2006
25. szám: Kiűzetés előtt és után: a szefárd zsidóság Ibériában és a diaszpórában – Felelős szerkesztő: Peremiczky Szilvia, Társszerkesztő: Ladányi-Turóczy Csilla

tartalom:

Tudelai Benjamin utazásai
Nagy András Ödön

"Jeruzsálemmel szemközt magasodik Sion hegye, melyen nincs más épület, csak a keresztények temploma. Jeruzsálem felé úgy három mérföldre található az izraeliták temetője, akik a régmúlt időkben barlangokba, üregekbe fektették halottaikat, és minden síremlék fölé feliratot véstek. Ám a keresztények lerombolták a sírokat, s a köveket saját házaik építéséhez használták föl. […]
Sion hegyén található Dávid házának sírhelye, és mindazon királyoké, akik utána uralkodtak. Pontos helyét nem lehet meghatározni, mivel tizenöt évvel ezelőtt a sion-hegyi templom fala leomlott. A pátriárka utasította a munkafelügyelőt, hogy fogja a régi falak köveit, és azokból építse újra a templomot. Amaz így is tett, és meghatározott összeg fejében munkásokat fogadott föl; húsz ember hordta a köveket Sion falának alapzatából.
Ezen emberek között volt két jóbarát. Azon a napon az egyikük épp a másikat szórakoztatta; étkük elfogyasztása után visszatértek munkájukhoz, mire a felügyelő rájuk szólt: "Miért késtetek ma?" Mire ők azt felelték: "Minek magyarázkodnánk? Mikor a társaink ebédelni mennek, majd mi dolgozunk." Elérkezvén aztán az ebéd ideje, a többi munkás elment enni, ők pedig megvizsgálták a köveket, majd felemeltek egy sziklát, mely mögött barlangbejáratot találtak. Ezt látva az egyik így szólt a másikhoz: "Menjünk be és nézzünk körül, hátha pénzt találunk!" Behatoltak hát a barlangba, és nemsokára egy arannyal és ezüsttel befuttatott márványoszlopokon nyugvó csarnokba jutottak.
Szemközt egy aranyasztal, egy jogar és egy korona feküdt: Dávid király sírjára leltek. Bal felől, ennek mintájára, Salamon király sírja állt és így tovább Juda összes királyáé, akiket ide temettek. Voltak ott még lezárt ládák is, melyeknek tartalmát ember nem ismeri. A két férfi megpróbált belépni a terembe, ám ekkor heves szél támadt a barlang bejárata felől, és a földre sújtotta őket. Úgy feküdtek ott, miként a halottak, egészen estig. Ekkor azonban ismét szél kerekedett, mely emberi hanghoz volt hasonlatos, és így kiáltott fel: "Keljetek föl és hagyjátok el e helyet!" A két férfi rémülten elrohant, és a pátriárka elé járultak, ahol elbeszélték a velük történteket. A pátriárka azonnal Abraham el Constantini rabbiért küldetett, aki a világtól visszavonultan élt, és aki egyike volt Jeruzsálem gyászolóinak, és elmondta neki mindazt, amit a két munkástól hallott. Abraham rabbi akkor így felelt: "Azok Dávid házának sírjai, Juda királyaié, holnap te, én és az a két ember saját szemünkkel nézzük meg, hogy mi is van ott.
A rákövetkező napon el is küldettek a két férfiért, ám mind a kettőt ágyában tartotta a félelem. Ezt mondták az őket keresőknek: "Mi ugyan nem lépünk be oda, mert az Úr nem akarja megmutatni azt a helyet senki emberfiának.". Erre a pátriárka parancsba adta, hogy a barlangot zárják le, s rejtsék el az emberi tekintetek elől mind a mai napig. Ezeket mesélte el nekem a fent említett Abraham rabbi."
Az utazót, kinek tolla megörökítésre méltónak találta ezt a történetet, Tudelai Benjaminként ismeri az utókor, és feltehetően az 1170-es éve táján hallgathatta meg a bölcs Abraham rabbi szavait, Jeruzsálemben. Benjamin ekkorra már hatalmas utat tett meg: utazásairól írott visszaemlékezése arról tanúskodik, hogy 1165 vagy 1166 körül hagyta el szülővárosát, a navarra-i Tudelát, melyet akkor még Tuteilaként tartottak számon a források.
Életéről, utazása okairól vajmi keveset tudunk: feltehetően az 1120-as években született a mai Spanyolország területén. Keleti utazásainak valamennyi fennmaradt verziója rövid bevezetővel kezdődik, mely bemutatja "hősét", és biztosít a szerző éleslátásáról, a leírtak igazságtartalmáról. A keleti utazás stációinak elbeszélése csak ezután veszi kezdetét. A bevezetőben a származásáról találhatunk szűkszavú feljegyzést, mely szerint Benjamin rabbi a navarrai Jonah fia volt. Bár rabbiként emlegeti a szöveg, ez a cím abban az időben gyakran nem volt több megtisztelő kifejezésnél, amely kijárt minden tanult és tiszteletben álló férfiúnak.
A bevezető rész[1] furcsasága, hogy Benjaminról harmadik személyben beszél:

" Íme az utazások könyve, melyet a Navarra földjéről származó Benjamin rabbi, Jonah fia állított össze, nyugodjék békében, a Paradicsomban.
A fent nevezett Benjamin rabbi Tudelából indult útnak, szülővárosából, s mint ahogy könyvében beszámol, sok távoli országot bejárt. A tájakról, ahol járt, lejegyzett mindent, mit ő vagy maga látott, vagy amiről hiteles személy révén értesült — oly dolgokról ír, melyekről a szefárdok földjén korábban sosem hallottak… Megemlíti továbbá a városokat lakó számos bölcs és előkelő ember nevét. Majd pedig, mikor az 4933-dik esztendőben (I. sz. 1173) visszatért Kasztília földjére, magával hozta ezen beszámolót. A fent mondott Benjamin rabbi bölcs és hozzáértő férfi volt, a Törvény és a Halakah ismerője, s bármely állítását is (vizsgáltuk), azokat minden esetben pontosnak, következetesnek és tényszerűnek találtuk, mivel maga is igaz ember volt.
Könyve ekképpen kezdődik:…"

Ezt követően a narráció átvált első személybe, s az elbeszélő belefog utazása leírásába. Mindez arra enged következtetni, hogy a szöveg bevezető részét nem Benjamin, hanem valaki más írta. Vita folyik továbbá arról is, hogy vajon a könyv, amit a szefárd utazó saját beszámolójának tekintünk, csupán a hozzátoldott bevezetőben őrzi-e egy későbbi szerkesztő keze nyomát, vagy pedig az egész mű egy ismeretlen szerző munkája, aki megszerkesztette és lerövidítette Benjamin eredeti feljegyzéseit.
Vajon mi késztette az embert, hogy útra keljen az akkor ismert világ közepe felé (amint azt a korabeli térképek ábrázolták)[2] a 12. század végén, mikor az iszlám egyre nagyobb területek fölé terjeszti ki a hatalmát, Jeruzsálemért pedig közel száz éve ölik egymást kelet és nyugat katonái?
A kérdés megválaszolásakor nem szabad szem elől tévesztenünk a középkori zsidóság, még pontosabban a spanyol zsidóság helyzetét. Bár a kritikai szöveg kiadója, Marcus Nathan Adler, felteszi ugyanezt a kérdést, érvelésében olyan sztereotípiákat alkalmaz, amelyek érvényessége erősen megkérdőjelezhető. Véleménye szerint mintaként eleve adott a "bolygó zsidó" alakja, aki távoli országok között tartja fent a kapcsolatot, s "akinek természetes hajlama van a kereskedésre és az utazásra" (He had a natural aptitude for trade and travel)[3] [sic].
A zsidóság középkori helyzetét alapvetően meghatározta az ókorból eredő tényezők sora, közülük is talán a legfontosabb, hogy a zsidóság többsége diaszpórában, az akkor ismert világ minden táján szétszórva élt. A diaszpóra lakói számukra idegen, és az esetek többségében ellenséges közegben voltak kénytelenek mozogni. Az európai keresztény államokban élő zsidóság nagy részét számos korlátozó intézkedés sújtotta: nem érintkezhettek a keresztényekkel, nem lehettek keresztény szolgáik, és lehetetlenné tették, hogy földbirtokot szerezzenek. Ennek – és nem a természetes érzéknek, hajlandóságnak – lett a következménye, hogy a zsidóság a gazdasági élet más területein, többek között a kereskedelemben találta meg a mindennapi meg-(és túl)élhetésének kulcsát.
