prae.hu

 

Horváth János
Nimród, a betyár

Előének

Az Úrnak 2109. évében

Az új ugart járta a Betyár,
Jobb karjában egy Turul,
Mögötte a múltja, előtte a föld sivár,
Mostan mindenütt alkonyul.

Rég volt már a Királyság,
Elhordták a hiénák,
Kik szívekben éltek,
És az elmének regéltek.

Nimród, a betyár
nyakában kis szelencében
hordta haragját,
hogy elvigye a Magyarok Istenének.

Útjain látá, romos ez a Föld,
Küldetése oktalan?
Felépül-e valaha, mit őseitől örökölt?
Vagy minden fű talajtalan?

A törés pihen a múltban,
De ki tudja, melyik korban,
Vissza kell vándorolnia,
Utána haragját át kell adnia.

Turulmadara néma,
Ám olykor énekel a Hold alatt.
A betyár még nem hallotta,
Alszik ilyenkor, altatja a múltja.

Nimródon fekete köpeny vala,
Alatta papi reverenda,
Lábán sarkantyús fekete csizma,
Arcán setét kendő, fején betyárkalap.

Ő az egyetlen talán, ki még megmaradt…

Társai tán mind csatában végezték,
Űztek, üldöztek, erejüket fényezték,
S midőn végeztek, fegyverüket egymásra szegezték,
Elpusztultak a Haragok Ösvényén.

A betyárt is húzza a kis szelence,
Győzelmet, Királyságot
énekelnek néki benne,
Az Igazi Gazdagságot.

Ám ő kitart, bár lelke ólomból vala,
Szíve pedig már édes arany helyett,
Ravaszból és kakasból álla,
Tekintete, mint az örök tél: jéghideg.

Vesztésre ítéltetett? Vagy kárhozatra?
Nem érdekli már.
Hol is van ő most?
Még mindig az ugaron jár.

De látá, közel a hely,
A Törésvonal Ösvénye,
Mely a múltba vezet.
Melyet egy romváros előz meg.

I.
A ROMVÁROS

1.
Nimród, a betyár elengedte a turulmadarát, hadd járja a be a tájat, veszélyt keresve a romos városkában. Mindenütt lepusztult magas épületek, kis utcák, aszfalt, melyeken lidércet vet az alkonyat. A turul körözött egyet az egyik felhőkarcoló felett, majd leereszkedett egy táblára, melyen ez állt:

ISTEN HOZOTT?
A betyár belenyúlt a tarisznyájába, elővett egy sodort cigarettát, gyufával meggyújtotta, majd átlépte a tábla melletti határt. A turul a szürkületre nézett, majd Nimródra, utána felröppent. Ki tudja mi vár itt rájuk?
A szél könnyű volt még, kellemesen fújdogált, ám aki jobban odafigyelt, kihallotta belőle holtak sikolyát. Egykori belvárosi úton jártak, az épületeken táblák jelezték az utcákat, tereket, kerületeket. Néhány villamos porosodva állt, körülöttük néhány személygépkocsi felborulva, vagy csendesen állva, az egyikre felfirkantva: ÉSZAK FELÉ MEGYEK, OTT VAN AZ ÁLMOK VILÁGA, GYERE HÁT UTÁNAM! A betyár arca fekete kendője alatt éppúgy mozdulatlan, mint a jármű maga.
Mit hall? Részeg hangokat valahonnan. Kinyújtja jobb karját, mire a turul beleszáll. A madár rátekintett éles pillantásával, majd bal felé biccentett. Nimród arra sandított és az autókból és motorokból álló romok ölelte helyen megpillantotta a helyet. Egy fogadó volt egy épület alsó szintjén, melynek felé egy falapra ügyetlenül festették vörössel: ÉTEL, SZÁLLÁS, DOHÁNY ÉS MÁS KACATOK.
Megindult felé.

2.
Bent megcsapta a sör szaga nyomban. Lepattant, koszos hely, néhány asztalt a pókháló nőtte be. Körül-belül öten ültek az asztaloknál, némán bámulva sörüket. A helyiség végében a pult mögött egy férfi állt, mellette egy fiatal, hullámos fekete hajú lány. Nimród letolta a kendőjét, valami iszonytatóan hiteltelenül elmosolyodott egy pillanatra.
- Adjon Isten! – biccentett nyájasan.
- Adjon Isten! – mormogták.
A pulthoz lépett, miközben a többiek csodálkozva figyelték őt, meg a turulmadarát. A pultos lány elmosolyodott látva Nimród szép arcát. Ám egy kicsit meg is rémült annak hidegségétől. Rejtőzött benne valahol mélyen valamilyen ősi kegyetlenség, amit nem tudott meghatározni.
- Mit adhatok, betyár?
- Egy sört kérnék.
- Máris hozom. Marad éjszakára?
- Maradjak? – kérdezett vissza Nimród, arcán az előzőhöz hasonló szánalmasan
hiteltelen mosollyal.
A lány erre egy kicsit zavarba jött, belesimított hullámos hajába, a mellette álló
férfihoz fordult. – Apa… Maradhat?
A bajuszos, kissé kövér férfi egy darabig szúrósan méregette a betyárt. Nimród minden erőfeszítés nélkül állta a tekintetét. A férfi végül megvonta a vállát. A lány elmosolyodott és töltött egy korsó sört. Azt a betyár elé tolta, majd mielőtt az nyúlt volna érte, a lány a kezét nyújtotta. – A nevem Viki.
A betyár egy darabig habozott, figyelte az felé nyújtott kezet, mintha még soha nem látott volna ilyet. Végül finoman megfogta. – Sólyom Nimród vagyok, talán az utolsó betyár…
- Nem az utolsó! – szólt mögüle valaki.
Nimród a hang irányába fordult. Egy öreg, őszülő szakállas férfi figyelte őt bamba szemekkel egy asztalnál. Fején koszos szürke kalap volt, előtte egy félig kiivott söröskorsó, a mellette lévő asztalon egy hegedűtok hevert.
- Hogy mondta? – kérdezte a betyár.
A férfi úgy nézett vissza rá, mintha nem is tudná mondott. – Mondtam én valamit?
- Feledékeny. –súgta neki Viki, utána még hozzátette: - Nagyon is.
- Semmit. – válaszolta. – Tévedtem. Csak a szél zúgott odakinn.
- Ó. – bólintott az öreg.
Nimród visszafordult a lányhoz, elvette a sörét az ajtóhoz közel sétált, leült egy asztalhoz. A turul letelepedett a mellette lévő asztalra, senki sem szólt érte. A madár olyannyira szent állatnak számított, mint Indiában a tehén.
A betyár belekortyolt a sörbe. Ízlett neki! Ki tudja mikor ivott ilyen jót utoljára. Biztos nagyon rég volt. Meg kell hagyni, ez a hely bár egy leprafészek, de a sör az remek. Mendemondák szerint az egykori Magyar Királyságban sok effajta hazai nedű került le a bizonyos szalagos gépekről. Sok iparos vált gazdaggá belőle- és sok élvező tajt részeggé, alkoholistává.
Amikor a szenilis öreg férfi halkan böfögött, a turul szélsebesen felé fordult, mintha rosszallást akarna kifejezni.
- Bocs, madárka. - mondta az öreg. – Inkább ez gyűjjön, mint a tatár! Nem igaz kisfiam? – fordul a madár gazdájához, mire az oda se nézve, helyeselve megemelte korsóját.
Viki kacéran mosolyogva figyelte az új vendéget, mire az apja durván maga felé fordította. – Menj föl a szobádba, Viki!
- De apa! Nem vagyok már kislány!
- Menj föl! – förmedt rá az apja és ellentmondást nem tűrve mutatott a pult melletti korhadó ajtóra.

