Filmbe zárt géniusz

Zelei Dávid

Sokat vártunk, mire megnéztük 2010 legjobb külföldi filmjét, a Szemekbe zárt titkokat, de megérte: Juan José Campanella filmjén sírunk és nevetünk, nyomozunk és szeretünk, miközben elsöpörnek a szenvedélyek nem csak a szép nők, de az alkohol és a gyilkosság iránt is.
2011. 01. 16. 23:57

Azt írta múlt márciusban az Indexen Földes András, hogy lehetetlen, hogy az argentin El secreto de sus ojos (Szemekbe zárt titkok) kapja a legjobb külföldi filmnek járó Oscart, mert az általunk megszokottól egészen eltérő, a maga lassú folyású, feszes és mindvégig izgalmas latin-amerikai módján csodás, csekély a klisékövetése, éppen ezért az amerikaira programozott döntéshozók aligha hozzák ki győztesnek.

Nem lett igaza, pedig minden szavával egyetértünk: tudtuk, éreztük, hogy sokkalta esélyesebb az Aranypálmás Fehér szalag, de egyetlen percre sem tudunk haragudni, hogy az egyszer már az Örömfiúval jelölésig jutott Juan José Campanella krimiéé a szobrocska – még akkor sem, ha Hollywood legmenőbb vágói nyilván le tudtak volna rongyolni róla hat méter (nem fehér) szalagot. Csak lehet, hogy ezzel sérült volna a film argentinsága, elvész a feszültség, a tempó, és az egészből csak egy közepesen citromos limonádé-krimi maradt volna.

Merthogy a film legjobb jelenetei ebben a lassú tempóban képesek a legszebben kibontakozni: ahogy a főszereplő Benjamín Espósito (a már említett Örömfiúban is feltűnő Ricardo Darín) jobbkeze, a szimpatikus alkoholistát zseniálisan alakító Sandoval (jegyezzük meg: Guillermo Francella) módszeresen átvezeti főnökét saját szenvedélyéről a bűnös személyére egy Racing-fanatikus segítségével, ahogy a kikezdhetetlennek tűnő erkölcsű, remekül oda-odapiszkáló és mindemellett igen bájos (bár csak "vőlegényének fenntartott") mosolyú Iréne fokozatosan ráközelít a latin-amerikaiság egyik sztereotípiáig fokozott társadalmi problémájára, a hímsovinizmusra (machismo), beismerésre késztetve az erőszakoskodó gyilkost – nos, az csupán a maga dosztojevszkiji folyamatábrájában, tingli-tangli muzsika és állandó rohanás, géppisztolyropogás és halotthegyek nélkül teljesedhet ki.
 

el secreto

A történet magja meglehetősen egyszerűen összefoglalható: a nyugdíjba vonuló törvényszéki alkalmazott (lásd még: csinovnyik), Benjamín válása és feletteséhez, Irénéhez fűződő beteljesületlen szerelme után nem igazán tud mit kezdeni magával, ezért úgy határoz, regényben emlékszik vissza egy húsz évvel azelőtti brutális gyilkosságra. Az idősíkok közti ugrándozásban a háttérben megelevenedik a hetvenes évek Argentínája, a gyászos emlékű, és majdan katasztrófába torkolló posztperóni időszak lehangoló (az egyszer már elfogott, majd "köpésért" szabadon engedett brutális gyilkost Isabelita Perón beszéde közben fedezik fel a tévében) és felemelő (a teltházas Racing-meccs lelátója mintha nem evilágból való lenne) realitása, miközben ügyesen tekerednek egymásra a szerelmi és bűnügyi szálak, tort ül a Kusturicát idéző keserédes humor (ehhez, úgy látszik, nyomor, diktatúra vagy háború kell), csodásak a technikai megoldások (különösen a stadionban folytatott üldözős jelenet operatőri bravúr) egyetlen pillanatra sem érezzük a valószerűtlenség amerikai filmekben oly megszokott és kiábrándító érzését, a csattanó pedig a maga csendes és tompa fényű módján megdöbbentő és katartikus.

Juan José Campanella remekül ültette filmre a futballnovelláival elhíresült Eduardo Sacheri kötetét (az eredeti 2005-ös, címe pedig La pregunta de sus ojos), amiben segítségére volt maga az író is – nem csoda, hogy a siker után ismét együtt dolgoznak egy könyvadaptáción, melynek címe Metegol (vagyis Csocsó), főszereplői pedig egyenest a csocsóasztalról kerülnek ki. Mi már nagyon várjuk – ha a magyar kritikákból kihangzó, igen ritka egységű dicséretözönt vesszük alapul, még az sem lehetetlen, hogy eljut hozzánk.        





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05