A zsidóságnak a későbbiekben is számos hátrányos megkülönböztetést kellett elszenvednie, kezdve az elkülönítéstől a megkülönböztető jelzés viselésén át a nyílt üldözésig. A keresztes háborúk időszakában ez az üldözés különösen súlyossá vált, mind Angliában, mind a francia királyságban, mind pedig a Német-Római Császárság területén.
Az Ibériai-félszigeten a 10-12. században kicsit másként alakult a zsidóság sorsa. A mór uralom ezen szakaszában kifejezetten nyugalomban, a hódítókkal jó viszonyban élhettek, a kalifák udvarában magas állami tisztségeket viselhettek. A zsidó kultúra felvirágzásának és aranykorának ideje ez, számos kiváló gondolkodó, tudós és költő került ki a hispániai zsidó közösségekből.
Ilyen környezetből indult el Benjamin, akinek utazását nagyban megkönnyítette, hogy a világ szinte valamennyi városában, ahol megszállt, vendégszerető hittársakra lelt. Ez a tényező, a zsidó közösségek rendkívüli összetartása, nagymértékben segítette az utazást, s csökkentette a kiszolgáltatottság érzetét. Ha Benjamin intenciói rejtve maradnak is előttünk, beszámolója azért ad némi útbaigazítást írója szándékairól. Bár a beszámolók szinte minden város, ország, vidék ismertetésekor igen prózaiak, gyakran katalógus-jellegűek, találhatunk néhány állandó szempontot, mely talán árulkodó lehet. Szinte minden esetben megemlíti az elé kerülő város elhelyezkedését, kapuinak számát, más várostól való távolságát, megközelíthetőségét, fontosabb épületeit, a fő gazdasági tényezőit, azokat az árukat, melyben az adott hely bővelkedik, a lakók öltözködését és szokásait. Ezen kívül valamennyi esetben beszámol az ottani zsidó közösségek társadalmi és gazdasági helyzetéről, lélekszámáról, vezetőiről és tiszteletben álló személyeiről, szokásairól. Egyrészt ad tehát egy általános, geográfiai jellemzést, másrészt egy gazdasági ismertetőt, harmadrészt pedig vallási-társadalmi körképet ad a zsidóságról.
A szöveg alapján nem feltételezhetjük, hogy csupán egy úti célja lett volna, ezért szerintünk nem helytálló Scheiber Sándor azon vélekedése, miszerint Benjamin "útjának célja valószínűleg a szentföldi zarándoklás volt."[4]
Lett légyen azonban bármi is Benjamin célja, addig a jeruzsálemi beszélgetésig, amit Abraham rabbival folytatott, s melyet fentebb idéztünk, hosszú utat kellett megtennie Tudelából. A város az Ebro folyó partján terül el, így célszerűnek mutatkozott a kanyargó folyamon elhajózni délkelet felé. Először a mai Zaragoza[5] környékén állt meg, majd Tortosa városánál, ahol az Ebro a tengerbe ömlik . Innen szárazföldön folytatta utazását, követve a Földközi-tenger partvonalát, Spanyolországból indulva át Franciaország felé, megállt Barcelonában, Marseille-ben és e kettő között található számos kisebb városban is. Marseille-ben hajóra szállt Genova felé, hogy aztán szárazföldön folytatva utazását – Pisa érintésével – Rómába érjen.

