prae.hu

 

Horváth János
Kannibálproletárok

Az egekig nyúló üvegépületek már úgyis túlnőtték az ő lelkük határát. Nincs remény, elveszett, hátrahagyva nekik az utolsó ajándékát: az életben maradás ösztönét. Könnyű-e feladni?
Inkább az volt a legnehezebb.

………………..

Tudta korábban hogy szerezzen pénzt, fiú volt, de arca az gyönyörű, nőies, nemesi vonású: ínyenc rabszolga perverzeknek, ám az aprópénzek nem hoztak túlélést, a teste lesoványodott, már nem izgatott fel semmilyen beteg elmét, egyedül maradt a város peremén – mennie kellett.
A remény, mint egy bölcs öreg, hosszan figyelte őt a tábortűz felett, mielőtt lassan megfordult, vetett még egy utolsó pillantást felé, szép lassan elhalványultak a vonalai, s örökre eltűnt.

………………..

Az eldobott újságokból tudta meg, hogy a munkanélküliek száma elérte a három millió főt. Ő egyike volt azoknak az embereknek, akik álmokkal éltek, vasakarattal eveztek, kúsztak, másztak, szaladtak a cél felé, legkisebb eszméletük is nagy szikrát vetett a sötétségben, s minden kételyt felemésztő, nagy lángot lobbantott.

………………..

Az erdőben vizelt, amikor észrevette, hogy valami éles tárgy ér a torkához. Nem érzett félelmet, semmit.
- Nincs pénzem.
- Higgyem is el? – női hangot hallott.
- Kénytelen leszel. Húzz el.
- Akkor meg kell halnod.
- Nem érdekel.
- Valóban?
- Valóban. Mindig is halott voltam.
- Nem hatsz meg.
- Ez még annál inkább sem érdekel.
- Mióta vagy meló nélkül?
- Egy éve. Suli nélkül három.
- Hány éves vagy?
- Huszonöt. Na és te?
- Szintén.
- Mióta éhezel?
- Egy éve.
- Van hol laknod?
- Itt az erdőben lakom.
- Van sátrad?
- Van. Miért érdekel?
- Szeretnék veled menni. Segítek neked kaját találni.
- Lófaszt! Kinyírsz álmomban!
- Ettől én is félhetnék.
- Idegesítesz.
- Ha meg akarnálak ölni, megtenném, amint leteszed a kést.
- Mire akarsz kilyukadni?
- Tedd le a kést. És megtudod.

………………..

Babot és gombát pirítottak a serpenyőben, az éj már leszállt az elpusztult vidékre, a csend fájdalmas volt. A nagyváros tele volt élelemmel, de túl messze van. Talán ugyanúgy nem létezik, mint a kiút, a fény, ennek a sötét, szörnyekkel teli, síron túli, lefelé haladó alagút végén.
Közelbújt a sovány, koromfekete hajú, meggyötört arcú lányhoz vacsora után. Egymásba kapaszkodtak és a tüzet figyelték.
Így pusztult a lelkük is.
- Régóta élsz itt?
- Egy éve. A városból kitiltottak. Közveszélyes éhező voltam. Meg kannibálproletár.
- Én is.
- Nyelvész diplomám van. Neked?
- Bölcsész.
- Egyik jobb, mint a másik.
- Igen.
- Gazdag voltál?
- Nem. Szimpla középosztálybeli.
- Én is.
- Pedig gazdag fiúnak néztelek.
- Nem vagyok az.
- Már biztos nem.
- Nem vagyok gazdag.

…………………

Mikor a lány elaludt, ő még a tűznél ült és egy légpuskával őrködött. Felnézett az égre, a fák közt meglelte a Holdat. Remélte, hogy Isten hallani fogja most őt odafenn, remélte eljut az üzenet.
- Bazd meg.

………………..

Hajnalban találták meg a fickót, ahogy ott aludt egy farönk mellett. A lány lesújtott rá a baltával, a fiú pedig nézte.
A lány mosolygott. Az áldozatról semmit sem sikerült kideríteniük, de belekóstoltak húsába. A fiú okádott, majd megszokta, a lány már csinált ilyet párszor, csak most élvezte először.