3.

Viki apja az idegenhez lépett, az fel sem nézett, csak levette betyárkalapját és az asztalra tette. Megfeledkezett az illemről. Egyszer a betyáriskolában is elkövette ezt a hibát, amiért két hónapig egy elfogott hiéna egyenruháját kellett hordania. Akkoriban is gyűlölték azt az uniformist, így országos szégyennek számított egy ilyen büntetés.
- A lányomat akarod? – kérdezte a férfi.
A betyár felnézett, arcából semmilyen érzés nem tükröződött, csak az az örök hidegség. Azonban fekete szeméből sütött a mély értelem, a tudás, s valahol az egykori gyermek lelke is.
- Nem akarok én semmi mást, csak aludni. Megfizetem, ahogy a sört is. – az asztalra csapott három aranytallért.
- De a lányomra is szemet vetettél!
- Nem tudom, hogy miről beszélsz.
- Hát akkor tudd meg, te betyár – olyan mérhetetlen gúnnyal, indulattal ejtette ki ezt a szót, hogy még maga is beleremegett. -, hogy lányom félig szvád.
- És?
- Ősi ellenségeitek.
- Nekem aztán nem. Az elhunyt, vagy a talán még megmaradt társaimnak úgyszintén.
- Ó, ne mond! A saját szememmel láttam, ahogy célba lőttetek a szvádokra a Fekete Havak Hegyén.
- Rosszul láttad, barátom. Azok biztosan nem betyárok, hanem a Hiénák voltak.
- Nem, nem ők voltak. De még ha azok is, nekem mind egyformák vagytok. Mindenkibe belelőtök, aki egy kicsit is Királyság vissza hozatala ellen van, miközben a ti hibátok volt, hogy széthullott.
Nimród arcára kiült a harag. – Ezt vond vissza, némber, vagy megkeserülöd!
- Nem ijedek meg tőled, te álharcos! Felőlem aztán kétszer is megölhetsz, de nem hagyom, hogy egy ilyen mihaszna tömeggyilkos háljon a lányommal!
- Én nem akartam mást, csak inni, enni, aludni, mert hosszú út áll előttem!
- Jó, ez ellen a három ellen nincsen kifogásom. Nyugodtan ehetsz, ihatsz, aludhatsz itten, de lányomat felejtsd el. A feleségemet már megölték a magadfajták, a lányomat már nem fogja senki. Megértetted?
- Meg.
- Akkor jó pihenést. – az öreg éppen indult volna vissza pulthoz, amikor a betyár rácsapott az asztalra.
- De van itt még valami! – mondta Nimród kissé haragosan, eltorzult arccal.
- Mi?
- Soha többé ne merd lebecsülni a fajtámat. A betyárok védték eddig az üleped a Hiénák Királyától! Ha mi nem lennénk, te itt csak egy rabszolga lennél, mosnád a padlót, s néznéd, hogyan erőszakolják meg lányodat újra és újra!
- Na, persze! – az apa közelebb lépett. - És ezt el is higgyem neked, ugye?
- Jobban teszed.
- Miért? Engem is megölsz? Mint azokat a szvád gyerekeket hegye..?
Nimród felpattant és behúzott egy jókorát a férfinak. Az feldöntött maga mögött egy asztalt. A kocsmában mindenki feszülten figyelte őket, köztük főleg az öreg piás, aki a szájához emelte éppen a poharat, amikor a pofon elcsattant, s azóta úgy tartotta, mintha kővé meredt volna.
A férfi elterülve a földön, vérző szájjal, lebecsmérlően figyelte támadóját. – Most nézd a meg a bal kezedet! Nézd meg, hogy hol van!
Nimród – bár nagyon is tudta a választ – a bal kezére fordította a tekintetét. Igen, a fegyverét markolta a tokjában. A haragot, amely szelencében énekelt neki, most elnyomta az őrá települő szomorúság. Igen, ott van, ahol mindig szokott lenni.
- Ki fogtok pusztulni, ti régi őrök. – mondta férfi gyűlölettől sziszegve. – Mind! Mert már évtizedek óta elfelejtettétek, hogy miért is vagytok. Azóta csak pusztítotok, s gyilkoltok. És a Magyarok Istene nem felejt ám, nem! Az, hogy egyre kevesebben vagytok, az az ő büntetése!
A betyár elővett a tarisznyájából egy aranytallért, az asztalra dobta a többi közé. A férfira nézett, megpróbált sajnálkozó arcot vágni, de az bizony nem ment neki. A turulmadarához lépett, aki az asztalon ülve figyelte őket. Kinyújtotta a karját felé: - Indulás! – szólította hidegen. A madár azonban elfordította tőle tekintetét, mintha haragudna. – Indulás! Megyünk! – a madár mint kővé meredt volna.
- Turul! – szólt rá erélyesebben. Ám az állat továbbra a pult felé nézett. Szárnyait leengedve bámult értelmet sugárzó tekintetével Vikire, aki az imént lépett be személyzeti ajtón feszült arccal. A betyár tekintete találkozott egy pillanatra a lányéval, de elfordult tőle. Egy bűntudat elég erre napra. Ismét a madárhoz fordult. - Turul! Gyere és ne csináld ezt velem! Parancsolom!
A madár a feledékeny öreghez fordult. Az lassan letette a sörét, majd rémülten a betyárra sandított.
- Hát jó. – sóhajtott Nimród, majd elindult a kijárat felé, s szomorú lassú mozdulatokkal kilépett az ajtón.
Odakint már leszállt az éj, a szelek lágyan simogatták, ám a sikoly helyett valami nyájas, melankolikus dalt hoztak magukkal. A Középtáji Lidércek, kik Északtól tartják távol az embereket, most talán szünetet tartanak. Valakik begyújtották az egykori villanypóznák üvegében a gyertyákat, melyek így megvilágították a romos várost.
A betyár leült egy járdára, előkotort a tarisznyájából egy doboz cigarettát, kivett belőle egy szálat, meggyújtotta, mire emlékek kezdték elűzni fájdalmát, öngyűlöletét. Mióta is van vele a turul? Négy éves kora óta. Akkor kapta kis fiókaként, de mégis olyan nagynak látta már akkor is. Mikor nagyobb lett, úgy nyolc éves lehetett, akkor tudta meg, hogy apját a Hiénák Királya, Mírosz Zurgur serege ölte meg a Havas-hegyi csatában. Apja, Sólyom Buda nemes ember volt állítólag. Orvos és betyár, aki védte a Királyságot a hiénáktól. Aki miatt párszor alulmaradt a harcban maga Mírosz is, pedig róla az hírlik, hogy szinte legyőzhetetlen harcos, mivel egykoron a betyárok ezredének Fővezére volt. Igen, ahogy a mesékben lenni szokott, a legjobb lesz a legrosszabb, legjobb pedig újra és újra megkísértetik.
Emlékei visszaszálltak a múltba…


