prae.hu

 

Horváth János
Százkerekű Halál

Hidvégi Orsolyának

 

 

 

 

 

"… és óvakodj a Százkerekű Haláltól!"

Ezt mondta nekem egy angyal, vagy tündér-izé az álmomban. A mondandójának eleje nem maradt meg, csak ez a részlet. Pontosabban ez az utolsó vészjósló mondat, de talán még ez is elveszett volna, ha az ébresztőm egy kicsivel előbb kezdi el játszani a Star Wars dallamát. Mindegy, tegnapelőtt világvégéről álmodtam, azelőtt pedig a szomszéd kislányról, aki démoni vörös szemekkel üldöz el a liftig. Egyszóval, egy betegagyú művészlélek ne számítson szép álomra.

            A mobiltelefonomon látom, hogy Csilla megcsörrentett az éjszaka. Lefekvés előtt mindig megcsörget, jelezve, hogy még szeret és mellettem van ezekben a nehéz napokban. Nem vagyok még sikeres író, nem vagyok még senki sem, egyszerű irodakukac vagyok. Bár megbecsülöm a tényt, hogy van állásom, mégis néha inkább lennék munkanélküli, minthogy egy irodában legyek azokkal az idiótákkal, akik úgy szúrnak ki velem és hát természetesen egymással, ahogyan csak módjuk van rá. Általában három bevásárlókocsinyi irathalmazt kapunk kötegelve, hogy rögzítsük be gépbe. A csajok ráhasalnak a könnyebb melókra, amikkel gyorsan lehet végezni, ezáltal a statisztikájuk gyorsan megugrik, és persze dicséretet kapnak. Na és én? Nekem marad a legnehezebbekből a sok, mivel pasi vagyok, és néha át kell mennem az irattárba segíteni. És bizony mindig akkor jön a legtöbb jó meló, mikor én nem vagyok ott, ha pedig mégis ott vagyok, akkor az egész nap dumáló, anyahajóseggű zabagépek gyorsan félrelöknek és elveszik. Hiába szólok, hiába kötözködök, nem tehetek semmit. Miért? Mert a főnököm is nő, ráadásul egy szélsőséges feminista, aki kollektív bűnösként kezel minden férfit.

            Az egyetlen örömöm Csilla, a barátnőm. Nem csak a kirívó, gyönyörű külseje miatt szerettem meg – na, jó bevallom, ez is benne volt -, hanem a lelke miatt. Még sosem szeretett engem ennyire senki, sosem kaptam ennyi törődést, ennyi lelki segítséget egyetlen korábbi barátnőmtől sem. Nem élek vissza ezzel, nem is éltem vele vissza és soha nem is fogok, folyton vele akarok lenni, mindig mellette és igen, bevallom, ő az első és utolsó lány, aki miatt az álmaimról is képes lennék lemondani. Mert ő számomra a világ és ebben a világban már nem kell megmutatnom magam, mert nyitott könyv vagyok. Szeretem őt és nem akarom elveszíteni.

            Mennyire utálok felkelni, te jó ég! Nem szoktam kávézni, maradok továbbra is inkább a szénsavas változatánál. Kiöntök egy pohárba egy jó hideg kólát, rágyújtok és perceken belül magamhoz térek. Néha elolvasom előző napi újságot, közben elhatározom, hogy soha a büdös életbe nem veszek több napilapot a brutális hírek miatt – aztán mégis megyek az újságos Lajos bácsihoz.

            A vonat folyton késik, néha már tíz, vagy huszonöt percet, emellett a jegyek drágulnak, de inkább nem megyek bele ebbe, nem akarok itt forradalmárkodni. Utálok állni a villamoson, leülni meg főleg, mert látom, néha kik ülnek azokon a székeken – undorító. És mint mindig, most sem akarok összefutni egyetlen kollegámmal sem. Hat megálló van, és inkább szeretem ezt az időt a saját gondolataimba merülve eltölteni, minthogy egy unalmas, álszenten vigyorgó pasast, vagy nőt keljen hallgatnom, ahogyan előadja az unalmas és színtelen munkahelyi anekdotákat. Ki a jó büdös francot érdekel X és Y magánélete, na meg a száraz közgazdaságtan?

            Ebben pillanatban a nevemen szólítanak. - Lóri!

            - Az isten bassza meg! – mormogom halkan.

