prae.hu

 

Pertinszky Imre
Mióta elmentél

ha az volna a kérdés hogy mit csinálok
nos dühöngök vagy még azt se azóta
kivéve persze amikor még azt is
de mert attól félek ez túl közel vinne
textust a tárgyhoz engem hozzád
feltéve hogy még megkérdeznéd
úgy döntöttem azt mondanám majd
ajkamon lefegyverző mosollyal
és fogcsikorgatva is hozzá persze
szóval azt mondom és ez már biztos
hogy mióta tényleg elmentél tőlem
imádok mosogatni



Kritika

Pollágh Péter
2008. 07. 15. 20:27

Itt felpörgött egy kicsit a szöveg: "mert attól félek ez túl közel vinne / textust a tárgyhoz engem hozzád". Erről beugrott a kilencvenes évek magyar gangxta lírája, rapja, melyet leginkább Térey János vitt fel szépen a csúcsra. De aztán nem jöttek a kíméletlen rímek, s nem úgy folytatódott a szöveg lüktetése sem, hogy az mindenképp elcsavarta volna a gyanútlan olvasó fejét. (Itt szeretném mindenkivel megosztani azt a beszédes tényt, hogy egy átlagos emberi fej 4 kiló.) Szóval vártam volna egy-két váratlan(abb) dolgot, ötletet.

 

A másik kiemelkedő szakasz pedig a vége volt, az utolsó két sor. Egyszerűségével, keresetlen humorával. Bár ez a két rész is valahogy mintha finoman arra mutatna rá, hogy néha milyen vékonyka a határ vers és dalszöveg között, s a "Mióta elmentél" is inkább a dalszövegekre emlékeztet, ha nem is a ritmikájában. Hanem mondjuk az egy adott, alapvető érzelemhez való "odakötöttségében".




Kommentek:
Mióta elmentél
nyomtatásnyomtatható változat
cikk ajánlásakötelező ajánlása
szólj hozzászólj hozzá!
Megosztásmegosztás  Megosztás
írok a szerzőnekírok a szerzőnek

feltöltés ideje: 2008. 05. 24. 14:22
keletkezés ideje: 2008. 05. 22.

_

Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05