4.


Édesanyjával ültek a kis kunyhójukban télen, odakint hóvihar tombolt. Sokan rebesgették, hogy olyan erős havazás, no meg hideg várható, mint az Utolsó Nagy Háború után, amikor a gépmadarak ledobták a bombákat.
Vasárnap este volt, Nimród édesanyja, a csodaszép Edda éppen süteményt sütött a kemencében. Ő csak Vasárnapi Süti-nek hívta. A kisfiú ilyenkor alig várta, hogy a vaníliakrémmel töltött süteményeket befalja. De arra még várnia kell, egy óra, mire elkészül. A betyáriskola növendékei éppen a türelmet fogják tanulni holnap, nem árt előre tanulni.
- Anya? – szólalt meg Nimród kíváncsian.
- Igen, kicsikém? – kérdezett vissza mosolyogva Edda.
- Hol lakik a Magyarok Istene?
- Az Angyal-hegyen. Bár ez csak mese.
- Szóval ő nincs is?
- De. Csak nem ott, hanem a Mennyországban.
- A Jóisten mellett?
- Hát, tudod, lehet, hogy talán ő a Jóisten. – Edda megmosta a kezét a mosogatónál, majd szeretetteli mosollyal leült fia mellé az asztalhoz. - Talán ő minden nemzet istene.
- Ühm. És kik azok Hiénák, akikről mindig beszélnek?
- Amikor a Magyar Királyi Betyárszövetség kiűzte a szvádokat az Utolsó Nagy Háború után, beköszöntött a béke korszaka és azután hogy…
- Kik azok a szvádok? –vágott közbe Nimród.
- Telepesek, főként keletről. Nomád harcosok.
- Gonoszak?
- Nem, csak akaratosak. De vannak köztük aranyos emberek is. Virág néni is szvád.
- Tényleg?
- Igen.
- Meséld tovább!
-A világ fele elpusztult a nagy háborúkban, melyet egyesek a Negyedik Világháborúnak is neveztek. De Magyar Királyság épülőben volt. Ám akadtak, kik nem akartak békés királyságot, hanem teljes, gonosz egyeduralmat, azaz a rettegett Setét Királyságot. Fellázadtak hát, mire kitört a háború, mely azóta is folyik.
- Milyen a Sötét Királyság?
- Majd egyszer elmondom, ha nagyobb leszel. Te csak gondolj a holnapra! És arra, hogy a turulodnak nevet adj! Minden rendes kisfiú, kislány első dolga, hogy azt teszi! Ne légy szamár!
- Nekem jó, ha csak Turul a neve. Ő is szereti!
- Hát igen, a turulok bár hidegnek tűnnek, de mély érzésű, szerető, emberi madarak.
- És örökké velem marad?
- Azért született, hogy veled maradjon, bátorítson, melengesse a szíved. Megvédjen a Középtáji Lidércektől, a Déli Sakáloktól és az Északi Portyahiénáktól is. Csak addig él, amíg te, s addig halhatatlan…


5.

