Logika, de nem tudomány
Guillermo Martínez: Borges és a matematika
Dömötör Andrea

 borges"Már maga a ’matematika’ szó kimondásától is kirázza az embert a hideg" – írja a szerző, igaz, nem saját művére utalva, de valamelyest talán mégis önironikusan. Másutt viszont megjegyzi azt is: "A ’logika’ szó használata művészeti környezetben nem szükségképpen kellene hogy riadalmat keltsen".

2010. 08. 02. 14:20

A könyv fedőlapját nevezhetnénk "Esti Kornél-szindrómásnak": Borges neve a címben valószínűleg jóval figyelemfelkeltőbb, mint fölötte a szerző Guillermo Martínezé. Az argentin legenda neve mellett pedig szinte már nem is meglepő a "matematika" szó. Borgesről tudvalevő, hogy tudós. Martínez is utal a Borges y la ciencia (Borges és a tudomány) című kötetre, mely az író műveinek a különböző tudományágakkal való kapcsolatát vizsgálja. Csalódnunk kell azonban, ha a Borges és a matematikát ennek egy kibővített fejezeteként képzeljük el.

 

Először azonban, Esti Kornél és Barthes ide vagy oda, talán ejtsünk néhány szót a szerzőről, Guillermo Martínezről is. Mondjuk, kettőt: prózaíró (Oxfordi sorozat című kötete, melyből film is készült, magyarul is megjelet az Európánál)  és matematikus (harmadiknak: argentin, természetesen). A magyar olvasó ebben már rutinos, hiszen ott van nekünk Ottlik és Esterházy, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Nyomban világos a témaválasztás: Martínez a számára legkedvesebb tudományról és egykori honfitársáról, a latin-amerikai újpróza atyjáról ír.

 

Itt azonban, - ha a szerzőről továbblépünk a könyvre -mindjárt egy zavarba ejtő kérdéssel találjuk szembe magunkat: tulajdonképpen miről is szól? Borgesről vagy a matematikáról? Kínos, de a derék Jorge Luis nagyjából csak az első két fejezetben (a két előadásban) van jelen. Az viszont szinte biztos, hogy ezektől az előadásoktól minden tisztességes Borges-olvasó (-rajongó?) le lesz nyűgözve. Megjelennek előttünk a legismertebb Borges-novellák, ahogyan még sosem láttuk őket: például az alef mint a Russel-paradoxon példája vagy a bábeli könyvtár különböző végtelenjei. Fény derül arra is, hogy a homokkönyv valójában a racionális számokat és a Cantor-módszert illusztrálja, és hogy a Lönrott által (A halál és az iránytűben) megálmodott labirintus korántsem tökéletes. És ami a legszebb az egészben: mindezt matematikai képzettséggel nem rendelkezők is tökéletesen megérthetik.

 

De mi a helyzet a könyv többi részével, ahol már alig vagy egyáltalán nem találkozunk Borges-szel, összefutunk viszont Bolyaival, Fermattal, Gödellel, Fibonaccival és a "pitagoraszi ikrekkel"? Amit innentől kezdve olvasunk, az már matematika. Vagy mégsem egészen. Az történik, hogy a Borges és a matematika cím egyszerre kitágul, és az irodalom és  a matematika, vagy méginkább a művészet és a matematika lesz belőle. Olyan témák kerülnek elő, mint a próza logikája vagy, ami még hangsúlyosabb: a matematika esztétikája. (Nem kell csodálkozni, melyik matematikatanár nem mondta még: "Ez egy szép bizonyítás"?) Martínez érdekes matematikai problémákat tár elénk, igencsak sajátos köntösben: azt mutatja meg, hogy a matematikai gondolkodás és a művészi alkotás között tulajdonképpen nincs nagy különbség.

 

Az is lehet, hogy a könyv titkos célja a matematika népszerűsítése. Tanárként meg kell jegyezzem: a szerző kiváló pedagógus. A közölt szövegek nem csak érdekesek és olvasmányosak, hanem teljesen világosak és érthetőek is, és itt a gördülékeny, természetes magyar fordítást is megilleti egy dicséret.

 

Összegezve: a Borges és a matematika ajánlható minden olvasónak, aki szereti a matematikát, és minden matematikusnak, aki szeret olvasni. Mindenkinek, aki gondolkodni szeret.  





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05