"[Pisából/Lucca-ból] Hat napig tart az út Róma nagyszerű városába. Róma a keresztény királyságok feje, és megközelítőleg 200 zsidó él itt, akik megtisztelő pozíciót töltenek be, s nem fizetnek adót. Néhány közülük Sándor pápa szolgálatában áll, aki a keresztény világ lelki vezetője. Kiváló tudósok lakják a várost, vezetőjük pedig Dániel főrabbi és Jechiel rabbi, a pápa egyik hivatalnoka. A tudás és a bölcsesség tekintélyes ifjú ismerőse, akinek szabad bejárása van a pápa palotájába is. […] Rómát a Tiber folyó két részre osztja. A folyó egyik partján áll az a nagyszerű templom, melyet ők a római Szent Péter templomának hívnak. Julius Caesar nagyszerű palotája szintén itt található. Számos más csodálatos, a világ más vidékein látható épülettől nagymértékben különböző építmény is van a városban. Róma teljes területe, beleértve a lakott és a romos részeket is, hozzávetőleg huszonnégy mérföld."

Ezt a város palotáinak egészen a római korig visszanyúló leírása követi, majd bemutatja a katakombákat, valamint azokat az oszlopokat, melyeket még Titus császár hozott el a jeruzsálemi Templomból, s melyek minden évben, ugyanazon a napon, vízszerű anyagtól lesznek nedvesek. Róma az első város tehát, ahol Benjamin nagyobb helyet szentel a történelmi épületek és más különlegességek leírásának. A fent említett Sándor pápa pedig, nem más, mint ezen a néven a harmadik (1159-1181), a 12. század egyik legjelentősebb egyházfője, kinek erejét főként a Barbarossa Frigyes elleni harc kötötte le, s akinek többször el kellett hagynia Rómát. Az ő említése nagyban segíti az utazás idejének meghatározását.
Benjamin Róma után délnek vette útját, Itália nyugati tengerpartján, Nápolyon, Sorrentón és Salernón keresztül utazott, átvágott az Apennineken Bari felé, így jutva a keleti partra, míg végül megérkezett Brindisibe, ahonnan hajón folytatta utazását Otranto, Korfu és a görög szárazföld felé. Görögországban ismételten a tengerpart mentén utazik hol szárazon, hol vízen. Olyan városoknál állt meg, mint Korinthosz, Théba és Szaloniki (Thessaloniki), ám elkerülte Athént, s így érkezett meg Konstantinápolyba, a Bizánci birodalom akkori fővárosába.