            Megfordulok, előveszem a legbarátságosabb mosolyom. Igen, ez Péter az irattárból. Ekkora barmot, mint én! Ez mindig itt száll föl és a legelső kocsiba, ahová én barom – megszegve a fogadalmamat – szintén felszálltam. Mindegy, majd úgy teszek, mintha figyelnék.

            - Mi a helyzet, Lóri? –kérdi nyájasan.

            - Semmi. – válaszolom. – Veled?

            - Péntek van, öregem! Ma lesz a Red Knight meccs!

            - Tényleg? Nem is tudtam, azt hittem, hogy most télen nem fagyoskodnak odakinn.

            - Valami baj van? Rossz volt az éjszaka?

            Istenem, de utálom ezt az embert. – Nem. Tűrhető volt. A reggel is egész jó volt. Jó volt.

Azt hittem, most kínos csend lesz egy darabig. De ez a hülye műmacsó inkább rákezdett a tegnapi sporteseményekre. Végül is, én vagyok a telhetetlen – legalább valaki megszólít reggel.

A munkahelyem recepciójánál is dumál – már azt is megtudtam, hogy a Ronaldo nem egy brazil gépkocsi márka -, párszor elképzelem öklömet, ahogyan a képének csattanva leszakítja a fejét. Lehúzom a proxikártyám, eközben Péter már hívja is liftet. Én elnézést kérek és közlöm vele: - Most inkább a lépcsőn megyek! Rám fér egy kis testmozgás!

- Ó! – csapja össze a két kezét. – Kocogjunk egy jót!

Elmormolok egy bazd meg-et és inkább a liftet választom. Be nem áll pofája egészen az ötödik emeletig, ahol aztán kocogva megindulok az iroda felé, ahol már hallom a zabaminátorokat.

            A köszönés után a gép elé ülök, és bárgyú mosollyal veszem tudomásul, mekkora egy átkozottul kínos nap vár rám. Már most a valóságshowkról dumálnak, na meg persze az elmaradhatatlan magánéleti pletykákról. Miért kellett nekem halasztanom az egyetemen? Az volt a kiutam ebből a pokolból. Na, mindegy, Lórikám, becsüld meg a munkahelyed, mert odakinn nagyon sokan ennél rosszabb állásért is eladnák a lelküket. Vannak itt barátaid, akik a villamostól az ötödikig fárasztanak és vannak itt izgalmak a vécén. Igen, ma hátha elkapod a Vécémanót, aki minduntalan lepislantja a vécédeszkákat. Agyalhatsz ezen a cigiszünetben, meg a Hűtős Rablón is, aki múltkor ellopta a joghurtodat. Hátha Péter volt. Vörösen izzó szemekkel vizeli szét a deszkát, aztán sátáni kacajjal rámolja ki a hűtőt. Apropó, fogadjunk, én vagyok a gyanúsított! Sokat járok pisilni, sokat járok a hűtőhöz a konyhába. Ezek a bukott jogászok itt minden nem-doktort meggyanúsítanak a szemükkel. Sebaj, ha egyszer híres író leszek, akkor… Nem tudom mi lesz, de akkor biztosan nem fognak így lenézni – bár elég sok okuk van rá.

            Tíz óra körül felhívom Csillát, aki most szabin van, ezért valószínűleg most ébredezik. És igen! Fáradt, de cuki hangon üdvözöl: - Szia, szívecském!

            - Szia, drágám! Most keltél?

            - Aha, nem olyan régen! Hálát adok az Úrnak, amiért ma otthon lehetek!

            - Én pedig azért, mert a hétvégét nálam töltöd!

            - Ó, alig várom! Este olyat kapsz, hogy még a neved is el fog élvezni!

            Nyelek egyet. – Szerintem hazakéredzkedek! Ezek után!

            - Nem, baba, még dolgoznod kell! Este akkor megyünk sörözni a barátaiddal?

            - Inkább most veled szeretnék lenni. Csak veled.

            A két hájfejű nőszemély engem stíröl. Nyitott könyv vagyok. Én marha! Miért nem cigizés közben hívtam fel? Ezek nem bagóznak, hanem zabálnak! Így nem jöttek volna utánam és nem hallanák most, ahogy Csillával beszélgetek. Sebaj, Lóri, örülj, hogy figyelnek rád! Na meg péntek van!

            - Visszahívlak majd, kicsim. – mondom neki.

            - Miért? – kérdi ijedten suttogásra váltva. – Főnököd?

            - Igen! – hazudom. - Szeretlek! Majd hívlak!

            - Oké-oké! Szeretlek! Szia!