- A fejét megtartom. – mondta a lány. – Tetszik.
- Jó. Tedd csak le valahova.
- Vízbe kéne rakni.
- Elrohad úgy is.
- Semmiért sem lelkesedsz?
- De. Érted igen.
Két fát döntött ki egyszerre az éjjeli vihar. A legszebbeket. Halott testük sáros, gőzölgő árokban landolt. A hely nem remegett meg, csak kettővel kevesebb fenyő élt itt semmiben.

………………..

- Halottak vagyunk, ugye tudod? – kérdezte a fiú a tűznél.
- Nem. Nem vagyunk azok.
- Miért érzed így?
- Mert szerintem meg se születtünk.
Hallgattak.
- Gyereket akarok. – jelentette ki a lány.
- Nem tartunk ott, hogy arra fanyalodjunk. Azért szabályaink is legyenek már!
- Nem. Én gyereket akarok csinálni. Dugni akarok. Tudod.
- Miért akarsz gyereket? Miért bűnhődjön az is?
- Hátha ő szabadítja fel az országot.
- Baromság. Ez az ország végleg halott.
- Honnan veszed?
- Tízmillió ember ölte meg.
- Te így feladod?
- Miért? Te még nem adtad fel?
- Nem.
- Itt lenne az ideje.
Kínos szünet. Rőzseropogás.
Végül a lány halkan: - Bazd meg.

………………..

Egész éjjel esett. Összebújtak a sátorban, két halott lélek, miközben odakinn Isten bagoly képében figyelte őket.
A fiú érezte őt, s mikor a lány aludt, felé suttogott kifelé a sátorból.
- A rohadt életbe! Mit csináljak most, öregem? Mit tegyünk? Mi mást tehetünk?A franc essen beléd, hogy mindig kussolsz! Nem bírom már. Éhes vagyok. Bíztam benned. Szerettelek, mintha az apám lettél volna. Nagyon szerettelek.

…………………

- Azt álmodtam, hogy belőlem eszel. – mondta lány, miközben ő az új áldozat alkarjáról hámozta le a húst.
- Belőled soha.
- Undorodsz tőlem?
- Nem.
- Jó. Akkor miért?
- Mert.
- És miért mert?
- Mert nem helyes.
- És az helyes, ha másokból zabálsz?
- Igen.
- Mert?
- Mert őket nem ismerem.
- Nehéz kimondani?
- Mit?
- Semmit.

………………

A kávézóról álmodott, ahová régen jártak a többiekkel, megvitatva az összes egyetemi tanárt, a művészetet, a nőket. Az a finom kávé, arisztokratikus porcelánzenék, ahogy a fehér pohár a csészealjhoz ér. Jólfésült srác volt, gyönyörű barátnővel. Halott az a lány. Látta, ahogy a leukémia magával viszi anyai mosollyal ajkán, óvva átölelve, hogy megmeneküljön a jövőtől. És most megint ott ül vele, fekete estélyit visel, dús, fekete haja összefogva, keresztes fülbevaló a fülében. Jazzénekesnő volt.
Zokogva ébredt. Úgy érezte, hogy sosem tudja abbahagyni, mint a hányást az első emberi falat után. A lányra nézett. Halkan szuszogott. Olyan volt, akár egy kislány. Átkarolta őt hátulról, cirógatni kezdte a sovány kis hasát. Rá vigyázni fog mindig, a pokolba is utána megy.
- Hallod odafönn, öreg? Védd meg őt! Hallottad? Őt nem engedem el.
A bagoly pedig ott volt.

………………..