Itt megszakadtak az emlékek. A betyár sóhajtott, beszívta a füstöt, felnézett a villanypóznákra. Eszébe jutott, hogy mindössze tizenkét éves volt, amikor szembesült a Sötét Királyság alapjaival. A mágián alapult, milliós boszorkányszövetséget uralva, melyek a varázslat katonái lettek, azaz a hiénák. Gépsárkányokat teremtettek, felhasználva azokat a csatákban. Hatalmas robbanógépeket, gépmadarakat hoztak magukkal valahonnan. Sajnos a dolgok nagyon úgy festenek, hogy ezek az őrültek legyőzik a betyárokat.
Mírosz bár egyeduralmat akart, mégis akadtak követői nagy számmal. Ez annak köszönhető, hogy a hiéna valamiért érzékenyen viselte a szegények sorsát, legalább is ezt mutatta feléjük. Egyenlőséget, méltóságot ígért, s mindenekelőtt: rendet.
A Magyar Királyság széthullott. Az északi és keleti oldalt a Magyar Setét Királyság alkotja, Mírosz uralkodásával. A megmaradt területeket a Magyar Ősföldek Föderációja, ahol nincsen központosított hatalom. A hiénák támadásra készülnek, hogy leverjék az új hadseregeket.
A betyárokról az a hír járja, hogy kihaltak. Ellenben sokan állítják, hogy akadtak túlélők, akik szervezkednek. Hogy ez mese-e, vagy valóság, Nimród nem tudta.
Azt viszont sejtette, hogy a gyakran emlegetett Királyi Torony létezik. A hely, ahonnan gépmadarak sokasága száll fel.

II.
A MAGYAR SETÉT KIRÁLYSÁG


1.


Három vadászgép süvített el az éjszakában. Zajuk olyan volt, akár a kárhozott lelkek sikolya, farukon három vörös, gömb alakú fényszóró helyezkedett háromszög alakban. Alapvető és rettegett hírnevű gyorsaságukhoz képest most lassan, de határozottan haladtak előre céljukhoz.
A Királyi Torony ott magaslott előttük teljes életnagyságában. Tíz kilométer széles, felhőkig érő sötét rémség volt, tetején egy hatalmas, izzó vörös gömbbel. Alatta kivilágítva Magyar Setét Királyság zászlaja. A lobogó Árpádsávokból állt, a felső balszélen pedig egy fekete négyszögben egy vörös gömb foglalt helyet. Az épületet ezenkívül az ablakok mögötti fehér fények, s nagyméretű reflektorok tették láthatóvá a Setét Körzet örökös sötétségében.

A három vadászgép közül a középső belsejében két, fekete rohamsisakos férfi kormányozta a gépet. Szemük alatt fekete festés éktelenkedett, a tekintetük hideg és embertelen volt.
- Itt a Királyi Testőrség Légiereje, százhuszonnyolcas felderítő osztag. – mondta az egyik, Rorfurg, a sisakra erősített mikrofonba. – Információkkal érkeztünk Mírosz felség számára. Megbízatásunk száma: zéró-nyolc-hét-tizenhat.
A világító vörös gombokkal tarkított műszerfal rádiójából érkezett a szintén fagyos válasz: - Vettem. Szálljanak a négyes kapuhoz. A király már várja önöket.
- Vettem. Irány a négyes kapu. – kapcsolt egyet a sisak mikrofonján. – Hatvanhetes és hetvenes! Érkezési formáció, kapcsolják ki a pajzsot!

A gépmadarak a torony négyes feliratú kapujához szálltak egymás mellett, tökéletes vízszintességben. A kapu lassan kinyílt. Odabenn a tiszta fehér hangárban vadászgépek sorakoztak, körülöttük sürgő-forgó, fekete egyenruhások.
Míg a három gép kecsesen leereszkedett, addig a hangárban megszólalt a központi hangosbemondó: - Nyolcas Testőrtized a Királyi Hídra! Tizenkettes Testőrtized a negyvenedik emelet húszas hangárjába!

2.

