fejezte be második kisregényét, az Aranykakast (El gallo de oro), de ennek végleges, javított változata csak 2010-ben jelent meg. Bár Rulfo azonnal hangos nemzetközi sikert aratott első két könyvével, életét nem az írásnak szentelte, hanem a latin-amerikai antropológiai kutatások fellegvárában, az Instituto Nacional Indigenistában (Nemzeti Indián Kultúrákat Kutató Intézet) hazája indián kultúráinak feltárásán, megóvásán és támogatásán dolgozott évtizedeken keresztül, tanulmányokat írt, néprajzi anyagokat állított össze és készített elő kiadásra. Érdekes megjegyezni, hogy a modern mexikói irodalom művei közül a legtöbb őslakos indián nyelvre (nahuatlra, nayára, purépechára, mixtecára, stb.) elsőként az ő könyveit fordították le.   
 
Rulfo elmondása szerint a Pedro Páramo alapgondolata régóta foglalkoztatta; már 1947-ben említést tesz róla későbbi feleségének, Clara Apariciónak írt két levelében. Akkor még az Una estrella junto a la luna (Egy csillag a hold mellett) címmel beszél a műről. "Évekig hordoztam magamban, bár nem írtam le egyetlen oldalt sem. De folyton ezen töprengtem. Aztán amikor harminc év után visszatértem a faluba, ahol a gyerekkoromat töltöttem, és egy lakatlan falut találtam, akkor értettem meg, hogy el kell kezdenem írni a regényt. Az én falum régen nyolcezer lelket számlált, de akkorra csak százötvenen maradtak. Az eltelt három évtized alatt egész egyszerűen elmentek onnan az emberek. (...) Akkor jöttem rá, hogy Comalában járok..." Egy interjúban elmeséli, hogy a regény megírása hosszú folyamat volt, amelynek során elsősorban "a húzások gyakorlatát" kellett elsajátítania. "A Pedro Páramo megírásában a legnehezebb saját magam kiiktatása volt, az, hogy meg kellett ölnöm a szerzőt, aki ily módon a könyv legelső halottjának tekinthető." (...) "Először háromszáz oldalt írtam tele. Négy változat készült, és minden újabb nekirugaszkodás alkalmával, amikor legépeltem az utolsó verziót, jó pár oldalt összetéptem, kihúztam... Eleinte egymás után, folyamatosan következtek az események, de utána rájöttem, hogy az élet nem így működik; évek telhetnek el úgy, hogy nem történik semmi, aztán hirtelen, az idő és tér hagyományos felfogását felborítva, egymástól nagyon távoli dolgok kapcsolódnak össze; ezért van az, hogy a szereplők már mind meghaltak, nincsenek jelen sem a térben, sem az időben. Nem tudom, honnan származik az a megérzés, amelynek ezt a formát köszönhetem: olyan volt, mintha diktálta volna valaki." (...)
 
Szintén Rulfótól tudjuk, hogy a Lángoló síkság novellái ˗ mindenekelőtt a Luvina ˗ fontos előkészítő munkát jelentettek a Pedro Páramóhoz. "Már megvoltak a szereplők, tudtam, hogy a sivatag egyik forróság perzselte falujába helyezem a cselekményt, tudtam, milyen események fognak lejátszódni benne, de fogalmam sem volt, hogyan mondjam el, hiányzott hozzá a forma. Ezért írtam meg a Lángoló síkság novelláit, hogy begyakoroljam magam. A Luvinában született meg annak a tanárnak a figurája, aki elmegy az elhagyott faluból, de előbb még elmeséli a másiknak, aki a helyére érkezik, milyen is az ott; miközben beszél, egyfolytában iszik (a másik nem iszik semmit), míg végül részegen le nem fordul a székről; ezt az atmoszférát kerestem. Lassan, fokozatosan találtam meg hozzá a kulcsot."
 
A falut, ahova Juan Preciado anyja kérésére, apja után kutatva a regény elején megérkezik, Comalának hívják. A név szimbolikus: comalnak Mexikóban azt a többnyire öntött vasból készült, nyílt tűzre helyezett edényféleséget nevezik, amelyen a tortillát melegítik. Ahogy szimbolikus Pedro Páramo, az apa neve is: a páramo szó spanyolul ugaron hagyott földet, kopár síkságot jelent. Talán az sem teljesen véletlen, hogy a gyökereit kereső főhős neve pedig megegyezik az íróéval. Juan Preciado anyja halála után megérkezik annak szülőfalujába, hogy felkeresse apját, a vidék földbirtokosát és teljhatalmú kiskirályát, de csak egy lakatlan, kísértetek járta falut talál, ahol hamarosan a félelemtől, kilátástalanságtól, levegőtlenségtől ő maga is meghal. Voltaképpen nem is ő a történet főszereplője, hanem maga a falu, ez a földi purgatórium, amely egyszerre létezik konkrét, fizikai és lelki, metafizikai síkon. A pokolba való alászállás során a holtak, az elkárhozott lelkek elbeszéléseiből ismeri meg a múltat, amely a jelen állapothoz vezetett. Ugyanakkor a regény egy tragikus szerelem története is: hiszen a mindenható Pedro Páramo egyetlen szenvedélye, amely teljesen áthatja és meghatározza életét, a Susana San Juan iránt érzett viszonzatlan szerelme. "Pedro Páramo voltaképpen egy beteljesületlen szerelem miatt kudarcot vallott ember. Valójában egy ideált kerget, akit én Susana San Juannak neveztem el", mondja erről Rulfo. Egy másik interjúban, amikor megkérdezték tőle, negatív kritikának tekinthető-e a regény, Rulfo így válaszolt: "Nem hiszem, hogy negatív lenne, sőt talán épp az ellenkezője igaz, olyan szerencsétlen hagyományokat, embertelen törekvéseket kérdőjelez meg, amelyek csak kegyetlenséghez és szenvedéshez vezetnek."

(Az írás a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán megjelenő Orpheus Noster című lap Latin-Amerika számában jelenik meg.)
 





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05