            Az egyik hárpia, Bea kétszínű mosollyal és némi tájszólással rám süvölt: - Na, mi van, Lóri? Már megint összevesztetek?

            - Nem. Nem vesztünk össze eddig sem!

            A másik, Klári is bekapcsolódik: - Jó volt az éjszaka, mi? Néztétek a Villát?

            - Nem nézünk valóságshowkat. Árt az agysejteknek.

            Erre Bea: - Á, persze! Mindenki letagadja, hogy nézi! Ha olyan sok agysejted van, akkor mit keresel itt köztünk?

            - Minden nap ezt kérdezem magamtól. – válaszolom.

            A napom fénypontjai, amikor pisilni, vagy cigizni megyek. Ha ezt a kettőt összehozom, akkor máris egy kalandos tíz percet tudhatok magaménak. Most a cigi után a konyhába megyek, kiveszem a kólámat a hűtőből, aztán amint megfordulok, frászt kapok a Tarotkártyás Magditól. A csontsovány, fenékig érő fekete hajú, szemüveges leányzó ismét megtalált. Annak idején, amikor még nem ismertem Csillát, jártunk két hónapig. Pontosabban csak itt az épületben. Azon belül az irodában, amikor Beáék elhúztak. Na, jó bevallom, csak szexkapcsolat volt.

            - Húzz egy lapot! – nyújtja elém a kártyákat.

            - Szia, Magdi! De miért, már megint? Tudod, hogy utálom ezeket!

            - Húzz egy lapot! – tagolja nekem parancsolóan.

            Húzok egyet.

            - Most fordítsd meg! – mondja rémülten.

            Megfordítom. Hoppá, ez egy kaszás, alatta nagy betűkkel: HALÁL.

            - Ez baj! – teszi a szája elé a kezét. – Nagy baj!

            - Ugyan! – legyintek. – Ez egy jel! A Halál! Az Alien jut eszembe róla. Rég láttam a második rész rendezői változatát.

            Visszaérve az irodába lesújt rám a felismerés, hogy a könnyű melók előbb érkeztek meg és a dundik elvették a jórészét. Nekem körülbelül az egy százaléka maradt meg. Mindegy, Lóri, semmi baj, legalább hagytak. Mi ez, ha nem színtiszta jóindulat? Most be kéne szólnom, mint régen? Hátha nem hívják át a főnökasszonyt, hogy az jól leszidjon engem? Kockáztassak? Pénteken? Lóri! Örülj, hogy van munkád! Örülj, hogy van egy csodaszép barátnőd, akivel két éve együtt vagy és szeret téged! Erre gondolj! Ezek ketten messze vidéken laknak és a legnagyobb örömük az, hogy este csokit zabálva nézik a Villát, vagy azt a gigasztárt, vagy mit, ahol tehetségtelen, bukott zenészek tesznek keresztbe az ifjú titánoknak. Nyugi, öregfiú, nyugi!

            Délben kirohanok a kínaiba. Rohadt fáradt vagyok, máris egyéni rekordot döntöttem a darabszámokkal. Ötszáz keménydió iratot rögzítettem be mindössze másfél óra alatt, továbbá pakolásznom kellett az irattárban Péterrel. Az étteremben hagymás csirkét kérek krumplival, elvitelre. Mire visszaérek és leülök enni, a csajok nem csak a legkönnyebb melók elvételével leptek meg ismét, hanem a tekintetükkel is. Míg eszem, folyton felém sandítanak, és ki akarják zabálni a kaját számból. Félek, hogy egyszer valami szellemi rövidzárlat után kannibálok lesznek.

            Miután egy rahedli munkával végeztem kettőre, szédelegve a lifthez vánszorgok és lemegyek az önkiszolgáló büfébe: az automatához. Fél liter kóla, habzik, finom, jéghideg. Míg vissza az iroda felé sétálok a kólát kortyolgatva, Tarotkártyás Magdi kilépve a konyhából meglengeti előttem a Halált ábrázoló kártyát: - Nagy baj lesz, Lóri! Nagy baj! Óvakodj a…

            - A Százkerekű Haláltól, tudom! – fejezem be, mire ő zavartan megrázza a fejét.