A Királyi Trón fekete kapuja mellett rohamsisakos testőrök álltak hosszú plazmafegyverrel a kezükben. Szemük nyitva volt, de mozdulatlan, mintha nem is emberek, hanem gépek lettek volna.
Rorfurg egyedül állt a kapu előtt. Nyelni próbált, de mélységes félelme miatt már erre az apró cselekvésre sem futotta. Az eddig fakó arca mostanra megtelt érzelmekkel. A rémülettel.
Az idáig nyúló folyosón, rajta és a két őrön kívül egy lélek sem volt, mégis tudta, hogy figyelik minden mozdulatát. Mi több, magát a lelkét. Mírosz képes volt belelátni mindenki érzéseibe, szabadon bejárva annak minden titkos részét. Jól ismerte az embereket. Ez pedig felettébb rémisztő volt.
A kapu hirtelen nyikorgott egyet, majd a lehető leggiccsesebb lassúsággal szétnyílt. Az egyre táguló tér láttatni engedte a királyt, Míroszt, ahogyan ott ül fekete trónján, mögötte pedig az ablakból tisztán látni a Holdat.
Mírosz trónjának karfáit különféle koponyák alkották, ott pihentette erős karjait. Fekete csuhában volt, a fején csuklya, így most csak az állát és ajkát láthatta Rorfurg. Egy örökké fiatalember testrészei, egy Nagy Harcosé.
- Jöjj, Rorfurg Doromun! – mondta Mírosz, hangja éppúgy tiszta és kellemes volt, mint egy mesteri színművésznek. – Mond el, mit láttál, vagy, hogy kit!
Rorfurg belépett a szobába. Mögötte a kapu ijesztő gyorsasággal becsukódott. A testőrpilóta egész testében megremegett. Mírosz talán rég tudja, mit akar neki mondani, egészen biztos. Vagy talán mégsem?
Letérdelt a király előtt, mire annak székének karfáin sorakozó koponyák fehérben villantak egyet. – Tudomásunkra jutott, felség, hogy Sólyom Nimród, Buda fia még életben van és az Időösvényt keresi!
- Meg is bizonyosodtatok erről? – kérdezte a király szúrósan.
- Légi felvételeket készítettünk róla. Azonosítottuk, felség! Most éppen Budapest romjain jár.
- A turulja vele van?
- Igen, felség. Vele van.
Mírosz csendben, mozdulatlanul ült. A királyi teremben egyre hidegebb lett. Rorfurg a teljes sötétségben nem látta a belső-testőröket. Talán jobb is. Amilyen fából lettek azok faragva, hát az nem emberi szívnek való.
- Küldjétek rá Bozgort! – sziszegte Mírosz ingerülten. – Haladéktalanul! Ő majd elpusztítja, mielőtt az Időösvénybe lép.
- Igenis, felség!
- Mondjátok meg Bozgornak, hogy most nem hibázhat úgy, mint a Tót Kölyöknél! Ezúttal nem leszek elnéző.
- Igenis, felség!
- A semmiből építettem ezt a birodalmat, a hamvaiból támasztottam fel a hit nélküli magyar népet. Egységet hoztam, rendet teremtettem, visszaadtam a népem lángját, s megnöveltem az erejét. Túl értékes nekem a nemzet jövője ahhoz, hogy elveszítsem. Meg kell védenünk ettől szánalmas kis féregtől, mindenáron! Értette?
- Értettem, felség!
- A Setét Királyság eszméje az egyetlen lehetséges irány. A klasszikus királyság a leggonoszabb összes magyar politikai baklövések közül. Ezen eszme férgei nem akarnak mást, csak élősködni a gyengéken. Nem akarnak mást, mint elvenni a szegénytől, s az értelmiségtől a javukat. Nem akarnak mást, csak újabb és újabb vallási háborúkat. Nem akarnak mást, csak a fajelméleteikkel üldözni a védteleneket. Nem emberek ezek, Rorfurg Doromun! Hanem vírusok. A gyűlölet katonái, kik a keresztény elvek mögé bújva élik ki alantas és visszataszító ösztöneiket. Ez a korszak lezárult! Végleg!
- S fel nem gyullad lidérces lángjuk, Vezérem! – idézte Rorfurg a Királyi Eskü egyik jelmondatát.
Mírosz szája mosolyra görbült. – Remek katonám vagy. Lásd meg, ha lejön az idő, megjutalmazlak! Most pedig menj!
Rorfurg remegett, mint a kocsonya. Nem tudta mit válaszoljon erre, Mírosz felettébb kiszámíthatatlan. – Áldott légyen, felség! – mondta végül, majd felállt és a kapuhoz lépdelt hátra se nézve.

3.

Néhány órával később Rorfurg egyenruhájában sétált éjszaka a zajos királyi fővárosban, Nagy-Vácon. Kis porszemnek érezte magát a felhőkarcolók között. Mindenütt mozgó reklámhirdetések, nevetgélő fiatalok, akik valószínűleg buliba igyekeznek, szép lányok, akik a sminkjükért aggódnak.
Egy utcai hot dog-árusnál vesz egy hot dogot, csemegézik, fél áron kapta az egyenruha miatt. Az utcán sehol egy hajléktalan, sehol egy bűnöző, a kamasz lányok néhol egyedül sétálnak, vagy a szerelmükkel, sehol egy őrült, vagy egy drogos, még egy perverz szatír sem. Viszont mindenütt fekete sisakos rendőrök állnak, cirkálnak a fekete kocsijukkal, szúrós szemmel figyelve járókelőket. Int nekik, visszaintenek kis mosollyal az ajkukon. A reklámkijelzőkön sampont reklámoznak, meg csodagyógyszereket, a rák ellenszerét, melyet már évek óta fedeztek fel a királyi gyógyszerészek. Elégedett emberek jönnek-mennek a bankokból, szemetesek gyönyörű kék egyenruhájukban feszítenek, arcukon elégedettség még az éjszakai hideg ellenére is.
Elsétál az egyik kocsma mellett, odabenn sehol egy randalírozó, viszont két rendőr áll élő szoborként a kapuban. A villamosmegállóban egy részeges sem, egy rabló sem, még hajléktalan sem. Mindenütt a setét királyi zászló lógott, erősítve a hazafiasságot és Mírosz kultuszát.
Egy diszkóból egy ősrégi magyar zene, az Első Emelet A film forog tovább szól hangosan. Jóízű nevetések hallatszanak odabentről. A bejárat előtt azonban négy rendőr feszít gépiesen.
Megáll a Királyi Főtéren, mely nagyban hasonlít az egykori budapesti Hősök terére. Egy hatalmas kivetítőn a múlt képeit sugározzák, a hang nagy térhatásban ingereli a füleket. Kék helikopter lő egy iskolára, símaszkos rendőrök gumibotokkal ütlegelik a tömeget. – Ez volt az egykori Magyar Királyságban 2019-ben. Az éhező emberek fellázadtak vezetőség ellen, válaszul azok ontották a vért.
A kijelzőn budapesti életképek jeletek meg. Villamosmegállóban verekedő fiatalok, prostituáltak a tereken, késsel hadonászó rablók, utcán vetkőző nők, részeges emberek vernek egy fiatal srácot. – Az egykori fővárosban senki sem volt biztonságban! Az éjjeleken bűnbandák, kábítószeresek öltek, támadtak, raboltak, miközben a rendőrség tehetetlenül figyelte azt! Az igazságügyi minisztérium a bűnösök mellé állt 2021-ben! Ugye nem akarja senki, hogy ez visszajöjjön? A Magyar Királyság rendőrei korruptak voltak, fajgyűlölők, nemzetellenesek. Ezt akarják újra? EZT?
A következő képek a tengerentúlról szóltak. A New Yorki Szabadság-szobor vörösben pompázik kivilágítva, utána az Amerikai Egyesült Szocialista Államok zászlaja, melynek bal felső sarkában a fehér csillagok helyett fehér sarló-kalapács foglalt helyet. Aztán három fekete szitakötő-helikopter jelent meg, vörös csillaggal a szárnyukon Hollywood felett, közben összevágva megjelent a háttérben a fiatal Dean Stuart Wilkinson elvtárs képe, egy baretsapkában pózoló őrült, aki véreres szemekkel bámulja az eget. A következő képeken Wall Street-i yuppiekat lőnek tarkón a folyóba Brooklyni hídról, a háttérben Wilkinson elvtárs szónokol hevesen. Gázálarcos rohamrendőrök csépelik az ellenforradalmárokat, a háttérben lassan megjelenik az égő mentőautók, házak képsorai, azon kívül pedig tömegsírok, majd menetelő, vörösbe öltözött, kifejezéstelen arcú gyerekek képe…
Rorfurg nem bírta tovább, odébb állt. Igaz, nem volt túl jó élni Királyságban ezek szerint, ahogyan az új U.S.S.A-ban sem. De még mindig nem voltak Királyi Megfigyelők, akik kamerákkal figyelték a lakásokat, megszegve minden korábbi magánélet védelmében hozott törvényt, nem álltak rendőrök a munkások mögött, nem tűntek el az emberek egyik pillanatról a másikra, s nem kellett volna Rorfurgnak attól félni mindennap, hogy vajon utoljára lesz-e a családjával.
Amint hazaér megöleli Davint, a feleségét, hosszan tartja a karjaiban azt a gyönyörű és törékeny teremtést, megcsókolja, ismét szerelmet vall neki. Aztán játszik a kislányával, Danivával, majd elaltatja egy mesével. Jut eszébe, vesz is egy új mesekönyvet neki, meg egy új babát. Egy szépet, aminek nagyon fog örülni. Hosszan megöleli őt is, mert hát, ki tudja. Megpróbál nem sírni, csak ölelni, szeretni, amíg még megteheti. Kimegy a vécébe, zokog, egy jó nagyot, egy szívből jövő, egyszerre könyörgőt és reménykedőt. Szeretkezik a feleségével, talán utoljára, utána magához húzza, simogatja, ameddig az el nem alszik, majd hallgatja még Davin szuszogását, addig, míg el nem alszik ő is.
Így megy ez az utóbbi napokban. Most először reménykedik abban… Ó, igen. Talán ez a Nimród. Ez a betyár. Talán Bozgor vele sem fog elbánni. A Tót Kölyök még él, viszont menekül a királyi bérgyilkos elől, rettegve, vissza nem fordulva, hálát adva az égnek, hogy az halottnak hitte.
Talán Nimród… Talán ő tud valamit tenni. Rorfurg melléállna. Egy szavába sem kerülne a betyárnak. Ezen érzelmei miatt fogják egy nap kivégezni őt. A családja pedig magára marad.
Megette a hot dogot, a szalvétát egy kukába dobta. Már csak két sarokra van innen a lakása. A család, az otthon melege. Ki tudja meddig…