Egy felborult kamion mellett lépdeltek el, összeaszott hulla lógott ki belőle a szélvédőn át. Még mindig esett. Neonáci falfirkák a buszmegállóban, házak romjai, üres busz. Egy dzsip.
- A polgárháborúk óta nem járt itt semmi segélyszolgálat. – mondta lány.
- Halálfejes zóna.
- Itt egykoron Fót, vagy Dunakeszi lehetett.
- Egyszer jártunk itt a barátnőmmel. Már haldoklott, de még nem tudta. Beültünk egy pizzériába és a madárfajokról beszélgettünk. Meg arról, hogy hogyan építsük a karrierünket.
- Szép emlékek.
- Csak azok már.
- Nagyon hiányzik?
- Igen.
- Én hiányoznék?
- Ha elveszítelek, megölöm magam.
- Miért?
- Egyedül ezt nem tudom végigcsinálni már.
- Értem.
- Van erre egy ipari park. Nem?
- Arra ne menjünk.
- Miért?
- Kannibálok vannak arra.
- Mi is azok vagyunk.
- De azok többen vannak.
- Fegyverük is van?
- Szerinted?
- Jól van, na.
- És még miről beszélgettetek?
A fiú nyelt egyet: - Hogy elveszem.
- Ismerős. Én házas voltam.
- Igen?
- Igen.
- Mi lett vele?
- Besorozták. Meghalt.
- Melyik zónában szolgált?
- A nyugati.
- Anarchisták ellen?
- Igen. De a bajtársai lőtték le, hogy megegyék.
Az egyik házban találtak egy babkonzervet és egy alvó, csavargó férfit. A fiú megnézte a szavatossági időt.
- Nem járt le.
- Számítana, ha mégis?
- Nem.
- Főzzük meg.
- Jó. Megfelelő köretnek.
- Mihez?
- Ahhoz az alakhoz.
………………..

A baglyot nézte. A lány aludt már.
- Bassza a csőröd, mi, amit teszünk? Ez vagy te. Ülsz a seggeden és a kisujjadat se méltóztatod megmozdítani értünk. Csodálkozol, hogy nem hisznek benned? Elgondolkoztál valaha azon, hogy te vagy a seggfej, nem pedig mi?

…………………

- Mesélj valamit. – kérte a lány egyik éjjel a sátorban. A fiú magához húzta és simogatni kezdte a fejét.
- Nem tudok semmiről sem.
- A múltadról?
- Miért érdekel?
- Csak.
- Mire vagy kíváncsi?
- Szebb volt nálam az a lány?
- Nem mondok semmit.
- Miért nem?
- Mert egyikkőtöket sem akarom megbántani, hogy ki a szebb.
- Korrekt.
- Nagyon szép volt. Te is szép vagy. Így jó?
- Igen.
- Oké.
- Sokszor jártunk plázákba.
- Művészlétetekre?
- Igen. Látni akartuk mit kell majd elpusztítani.
- Én szerettem a plázákat.
- Én is. A könyvesboltokat. Az elektronikai üzleteket, ahol filmeket vettünk.
- És az éttermek?
- Kínaiba mentünk mindig. Szecsuáni csirke. Savanyú csípős leves. De a legjobb a thai marha pirított tésztával. Helyben készítették. Én pedig le voltam nyűgözve milyen profin csinálja a fickó.
- Én a pizzériát szerettem. Ott kérte meg a kezem.
- Akkor értem, miért.
- Olyan jó veled.
- Veled is.
Megcsókolták egymást.
………………..

- Egyre kevesebb szükség van rád. – mondta a bagolynak. – Lassan le se köplek. Te szarházi áruló!
A madár mintha sajnálkozott volna.


………………..

Álmában a lányt démonok tépdesték, mindnek olyan arca volt, mint annak a háromnak. Izzadva ébredt. Odakinn esett. A lány mellette szuszogott. A fiú sírni akart, de nem mert. Nem tudta volna abbahagyni.
- Védd meg! – suttogta a bagolyra koncentrálva. – Ne haragudj rám! Tudod, hogy még hiszek benned, máskülönben nem szidnálak!
Átkarolta a lányt.
- Megvédelek. Ő úgysem fog. Vele se tette.

………………..

Az eső elől bebújtak az egyik dzsipbe.
- Anno milliókat érhetett. – mondta fiú.
- Igen. De a benzint már elvitték.
- Vagy a gázolajat.
- Lehet, hogy nem.
- Próbáld meg.
Nem ment. Semmi. Leállt az idő.

………………….

- Mutasd meg a fényt végre! – kérlelte a baglyot. – Mutasd meg a kiutat, látni akarom, Mindenható Uram!