 

*

 

            Háromnegyed háromkor megállok munka közben. Az agyam elindul egy másik irányba, pont arra, amerre nem szeretném most. A dédelgetett írói álmok felé. Igen, sajnos elmondhatom magamról, hogy egy balek vagyok. Eddig összesen tizenkét kiadónak küldtem el a kéziratom szinopszisát, de egyik sem adott érdemi választ. Érdemit? Választ? Még csak meg sem válaszolták! Még csak annyit sem írtak, hogy: "bocsi, de amit beküldtél nekünk, az egy nagy rakás szar és jobban járnál, ha most azonnal lemondanál az írásról, azután főbe lőnéd magad". Ennek bizony jobban örültem volna, mint a semminek. A bár fiktív regény, amit írtam, igazándiból rólam szól, az életemről, erről a munkahelyről és gondolom ez unalmas egyes kiadóknak. Nem vagyok celeb, talán ez a probléma. Mindegy, mindent megtettem azért, hogy jobb életem legyen, tényleg, már csak az ördöggel kell lepaktálnom, mert az kimaradt. Az egyik kiadó szerkesztőnőjét is döngettem három éve, de semmi értelme nem volt, mert még egy vállveregetést sem kaptam. Minden rajtam múlt? Lehet. Bár, ha minden rajtam múlt volna, akkor már rég dedikálnék egy könyvesboltban. Mindegy, a tizenharmadik kiadóban bízom. Hátha sikerül.

            Puff! Az iratokat látom ismét az asztalomon. Na, tessék! Két perc álmodozás, kesergés és ismét a valóság. Semmi baj, Csillára kell gondolnom, csakis kizárólag őrá, el kell felejtenem az álmokat addig, amíg ott nem leszek édeském mellett az ágyban. A jó meleg, kényelmes ágyban, erre kell gondolni! Erre gondolj, Lóri! Nem! Most inkább a munkára figyelj! Munkára!

 

*

 

            A rengeteg túlórám végett, miután végeztem az aznapi munkákkal, a főnök kegyelemből elengedett négykor. Gondoltam, fingok egy sunyit, mielőtt kilépek az irodából, ezzel otthagyva nekik valamit a búcsúüzenetként hétvégére, de aztán végül letettem róla, mert most boldog vagyok. A héten először. A napjaim kínosan egybefolynak, a hajtás és a valóság elől való menekülés miatt pedig úgy érzem, egy hét egyetlen nap alatt zajlik le. Szomorú vagyok emiatt, panaszkodni azonban nem merek, mert hallom is már a fejemben a túlzott optimista, lenéző véleményeket: Örülj, hogy van munkád! Örülj, hogy lyuk van a seggeden! Örülj, hogy nem egy kommunista, vagy más egyéb diktatórikus országban élsz! Mit panaszkodsz állandóan? Mindennél van rosszabb! És bár lehet, igazuk van, attól nekem még mindig szar az életem.

            A villamoson egy nő magában sikít. Ott ül nem messze tőlem a leghátsó ajtónál és sikítozik, majd csimpánzokéra emlékeztető hanggal borzolja az utasok idegeit. Semmi baj, nem tehet róla, hogy dilis. Legalább nem bunkó rapperek ülnek ott, akik hangosan beszélik ki az aktuális iskolai bunyókat, késeléseket. Nem szabad ennyire kiakadnom semmin, bele lehet ebbe örülni.

            A vonat késve indul. Közel húsz percet kellett várnunk az indulásra, ebből tíz perc azzal telt el, hogy az elektromos ajtók szirénázva ki-be csukódtak. Ráadásul jókora tömeg halmozódott fel, ezért tutira nehéz lesz majd leszállnom. Nyugi, Lóri, nyugi! Emberek között vagy! Nyugi! De egy nő akkor is elkezd üvöltözni, a gyerekeit figyelembe se véve káromkodik ezerrel, szidja a vasúttársaságot, a kormányt, végül pedig mindannyiunkat, akik ülünk, állunk és ugyanúgy szenvedünk. Egy öltönyös fószer próbálja leállítani, aki baloldali újságot tart kezében, s éppen ezért több se kell a nőnek, máris nekiáll kommunistázni. Végül egy idős néni hurrogja le, amitől nyomban elkussol. A csendet nem sokáig élvezem, mert szállhatok is le rögtön.

 

*

 

            Az állomás mellett van egy kis boltocska, beugrok néhány mikrós popcornért. Ma éjjel, amint túl vagyunk Csillával a kellemes órákon, ráveszem, hogy nézzük meg az Aliens rendezői változatát, mert az a kellemes para, amit film nyújt elengedhetetlen nekem az ihlet-látomáshoz. Miután bevásároltam egy hétvégére a finomságokból, a rövidebb úton, a síneken át indulnék el hazafele. Azonban furcsa dologra leszek figyelmes. A sínpálya berezonál és egészen közelről egy kürt harsan fel.