"Abydos-tól ötnapos után érjük el Konstantinápolyt. Az egész […] görög földnek ez a fővárosa. Itt uralkodik Emánuel császár. Tizenkét miniszter szolgál neki, mindjüknek palotája van Konstantinápolyban és további kastélyokkal, városokkal bírnak; ők irányítják az egész országot. […] Mindenféle kereskedők érkeznek ide Babilónia, Perzsia, a médek és Egyiptom földjéről, a Kánaán vidékéről, az orosz birodalomból, Magyarországról […]. Zsúfolt város, s a kereskedők csak úgy özönlenek ide minden országból, szárazföldön és tengeren, és nincs ehhez fogható város, az egy Bagdadot kivéve, mely az iszlám nagy városa. […] Zsidók nem élnek a városban, mivel őket kitelepítették egy tengernyúlványra. A Márvány-tenger egy szigetén élnek, amely helyet csak a vízen keresztül hagyhatnak el, ha kereskedni akarnak a lakossággal. A zsidó negyedben talán 2000 rabbanita zsidó él, és közel 500 karaita, akiket védőfal választ el egymástól. […] A zsidók nem ülhetnek lóra. Az egyetlen kivétel Solomon Hamistri rabbi, a király orvosa, akinek köszönhetően a zsidók fontos engedményeket eszközöltek ki, melyek enyhítettek elnyomásukon."
Benjamin hosszan ecseteli a város mesés gazdagságát, lakóinak drága öltözetét, a különböző állatviadalokat és megemlíti azt is, hogy a görög férfiak puhányok a harcban, így királyuk tetemes összeg fejében, vad zsoldosokat kénytelen fölfogadni.
Noha csak csekély változás figyelhető meg Benjamin gyakran száraz, prózai stílusán, a Közel-Keletre érve beszámolója mind több leírást és helyi legendát, érdekességet tartalmaz. Amint távolodik Európa fő népességi központjaitól, beszámolója egyre nagyobb jelentőséggel bír. A The Decline and Fall of the Roman Empire ["A római birodalom hanyatlása és bukása"] című művében a híres 18. századi történész, Edward Gibbon számos helyen Benjamin munkáját idézi a Szentfölddel és a Bizantiummal kapcsolatban, valamint szinte minden, a távoli vagy ismeretlen zsidó közösségekkel (a Balkántól Észak-Afrikán át a Közel-Keletig és Közép-Ázsiáig) foglalkozó tanulmány Tudela-i Benjamin leírásával kezdődik, illetve művét, mint az első források egyikét említi.[6]
Amikor Benjamin délnek veszi útját Konstantinápolyból, először a Földközi-tenger keleti részének szigetein keresztül, majd a mai Törökország, Szíria, Libanon és Izrael partvonala mentén haladva, olyan területeket érint, melyeket történelmi vagy bibliai vonatkozásuknak köszönhetően ismerősként üdvözölhet. Az Izrael földjén való utazgatás már a keresztes hadjáratok korában nehézkessé vált, és ez a tény, kiegészülve Benjamin beszámolójának jelentős tévedéseivel, hibáival, arra enged következtetni, hogy ezen a ponton – valószínűleg először – olyan helyek leírásait olvashatjuk, melyek Benjamin személyesen nem keresett fel.
Tudelai Benjamin az 1170-es évek táján érkezik meg a Szentföldre. A második keresztes hadjárat (1146-1148) alig húsz éve ért csak véget, s már a levegőben lógott a harmadik hadjárat (1189-1192) megindítása. Ez utóbbinak kiváltó oka az iszlám világban bekövetkezett hatalmi változás volt. Az Ajjubida dinasztiából származó Szaláh ad-Dín (Szaladin) egyesítette a közel-keleti iszlám területek jelentős részét; megszállta Egyiptomot és Szíriát.

Benjamin feltehetően eljutott Jeruzsálembe, noha nem szentel a város leírásának több figyelmet, mint azt korábban Róma vagy Konstantinápoly esetében tette, mégis itt kerül sor arra a beszélgetésre, mely alkalmával Abraham rabbi megismerteti a navarrai utazót a sírok titkával.
Hogy ezután mi történt vele? Nem tudjuk biztosan, ám szülőföldjétől egyre távolabbi földekre kerülve, beszámolója is eltávolodni látszik a valóságtól. Naplója tanúsága szerint délfelé utazott, Betlehem és Hebron irányába, majd nyugatnak fordult a tengerparton Jaffa és Ascalon városát célba véve a aztán északra fordult, a Galileai-tenger felé, míg végül Damaszkuszba nem ért.
Damaszkuszba való megérkezését követően további jelentős változások állnak be Benjamin leírásaiban: beszámolója lapjain a zsidó lakosság száma csodálatos szaporultnak indul. A korábbi pár tucatról felszökik pár százra, ezerre. Benjamin állítása szerint a mezopotámiai régióban, 10000 vagy még több zsidó él mégpedig legalább négy különböző városban (Hadara, Okbara, Hillah és Basra), valamint 40000 egyedül Bagdadban. Az Arab-félsziget, területén a zsidóság lélekszámát háromszázezerre vagy még ennél is többre becsüli. Azonban valószínűsíthető, hogy Benjamin ezeket az adatokat (illetve leírásait is) másodkézből veszi. Amint utazása kelet felé folytatódik, a Perzsa Birodalmon keresztül egészen Szamarkánig, és innen Tibetbe, Indiába és Kínába, a leírt adatok egyre megbízhatatlanabbakká válnak; közhelyeket használ, melyek azt sugallják, hogy személyesen nem tette meg ezt az utat. Valószínűsíthető, hogy Benjamin nem utazott messzebb a legnagyobb, zsidók lakta perzsa városnál, Isfahan-nál.