………………….

Reggel mocorgásra ébredtek. A fiú ösztönösen a fegyverért nyúlt, a lány arca remegett a félelemtől. A könnyek olyan hamar megjelentek, mint a halál és lelkükre az újabb álmuk hamvai nehezültek.
A sátorba egy fehér köpenyt viselő férfi lesett be. – Vöröskereszt!
- Hányan vannak? –kérdezte a lány.
- Csak én meg a kolléganőm.
A fiúra sandított. – Még kettő. Télre is lesz tartalék.

………………..

Vége?






















Kritika

Sopotnik Zoltán
2011. 11. 15. 10:17

Hűha! A cím egészen jó, sőt.
A többi már nem annyira.
A dialógusok sem rosszak, imitt-amott kifejezetten jól működnek.
Marad a kérdés, hogy miért kell romantikus regényújságokat megszégyenítő giccsel megtörni az ívet. Pláne, hogyhatalmas szakadékok keletkeznek így tartalom és forma között. Nem mindegy, hogy milyen kontextusba rakjk bele kis dolgainkat. Egy világvégi vagy azon is túli tájba nem rakunk rózsaszín én kicsi pónim jellegű cukorkákat.
Ettől föggetlenül lehetne a szövegből érdekeset és titikzatosat kreálni, szerintem így:



Az erdőben vizelt, amikor észrevette, hogy valami éles tárgy ér a torkához. Nem érzett félelmet, semmit.
- Nincs pénzem.
- Higgyem is el? – női hangot hallott.
- Kénytelen leszel. Húzz el.
- Mióta vagy meló nélkül?
- Egy éve. Suli nélkül három.
- Hány éves vagy?
- Huszonöt. Na és te?
- Szintén.
- Mióta éhezel?
- Egy éve.
- Van hol laknod?
- Itt az erdőben lakom.
- Van sátrad?
- Van. Miért érdekel?
- Szeretnék veled menni. Segítek neked kaját találni.
- Lófaszt! Kinyírsz álmomban!
- Ettől én is félhetnék.
- Idegesítesz.
- Ha meg akarnálak ölni, megtenném, amint leteszed a kést.
- Mire akarsz kilyukadni?
- Tedd le a kést. És megtudod.




- Nyelvész diplomám van. Neked?
- Bölcsész.
- Egyik jobb, mint a másik.
- Igen.
- Gazdag voltál?
- Nem. Szimpla középosztálybeli.
- Én is.
- Pedig gazdag fiúnak néztelek.
- Nem vagyok az.
- Már biztos nem.
- Nem vagyok gazdag.



Hajnalban találták meg a fickót, ahogy ott aludt egy farönk mellett. A lány lesújtott rá a baltával, a fiú pedig nézte.
A lány mosolygott. Az áldozatról semmit sem sikerült kideríteniük, de belekóstoltak húsába. A fiú okádott, majd megszokta, a lány már csinált ilyet párszor, csak most élvezte először.

- A fejét megtartom. – mondta a lány. – Tetszik.
- Jó. Tedd csak le valahova.
- Vízbe kéne rakni.
- Elrohad úgy is.
- Semmiért sem lelkesedsz?
- Gyereket akarok. – jelentette ki a lány



Azt álmodtam, hogy belőlem eszel. – mondta lány, miközben ő az új áldozat alkarjáról hámozta le a húst.
- Belőled soha.
- Undorodsz tőlem?
- Nem.
- Jó. Akkor miért?
- Mert.
- És miért mert?
- Mert nem helyes.
- És az helyes, ha másokból zabálsz?
- Igen.
- Mert?
- Mert őket nem ismerem.
- Nehéz kimondani?
- Mit?
- Semmit.





Kommentek:
Kannibálproletárok
nyomtatásnyomtatható változat
cikk ajánlásakötelező ajánlása
szólj hozzászólj hozzá!
Megosztásmegosztás  Megosztás
írok a szerzőnekírok a szerzőnek

feltöltés ideje: 2010. 05. 15. 00:28
keletkezés ideje: 2010. 05. 14.

_

Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05