prae.hu

 

Tóth Olivér István
Mokka

A Mokkában ettem ma,
Internacionális étterem,
Kacsapecsenye kínai módra,
Tradíció és Távol-Kelet.
Mécses égett az asztalon,
Arab zene az éterben,
Eszembe jutott róla a Város,
És a pogány istenek.
Eszembe jutott a Város,
Lakomáival, rabszolgáival,
És a berber oroszlánok,
A Colosseumban feláldozva.
Eszembe jutottak a lakomák,
A pogány életöröm,
A bort amfora számra isszák,
S fekszenek egymás mögött.
És eszembe jutottál Te,
Aranyhajad máglya világította,
Zsarátnokok repkedtek előtted,
S istennő lettél az éjszakában.
Eszembe jutottál Te,
A görög szépségideál,
Eszembe jutott, hogyan ölelnélek,
Néró udvarán.
Együtt élhetnénk az Aranyházban,
S nem tudnánk, hány légió védi Rómát,
Alkoholtól lennénk ittasak,
A patrícius fiú, és a patrícius lány.
Baiae-ban, a tengerben fürödnénk,
Meztelenül kergetnénk a halakat,
Kéz a kézben néznénk a naplementét,
Szeretnénk egymást szakadatlan.
Istennő fátyla alá pillantanánk,
A messzi Egyiptomban,
Kinevetnénk a babonát,
És áldoznánk Vénusznak.
Színházba mennénk Athénban,
Megnéznénk Thermophülét,
Pátosszal emlékeznénk az aranykorra,
És Aphrodité templomában ölelkeznénk.
Aztán visszatérnénk az Örök Városba,
A márvány templomokhoz,
Bronzszobrokkal díszített fórumokra,
Teraszunkról néznénk a hét dombot.
Nem számítana, hogy mivé lesz a világ,
Se az, hogy Néró a császár,
Nem érdekelnének a barbár hordák,
Se a gazdasági problémák.
Boldogok lennénk ott,
Máglya világítaná arcodat,
Aztán a Via Appián emelnénk mauzóleumot,
Az utolsó két boldog rómainak.



Kritika

barta andrás
2006. 11. 30. 18:47

Tóth István Olivér költeménye olyan lazán és szórakoztatóan indul, hogy mikor először beleolvastam, egész komoly remények ébredtek bennem, hogy most, azonnal kiteszem a kiakadásjelzőt - an action I've been waiting for for ages. Főleg a beszélő önbizalma és a hozzá társuló (vagy csak én társítom?) irónia imponáló, hogy bátran belevág a Mokkában felszolgált kacsapecsenyébe, pontosabban - én kérek elnézést -: a divatos étterem fölhozta képzettársítások ily profán leírásába: csak úgy fúj a hideg, tiszta, északi és - én legalábbis úgy érzem - gunyoros szél bele a pofánkba az "internacionális étteremben" helyet foglaló megszólaló szájából.

Hamar véget ér azonban a nordikus hangulat, méghozzá Róma felidézésével, a legfeljebb felszínen is, és, bevallom, ez egy meglehetősen elkedvetlenítő tapasztalat lehet annak az olvasónak, aki a jelenvalóság provinciális multikulturalizmusáról akart eddig lendületes (és nyelvileg kreált) mondatokat magába szívni. Az antikvitás felidézésével ugyanis ál-szerelmesverssé alakul az alkotás. Azért állá, mert a személytelen szerelmi partner nyilván csak ürügy az ókori panoptikum bemutatására. A kortárs olvasó (például én) itt könnyen érdektelenné válik, hiszen klisé közhelyet, közhely meg tankönyvszagú fantáziát idéz végtelen sorokon át.

A zárlatban azonban ismét megcsillan a költő tehetsége ("...Nem érdekelnének a barbár hordák, / Se a gazdasági problémák."), hogy az egyes nyelvváltozatokat igen kreatívan és értőn keveri.

Mivel fiatal alkotóról van szó, akinek bőven van ideje megírni magát, ez a nyelvi tudása örömteli várakozással tölthet el minket. S akkor talán az ismeretlenbe való romantikus nosztalgiája is kritikával vegyül...



Kommentek:
Mokka
nyomtatásnyomtatható változat
cikk ajánlásakötelező ajánlása
szólj hozzászólj hozzá!
Megosztásmegosztás  Megosztás
írok a szerzőnekírok a szerzőnek

feltöltés ideje: 2006. 11. 26. 23:34
keletkezés ideje: 2006. 03. 05.

_

Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05