Benjamin utazása során visszatér Kínából, Áden-en keresztül Abesszíniába, majd Egyiptomba megy. Valószínűleg 1171-ben, mielőtt hajóra szállt volna Szicília távoli partjai felé, járt Egyiptomban. Kairó, Alexandria és Messina az utolsó állomások útleírásában. Noha Szicíliából jövet – állítása szerint – keresztülutazott Olaszországon, Németországon, Csehországon és Franciaországon, ezen területeket csupán néhány bekezdésben, felületesen ismerteti (lehet, hogy ezt a részt sem ő írta). Kasztíliába történő 1173-as megérkezésével végére ér utazása.
Alakja az idők során szinte népi hőssé vált: utcákat neveztek el róla izraeli városokban, életét számos gyermekkönyv és mesefilm örökíti meg. Története az irodalomba is bekerült, szatirikusan emlékezik meg róla Mendele Mocher Seforim a Travels and Adventures of Benjamin the Third című, 1885-ben megjelent művében. Föltűnik továbbá Yehuda Amichai 1975-ös kötetében, a From Travels of a Latter-Day Benjamin of Tudela, illetve Jonathan Lévi regényében (A Guide for the Perplexed – 1992).
A hazai olvasóközönség számára Tudelai Benjamin és műve – Dávid király sírjához hasonlatosan – betemetve hever, csupán részletek olvashatók magyar fordításban. De talán majd egyszer ezek a sírok is megnyílnak…


[1] Tudela-i Benjamin héber nyelvű, retrospektív útleírása több angol fordításban is hozzáférhető. Jelen írás az Adler-féle átiratot veszi alapul, a fordítások ez alapján készültek.
The Itinerary of Benjamin of Tudela. (Critical text, translation and commentary by Marcus Nathan Adler) London, Oxford University Press 1907.
[2] Vö. Klinghammer – Pápay – Török 1995. Kartográfiatörténet. Budapest, Eötvös Kiadó. 55. p.
[3] Vö. Adler i.m. Introduction xii. p.
[4] Scheiber Sándor 1997. A feliratoktól a felvilágosodásig. Kétezer év zsidó irodalma. New York – Budapest – Jeruzsálem, Múlt és Jövő Könyvek. 196. p.
Hogy mennyire kérdéses ez a vélekedés, alátámasztja az a tény, miszerint Jeruzsálembe érve az elbeszélés hangneme semmiben nem változik, mi több, Konstantinápolyról nagyobb terjedelemben számol be. Hiányzik tehát az a Jeruzsálem-élmény, ami megvan a kor spanyol zsidó költészetében.
[5] A földrajzi nevek átírásakor a következő kiadvány szolgált útmutatásul: Világatlasz. Topográf Térképészeti Kft. 2004. (magyar névrajz: Balla Zsuzsa, Faragó Imre)
[6] Vö. Speake, Jennifer (ed.) 2003. The Literature of Travel and Exploration: An Encyclopedia. Fitzroy Dearborn Pub. 86—88. p.

25. szám: Kiűzetés előtt és után: a szefárd zsidóság Ibériában és a diaszpórában – Felelős szerkesztő: Peremiczky Szilvia, Társszerkesztő: Ladányi-Turóczy Csilla
Év: 2006
Szám: 1
Kommentek: 0

előző év 2006 következő év

25. szám: Kiűzetés előtt és után: a szefárd zsidóság Ibériában és a diaszpórában – Felelős szerkesztő: Peremiczky Szilvia, Társszerkesztő: Ladányi-Turóczy Csilla
25. szám: Kiűzetés előtt és után: a szefárd zsidóság Ibériában és a diaszpórában – Felelős szerkesztő: Peremiczky Szilvia, Társszerkesztő: Ladányi-Turóczy Csilla





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05