prae.hu

 

Horváth László
Tétovázó tánclépések

Brúnó kissé feszülten ácsorgott az utcasarkon a szokatlanul borult ég alatt. Nem pusztán lógott az eső lába, nem. A felhők szélén épp játékosan lóbázta a lábát az év talán legnagyobb zivatara, és a tavaszi délutánhoz méltatlanul hirtelen kiürülő utcán lassan végigfújt egy enyhe szellő, mely felvillanyozta esernyőjét zavartan szorongató hősünk szívét.
Nagyjából ekkor tűnt fel a Valaki, és jókedvűen közeledett a hihetetlenül zöld lombok alatt. Brúnó egyből elfeledett mindent: fáradtságot, morcosságot, tompa fejfájást, és elindult a Tündér felé, akinek valószínűtlenül mélybarna hajába épp akkor kapott bele pajkosan a szél, ahogyan pillantásuk összeakadt, és kissé sejtelmes mosoly jelent meg szája szegletében. Hősünk sosem tudott betelni a királylány arcának mosolygödröcskéivel, és most is úgy nézett rá, mintha még sosem látta volna így nevetni.
Ki tudja azt, hogy mi játszódik le ilyenkor a szavakon túl?

A tisztátalan dzsentri valahányszor találkozik azzal, aki fontos neki, mindig meglepődik, hogy mennyi új és új arcot lát ugyanabban a személyben. Ki tudná pontosan lefesteni az egymásba fonódó ujjak titkos játékát, az egymáshoz simuló bőr lassan összeolvadó, és mégis olyan eltérő selymességének biztonságos érzését, vagy szempillák csodálatos megrebbenését?

Kisvártatva kedvenceink betértek egy kellemes kávézóba, ahol csoda történt. Valahogy jobban ízlett a mára már megunt capuccino, és a Brúnó nyelvéhez érő ásványvízbuborékok pezsgése is kellemesebb volt, mint máskor.
Persze lovagolhatnánk a kávézó hangulatán, a dekorpanelek finom európaiságán, a burkolatok kellemes textúráján, de minek. Brúnó ezeket szinte észre sem vette, mert épp elveszett egy szempárban.

Mert nem egyszerű Valakit találni a valakik között.



Kritika

Sopotnik Zoltán
2011. 02. 22. 14:47

"Persze lovagolhatnánk a kávézó hangulatán, a dekorpanelek finom európaiságán, a burkolatok kellemes textúráján, de minek." Normal 0 false false false EN-US X-NONE X-NONE  

Na kérem, szerintem pedig pont ez lenne az egyik lényeg, amit az író olyan könnyelműen eldob magától. a végére megfejtette az egyik okát, mért is olyan sérülékeny ez a szöveg.

És akkor vissza kellen menni arra az utcasarokra, és lefesteni, meg ábrázolni, hogy egyáltalán megjelenjen valami az olvasó fejében, be tudjon lépni a felkínált másik világba.

Ja, hogy előbb másik világ kéne? Igen, ez a meggyőző paradoxon működik.

"A tisztátalan dzsentri valahányszor találkozik azzal, aki fontos neki, mindig meglepődik, hogy mennyi új és új arcot lát ugyanabban a személyben. Ki tudná pontosan lefesteni az egymásba fonódó ujjak titkos játékát, az egymáshoz simuló bőr lassan összeolvadó, és mégis olyan eltérő selymességének biztonságos érzését, vagy szempillák csodálatos megrebbenését?"

Sajnos ez a közhely-és giccsvihar nem az, de elfújja egy másik város, másik sarkába Brúnót a főhőst.

Egyszóval, már megint egy vázlattal találkozom, egy sms-novellával, nincs megírva, csupa kényszer, kopogó mondatok.

Csupán azt szeretném mondani, hogy a minimalista próza, az nem ilyen, ne tessék tévedésbe esni.

És amitől külön felment a vérnyomásom, az ez:


"Mert nem egyszerű Valakit találni a valakik között."


ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!




Kommentek:
Tétovázó tánclépések
nyomtatásnyomtatható változat
cikk ajánlásakötelező ajánlása
szólj hozzákommentek száma: 1
Megosztásmegosztás  Megosztás
írok a szerzőnekírok a szerzőnek

feltöltés ideje: 2010. 05. 23. 09:15
keletkezés ideje: 2010. 05. 14.

_

Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05