III.
BOZGOR


1.

Nimród miközben a cigarettát szívta az járdaszegélyen ülve, megpillantott egy korabeli királyi sisakot. Fekete volt, mint az éjszaka, a villanypóznák tükrében csillogott a közepén a turulmadár. A negyedik világháborúban használták, vajon mit kereshet itt? Valami gyűjtő elejtette?
Talán a Tót Kölyök, az gyűjtöget mindenfélét. Bár ő most menekül a hírek szerint az elől az őrült Bozgor elől. Nem lehet nyugodt, a bérgyilkos alakváltó. Semmibe se kerül neki felvenni bármelyik ember, vagy állat alakját. És kegyetlen, meg hideg, mint a jég, semmi emberi érzelemmel nem rendelkezik már. Korábban Erdélyben élt feleségével Zamirával, aki magyar és román fejedelmek elszegényedett leszármazottja volt. Miután a lányt megölték a hatóságok, Rácz Mihályt, a férjét kiátkozták Erdélyből, s ekkor ragadt rá a Bozgor név. Hazátlan. A szerelmét vesztett harcos Mírosz mellé szegődött, aki ellátta fegyverekkel, gépmadárral. Bozgor Erdélybe repült, ahol leszámolt szerelme gyilkosaival, annak utána pedig megnyúzta őket, később fejjel lefelé fellógatta testüket a villanypóznákra, vérükkel az aszfaltra írva: Bozgor ajándéka.
Nimród visszatette a sisakot a földre. El kell érnie céljához még mielőtt Nagy-Vác pofátlan gépmadarai elszállnak a feje fölött. A Setét Királyság lassan olyan terroreszközökhöz nyúl, mint az Amerikai Egyesült Szocialista Államok, ahol jelenleg folyik a Texasi Partizánháború, ha lehet hinni étervarázslóknak.
Az Időösvény nem lehet olyan messze. Nem érzi pontos irányt. Így a turul nélkül nem érzi. Miért kellett elveszítenie őt? Miért kellett megint balhéznia? Igen, a betyárok már csak ilyenek. Talán meg is érdemlik, hogy Mírosz legyőzte őket. Hiába, a harcosok már csak ilyen balhésak.
Hirtelen súly nehezedett a fejére, majd a jobb kezére. A turul visszatért! A madár egyszerre kérdőn és megrovón fürkészte a betyárt. Nimród életében először félt, hogy alulmarad a könnyekkel szemben.
- Hát visszajöttél hozzám? – kérdezte a turultól elcsukló hangon. – Nem hagytál el, egyetlen barátom?
A madár értelmes szemei mintha bátorítóan mosolyogtak volna. Nimród legszívesebben nem állt volna ellent a könnyeinek, de meg kellett tennie. Egy pillanatra sem gyengülhet el, míg él. – Szeretlek, te turul! –mondta végül mégis. – Ha nem lennél már én se lennék.
A könnyek lassan mégis megindultak a szeméből, a szája megremegett, úgy érezte, hogy mentem megőrül, ha nem sírja ki magát. Annyi ideje nem könnyezett már, annyi ideje nem érzett semmi ilyesmit. Visszaült a járdaszegélyre és sírva fakadt. A turul bal szárnyát a vállára tette, mintha biztatná: sírd ki magad, ejnye, könnyez bátran!

