prae.hu

 

Tóth Olivér István
Ítélet

Csikorogva karcol csizmatalp jeget,
Bömböl a szél, jégcsap lóg az ereszen.
Szürke ég alatt szürke hómező,
Fény pislákol túl a dombon, erdőn.

Férfiak mennek szótlan, kemények,
Távoli dombon erdőbe sietnek,
Asszonyi rontást a faluról elűzni,
S tűzzel életet kioltani.

Templomból miseszó se hallik,
Kunyhóban a munka nem zajlik.
Különös szombat a mai,
Szent Borbála ünnepét ülik.

Messze várostól, kúriától, katedrálistól,
Törvényt ülnek a vének, határozott.
Asszonyt ítél a bajusz s szakáll,
Suba s buzogány ismeri a szokást.

Hosszú az út a falutól a hegyig,
Hol a rossz lelkeknek gyülekezni tetszik,
Hosszú az út egy rongyos nőnek,
Fedetlen fejjel, kibomlott fővel.

Dombon, távol sisaktól, páncéltól,
Távol püspök pásztorbotjától,
Távol az ország minden bajától,
Beteljesedett az emberi jog.

Mindenki némán tette a dolgát,
Senki nem érezte biztosnak magát.
Sokáig vajúdott a vének tanácsa,
Míg döntött a nemzetség bírája.

Ki felelős egy sarj életéért,
Ki egy nemzettség bukásáért,
Ki az, ki tudja, hová lett egy lélek,
Hová tűnt Ágnes úrnő szeme fénye?

Mért nincs többé jövője
Endre törzsének,
Hová lesz a föld, a nép,
Ha nem lesz törzs, nemzettség többé?

Egy asszony a bűnös,
Ki csecsszopót ölt:
Szemével verte meg a bárányt,
Bálvány vérét vette az álmán.

Asszony az, kinek meg kell halni,
Kit nem ismer többé senki
Kit nem etet többé a család,
S ki házban nem hál már.

Asszonyi kézen feszül kötél,
Asszonyi tekintet mered a jégre,
Messze innen befagyott tó,
Halászoknak most nem való.

Remete lakik a szigeten,
Ismerte őt személyesen,
Tudta ki ő, s mit keres
E kopár, kietlen vidéken.

De nincs már többé ismeretség,
Kivetette őt a község,
Faluban kutya is megugatja,
Gyerekhad ujjal mutogatja.

Nincs már neki jövője,
Tűzzé lesz jeges lelke,
Bús tekintet elhamvad,
Izzó parázs lesz arany haja.

Bárd sújt le zsenge fára,
Gyűlik már a rőzse, máglya,
Tisztás lesz az erdő helyén,
Szűz hó letiport, s kemény.

-

Temetik a kijevi remetét,
Tihany mocsaras szigetén,
Kőluk várja s megdicsőülés,
A sztyepp szülöttét.

Hideg szikla az ágya,
Daróc a párnája,
Névtelenség a rangja,
Kín s nélkülözés a pompája.

Elsiratják, társai,
Mind kik élnek halni,
Szomorúság papjai,
Nyomorúság lovagjai.

Eltemették, elfelejtették,
Bogyókból a tort megülték,
Misét érette elmondták,
Fa feszületet megcsókolták.

-

Száll már a füst az égre.
Látják a fekete jelképet,
Érzik csípős szagát,
Ágnes asszony hagyatékát.



Kritika

Péczely Dóra
2007. 01. 02. 03:21

Tisztelt Szerző!

Üdvös és szimpatikus kísérlet balladát írni fiatalon, 2006-ban, rohanó világunkban. Kár, hogy nem sikerült. A balladai homályt először magáról a formáról kellene eloszlatni, aztán kideríteni, mi is az a (hangsúlyos illetve időmértékes) verselés, mitől rím a rím. Olyan, mintha több ballada témája keveredne ezen az egy szövegen belül, magánéleti és a közösségi bűnök is felbukkannak, és sajnos, értelmezhetetlenül egybefolyik minden. Egy akvarell, melyre egy pohár víz ömlött.

Meglepő viszont a szókészlet gazdagsága, a helyenként felbukkanó, drámai erősségű sorok ("Egy asszony a bűnös / Ki csecsszopót ölt:", "Asszonyt ítél a bajusz s szakáll,"), és a (balladai) hangulat egységben-tartani tudása.

Olvasson sok balladát, képezze magát, aztán majd jelentkezzen újra!



Kommentek:
Ítélet
nyomtatásnyomtatható változat
cikk ajánlásakötelező ajánlása
szólj hozzászólj hozzá!
Megosztásmegosztás  Megosztás
írok a szerzőnekírok a szerzőnek

feltöltés ideje: 2006. 12. 21. 18:16
keletkezés ideje: 2006. 01. 15.

_

Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05