 

*

 

            Egy rohadt dízelvonat! Nyilván a zónázó járat, ami egészen Vácig meg nem áll. Egyre nagyobb a pofája. Istenem! Egyre közelebb tart! Nem tudok megmozdulni! Nem megy! Úgyis késő már! Nem megy! A mozdony orra egy csuklyás, vörös szemű koponyává változik, az áramszedő pedig kaszává. A Halál mosolyog rám sápadtan, hallom a kacaját és akkor minden elsötétül előttem.

 

*

 

            A kövekkel teleszórt árokban fekszem. Felettem csodálkozó emberek. Aztán sötétség. Csillát látom az első napunkon, ahogyan félénken szürcsöl a forró csokiba, karácsonyi fények mindenütt. Szeretlek szerelmem! Ne haragudj rám, amiért sosem mondtam eleget neked, mennyire is csodállak a kitartásodért. Örök vesztes vagyok, és ami legrosszabb, hagyom is, hogy mindez így maradjon. Nem is értem, mit ettél rajtam. Nem is értem, miért is húztam fel magam mindenen, miért nem álltam a sarkamra és viselkedtem úgy, mint férfi. Minden rosszról, ami velem történt, csakis kizárólag én tehetek. Sajnálom Csilla! Sajnálom, nem figyeltem most sem!

            Szeretlek. Örökké veled leszek!

 

*

 

            A lábaimon állok, de nem túl stabilan. Motyogások. Kik ezek? Angyalok? Mi ez az egész?

            Egy öreg bácsi hangja: - Mindenki szalad mostanában!

            Egy idősebb női hang: - Szegény fiatalember!

            Kinyitom a szemem. Emberek vesznek körbe, aggódva méregetnek. Lenézek. Nem hiszek szememnek. Tényleg a lábaimon állok. A távolba nézek, a vonat már elhaladt, nyoma sincs.

            - Mi történt? – kérdezem tőlük.

            Az idős bácsi válaszol: - Majdnem elcsapott a vonat, fiam! De utolsó pillanatban elugrottál!

            - Elugrottam?

            - Igen!

            Ismét a távolba nézek.

– A Százkerekű Halál! – mondom. – Tudhattam volna, a hülye is erre gondolt volna először!

            - Találó név! – bólint öreg elismerően. – Haza tud így menni?

            - Igen. – válaszolom.

 

*

 

            Csillát várom a nappaliban ülve. A lábaim remegni kezdenek, majd miután lefogom őket, alábbhagynak. Mivel nem haltam meg, most a Halál le fog vadászni, mint Végső állomás-ban? Vagy van egy őrangyalom, aki beleszállva testembe megszabadított a Százkerekű Haláltól? Ezt talán sosem fogom megtudni. Azonban egy dologgal tisztában vagyok: át kell gondolnom az életemet és amilyen gyorsan csak lehet, fel kell magam szabadítani az Álmok által!

 

 

2011.december-2012.január

Dunakeszi

 

 

 

 

 

 

 

 




Kritika

Sopotnik Zoltán
2012. 05. 20. 10:19

Bevallom nem tudtam végigolvasni, egyszerűen mondatonként félrevitt az agyam. Persze, lehet ez valami aktuál lázadás a részemről, miszerint írtuk, hogy rövid szövegeket várunk. Másokat ez nem érdekel, szelektíve nem érdekli őket, nem hallják, nem értik, és csakazért is hosszúakat küldenek. Az én agyam bosszúja meg az, hogy nem tudom befogadni mindet.

Százkerekű halál, közepesen megírt ponyva felé kanyarodó próza, külön stílus lehet ez, 345678957444-et olvastam már ilyet. Ezért is fáj sokat a fejem.

A történet érdektelen, filozófia síkon mondhantánk, hogy az ember édektelenségéről, kiüresedéséről szól. Hiányzik az erő a mondatokból, meg a lekvár ami összetartja. Nagymama lekvárja vagy Krúdy bácsi nektárja, vagy Bólya Péteré.

Megyek a spájzba, és kidobom a romlott dzsemmeket.




Kommentek:
Százkerekű Halál
nyomtatásnyomtatható változat
cikk ajánlásakötelező ajánlása
szólj hozzászólj hozzá!
Megosztásmegosztás  Megosztás
írok a szerzőnekírok a szerzőnek

feltöltés ideje: 2012. 02. 01. 00:39
keletkezés ideje: 0000. 00. 00.

_

Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05