2.

Egy vadászgép repült szélsebesen Budapest romjai felé. A gépmadár szárnyain a Magyar Setét Királyság zászlaja felfestve.
A vezérlőpult előtt ülő pilótát Bozgornak hívták. Őzbarna szemei mély értelmet sugároztak, hosszú, fekete szemöldökei pedig szépítették azt. Két szeme alatt a kötelező fekete festések foglaltak helyet, ettől az arca olyanná vált, mintha már napok óta nem aludt volna. A válla széles, alkata erőteljes, mint egy vad barbáré, tekintetéből mélyről fakadó, örökké tartó gyűlölet sugárzott.
Bőrkesztyűs kezével benyomott egy gombot. Egy monitoron megjelent a romos Budapest térképe. Egy piros pont jelezte Nimród utolsó felbukkanásának helyét. Ezek szerint valahol a négyes szektor környékén látták utoljára, az egykori tizenharmadik kerületben. A turul is vele volt.
A madárral még akadnak gondok, elpusztítása nem éppen a legkönnyebb feladat lesz. Úgy hírlik, hogy a turulmadarak természetfeletti erővel rendelkeznek és képesek bármilyen varázslatra.
Nimróddal nem lesz nehéz elbánni. Többször találkoztak már, nem nagy kunszt neki ez a kis harcos. Ráadásul annyi betyárt ölt meg, hogy egy ilyen fattyú nem okoz majd gondot. Olyan fegyverrel öli meg, mely oly rég óta bevált már hosszú pályafutása során.

3.

Nimród és a turul talált egy elhagyatott épületet, ami egykoron valamilyen pláza lehetett. Egy üres üzlethelyiségben húzták meg magukat, ahol a betyár rögvest tüzet rakott. Odakinn a szélvihar a női sikolyokra emlékezető hangjával tombolt.
A turul folyton felfelé tekintgetett. Minden bizonnyal a gépmadarakat érzi, melyeket a hiénák használnak.
- Nyugodj meg, Turul! – sóhajtott Nimród, majd rágyújtott egy cigarettára. – Nem fognak megtalálni, hacsak nem küldtek ránk egy bérgyilkost. Azt pedig észreveszem. Nem hagyott el az erőm.
Turul úgy tekintett rá, mintha nem hinne most az egyszer a betyár képességeiben. Az észrevette ezt: - Bízz bennem, kérlek. Egy kicsit legyengültem, de nem annyira, hogy ne érezzem, hogy ha jön a baj.
A madár felnézett a tetőre, majd vissza gazdájára. A betyár először látta a szemeiben az aggodalmat. Ezért lassan ő is a tető felé pillantott. Figyelt. És már tudta. Zűr van. Nagyon nagy zűr. Ekkor hallotta meg a női sikolyt a mosdó környékéről.

4.

