prae.hu

 

Nádai Virág
2006. ősz

Úgy döntöttem, elmegyek a hüllő-kiállításra. Fiatalabb koromban is voltam, és emlékeztem rá, hogy milyen jó volt. Kifejezetten vonzódom a kígyókhoz, talán, mert mindenki utálja őket, irtózik tőlük csak azért, mert a világon vannak. Mi tagadás, én meg önmagamat látom bennük. Mondják, hogy a bőrük olyan undorító nyálkás, de én már simogattam kígyót, és mondhatom, egyáltalán nem ilyen, inkább selymes volt és puha, mintha csak a karomat fogtam volna meg. De ez a mostani kiállítás valahogy nem tetszett. A kígyók csak feküdtek üvegvitrineik mögött, és kifejezéstelen hideg szemükkel a semmibe bámultak. Nem találtam velük a kapcsolatot. A legközelebbi vitrinben meg hatalmas fekete szőrös valamiket pillantottam meg. Ki volt írva cédulára, hogy ezek 'szőrös csótányok'. Soha életemben nem láttam még ilyen rémísztő lényeket, méghozzá ennyire közelről. Jeges félelem kúszott a bőröm alá. Megnevezhetetlen irtózat fogott el. Mintha egy perc alatt megértettem volna, hogy Isten csúfat is, gonoszt is teremtett erre a szép világra.
Ekkor egy fiatal fiú, meg egy lány az akváriumnál kiabálni kezdtek:
- Hú, apám megette! Csak egy pillanatra fordultam el és megette a kishalat!
- Jézusom!
Én is odamentem hozzájuk. Mutatták a piranyát, ami jóllakottan nyalogatta a szája szélét. Mindhárman szinte egyszerre fedeztük föl az iszonyatot: a kicsi hal kopoltyúja épen maradt. A kis áttetsző gömb, kitartóan pumpálta a levegőt, a már nem létező testbe. Csak álltam ott, mint aki képtelen betelni a látvánnyal.
Este kötelező volt elmennem egy halottakról szóló előadásra. Sok-sok idős férfi és nő jött az előadókat hallgatni. Amint néztem őket, a szőrös csótányok jutottak az eszembe. Ezek az öreg emberek égett pernye és hamuszagot árasztottak, a keserű orvosság- és betegségszag mellett. Meg voltam róla győződve, hogy legszívesebben még egy lapát földet tennének a virágos szívű fiatal halottakra. De ők ezt persze tagadták.
Hazamentem és tepertőt ettem kenyérrel. Amint ráharaptam a kenyérhéjra éreztem, hogy valami történt az egyik fogammal. Benéztem hát a tükörbe, és az ujjammal meg tudtam mozgatni az egyik fogamat. Később ez a fogam kiesett.

Ez pedig az Álmoskönyv szerint semmi jót nem jelent.



Kritika

Pollágh Péter
2008. 10. 13. 07:02

Nahát, ezzel kezdjen valamit az ember!  Kezdjük visszafelé: jó az utolsó mondat. Laza és cinikus. S ez a lazaság sajnos sehol másutt nem fedezhető fel a szövegben. Még akkor is elég kevéssé élvezetes, ha azt mondjuk rá, hogy ez egy blogbejegyzés. Mert ugye van a blog, meg van az irodalom. De sajnos sokan nem értik a kettő különbségét.

 

Szóval a szerző nagyobb  energiákat fektethetett volna abba, hogy megpróbáljon valamit, akármit élvezetesen leírni. A legközhelyesebb dolgokat is emlékezetesen körbe lehet nyalogatni a megfelelő nyelvvel. Meg hát az irodalom a felismerésekről s a felismertetésekről szólna. Mit kap az olvasó ettől a szövegtől?




Kommentek:
2006. ősz
nyomtatásnyomtatható változat
cikk ajánlásakötelező ajánlása
szólj hozzászólj hozzá!
Megosztásmegosztás  Megosztás
írok a szerzőnekírok a szerzőnek

feltöltés ideje: 2008. 08. 27. 16:42
keletkezés ideje: 2008. 07. 01.

_

Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05