prae.hu

 

Magyar Csaba
Eszmélés

   Talán a mozdulatától riadtam fel, talán megsejtettem, hogy figyel. Közvetlen közelről, tágra nyílt pupillával, tétován fürkészte vonásaimat, akár egy nyomozó a bűntett színhelyét, véletlenül hátramaradt, árulkodó jelek után kutatva. Mintha attól tartana, a következő pillanatban akaratlanul felfedi valódi arcom, egy idegen ismeretlen arcát.
   Úgy forgatott a tekintetében, lassan és tűnődve, akár a polc mélyéről előkotort régi fényképet, mely egy mindörökre kifeszített pillanatba sűrít bizonyosságot és a lehetett volna félelmetes igazságát. Melyen bár minden részlet pontos, mégis érvénytelen.
   Miért pont most? - futott át rajtam. Egyetlen kifakult szóval megnyugtathattam volna, de nem éreztem semmit. Hallgattam, amíg a szégyenteljes csend a csontjaimba mart. Felegyenesedtem az ágyban.
   - Alig dereng – mormogtam jobb híján, és elnéztem ferdén az utcalámpák és a tetők között, amerre a távolban az autóutat sejtettem, s egyszerre úgy tűnt, simábban pereg az idő.




Kritika

Sopotnik Zoltán
2010. 02. 16. 15:25

Lírai próza, negyedbe vágott egyperces novella, kis pátosz, ahogy éppen giccsbe mászik át:

 

 

"Hallgattam, amíg a szégyenteljes csend a csontjaimba mart."

 

 

 

 

például itt. Ha már ilyen rövid a szöveg, én jobban sűríteném, elvinném majdnem verssűrűségig, de úgy hogy közben azért végig próza maradjon. Ha érthető mire gondolok, én értem, de ez sokszor kevés. Ezt kell szem előtt tartania a szerzőnek is. Így különállva nekem ez eszmélés nem mond semmit, ha gondolat vagy prózafüzér részeként néznénk meg, kontextustól függően, lehetne izgalmas próbálkozás. Főleg, hogy a szerzőtől olvastam nagyon jó rövidprózát is. Ez most nem sikerült, de sebaj.




Kommentek:
Eszmélés
nyomtatásnyomtatható változat
cikk ajánlásakötelező ajánlása
szólj hozzászólj hozzá!
Megosztásmegosztás  Megosztás
írok a szerzőnekírok a szerzőnek

feltöltés ideje: 2009. 09. 25. 22:01
keletkezés ideje: 2009. 09. 25.

_

Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05