Előkapta a fegyverét és belépett a mellékhelyiségbe. Meglepő nagy tisztaság honolt odabenn. Mintha valaki mindennap takarítaná. Már látta is, hogy ki lehet az. Az a nő, aki a földön fekszik remegve.
Koszos fekete haja volt, poros fekete ruhában feküdt a földön rémülten remegve. Gyönyörű kék szeméből megállíthatatlanul folytak a könnyek. Olyan képet vágott, mint aki egy Középtáji Lidérccel találkozott.
Nimród leengedte a fegyvert, s leguggolt a lányhoz. Az erőtlenül hátrébb húzódott tőle.
- Nem bántalak, leány! – suttogta a betyár. – Ne félj tőlem!
A lány ismét hátrébb húzódott, de a remegése már kezdett alábbhagyni. Félő volt, hogy még egyszer elsikoltja magát.
- Ki ijesztett meg, leány? Vagy kik? Hiénák?
A lány nem szólt semmit, csak ijedten bámulta őt, mint valami lidércet. A könnyei viszont alábbhagytak. A nő így koszosan is gyönyörű volt, akár egy lenyűgöző festmény. Ez volt az, ami elárulta.
Nimród hirtelen gyorsasággal felpattant és lányra szegezte a fegyverét. A betyár arca visszaváltozott a jéghideg harcos-arccá, ellentmondást, félelmet nem ismerve. A nő észrevette benne a felismerést. Az ijedt arc hirtelen hasonlóan hideggé vált, mint az ellenfeléé, remegése végképp alábbhagyott.
- Azért jöttél megölj, mi? – kérdezte Nimród. – Tudhattam volna, te álnok féreg, hogy még találkozunk!
A nő férfihangon válaszolt. – Ügyes vagy, betyár. A többi aljas söpredéknek több időbe tellett, mire rájött erre a cselre. De ne hidd győztél felettem. Ne hidd, hogy le tudsz lőni azzal a kőkori mordállyal. – a nő ruhája fekete férfi egyenruhává változott, vörös köpeny jelent meg rajta, az arca pedig az igaz valójává változott.
- Lehet, Bozgor! Meglehet.
- Igen? –kérdezett vissza Bozgor lenéző, gonosz mosollyal. – Már most feladod? Hagyod, hogy megöljelek? Nem is fogsz küzdeni?
- Legyen ez most meglepetés, de ostoba, okkultista, alakváltó köcsög!
- Egy féreg voltál mindig is a rendszerben. Mírosz pedig a világ legboldogabb embere lesz, amikor halálhíred hallja. – Bozgor felemelte bal kezét, majd hirtelen gyorsasággal ökölbe szorította.
Nimród valami láthatatlan lökéshullám felkapta és kirepítette az ajtón. A pláza sétálójának a korlátjába ütközött. Sajgott a háta, de tudta, hogy nem szabad a fájdalmat éreznie, hanem csakis az összpontosításra kell ügyelnie.
Bozgor a levegőbe röppenve a betyár elé ugrott, felkapta a földről majd lehajította az első emeletről. Ellenfele még zuhant, amikor a bérharcos átugrotta a korlátot, s épségben ért talajt.
A betyár a szökőkút koszos vízébe esett. Fegyvere a kút mellé esett, szerencsére száraz helyre.
- Gyere elő, te szánalmas betyárkölyök! – szűrte ki fogai közül a szavakat Bozgor és előkapta a Lugerre emlékeztető plazmapisztolyát.
Nimród emberfeletti gyorsasággal kivetődött a vízből, a szökőkút peremén dobott egy hátra szaltót, felkapta fegyverét és vállon lőtte Bozgort. Ám az - mintha csak fény vetődött volna, s nem acélgolyó találta volna el - meg se torpant.
- Acélgolyó? –kérdezte a bérharcos. – Tudhatnád, hogy Setét Királyi Harcosokon nem fog már az ilyesmi. Mírosz vére vagyunk.
A betyárnak eszébe jutott a zsebében pihenő Turul-kő. Előkapta a kis zöld, rubinra emlékezető kavicsot és ellenfeléhez vágta. Zöld füst takarta el Bozgort, aki kiáltani kezdett: - Te rohadék! Ezért kitépem a beledet!
Nimród elrakta a fegyverét, azután felugrott ellenfelének vetve magát. A bérharcos nem készült fel a támadásra, a Turul-kő zavaró hatása miatt, ezért a betyár könnyen a földre teperte.
A setét lovag azonban észbe kapott, lerúgta magáról őt, majd behúzott egyet neki. A betyár felrepült a levegőbe és bezuhant a kirakat ablaküvegén át egy üzlethelyiségbe. – Fattyú betyár!
Nimród hátfájása egyre erősebb lett. Igyekezett koncentrálni. Bozgort eddig senki sem győzte le. Rengeteg betyárt ölt már meg, többször is találkoztak az elmúlt években, a csatákban. A Tót Kölyökkel csak azért nem tudott végezni, mert annak piszok mázlija volt. Nimród nem reménykedett abban, hogy sikerül ugyanúgy megúsznia, mint a szlovák harcos. Itt az idő, sikerülnie kell, le kell győznie ezt a setét királyi bérgyilkost, mert elveszik a küldetése. Minden erejére szüksége lesz most, mindenre. A turult ki kell hagynia a játszmából. Férfiasan kell lejátszaniuk ezt a meccset, kerül, amibe kerül.
Kipattant a kirakatból, megpördült a levegőben és fejbe rúgta Bozgort. Az megtántorodott, kis híján a szökőkút koszos vízében landolt. Ehelyett kőtörmelékekre zuhant, ahonnan egy szempillantás alatt felugrott ökölbe szorította a kezét.
Nimródot egy újabb lökéshullám visszarepítette az üzlethelyiségbe, de már az egykori pénztáros pult mögé.
- Ó, ez rohadtul fájhatott! – kacagott Bozgor és megindult az üzlethelyiségbe. – És most, kis barátom… Most meg fogsz dögleni egyszer és mindenkorra…


A következő rész:
A KIRÁLYI TORONY ÁRNYAI





 



Kritika

Sopotnik Zoltán
2009. 08. 22. 10:38

Már írtam: ez a rövid művek értékelésének szerény terepe vala, ezért kiragadám kontextusából e verset, s így próbálom megfejteni, titkait felkutatni, már ha van néki olyan.

Adys felütéssel indít a költő:

 

"Az új ugart járta a Betyár,

Jobb karján egy Turul"

 

még Latinovits Zoltán színészkirály csodálatos orgánumát is oda tudom vizionálni mögé,  a vers és a táj mögé egyaránt. Na, de tovább, mit is látunk? Magyar és Hunor apukája ereszkedik alá az ősmagyarság ferde ösvényein, gondolom. Teszi ezt a messzi jövőben, mint mindent kipróbált metafora. "Most mindenütt alkonyul", sötétség borult a földre, kicsit olyan, mintha a Conan a barbár, történelem előtti, vagy utáni (sohasem tudom) tájain bandukolna hősünk.  A jövőben épülő új magyar népért betyárkodik Nimród, papi reverendában, betyárkalappal a fején, kendővel az arcán, a Tuareg bosszúja című film jutott eszembe valamiért, plusz mosoly, nem baj. Aztán jön két igazán szép versszak:

 

 "Rég volt már a Királyság,
Elhordták a hiénák,
Kik szívekben éltek,
És az elmének regéltek.

Nimród, a betyár
nyakában kis szelencében
hordta haragját,
hogy elvigye a Magyarok Istenének."

 

Majd egy zseniális sor:

"A törés pihen a múltban."

 

Mondhatnánk, hogy ez a sok helyen ügyesen megoldott vers magyarság-vers, ahol egy scifi-betyár lovagol és siratja a rég volt időt. Mondhatnánk, de rosszul tennénk, vagyis az van, hogy nem jön át, inkább egy szellemes magyarság vers imitáció szól hozzánk a sorok mögül. Én szeretnék már igazán jó verset, verseket olvasni a témában, amelyektől nem leszek klausztrofóbiás, amelyekben bátor visszatekintés és ironikus elemző jövőbelátás ragyog. Egy pillanatra elhittem, hogy ez is olyan. Ámen.




Kommentek:
Nimród, a betyár
nyomtatásnyomtatható változat
cikk ajánlásakötelező ajánlása
szólj hozzászólj hozzá!
Megosztásmegosztás  Megosztás
írok a szerzőnekírok a szerzőnek

feltöltés ideje: 2009. 08. 01. 11:56
keletkezés ideje: 0000. 00. 00.

_

Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05