prae

A Fóti Farkas

Horváth János
2010. 05. 24. 00:00



Ahány ember él a Földön, annyi arca van a végzetnek, és annyiszor csordul ki könny. A mosoly és szeretet drága kincsek, melyeket nehéz kibányászni a pokol dűnéjéből, miközben olyan vihar is tombol, mely alárántja a világot a kénkövek mezejére. Bennünk virágzik a teremtő lehetőség, de nem tudunk akarni helyesen semmit, csak ábrándozni egy jobb világról, s másokat felbujtani arra.

………………..

Eső mosta jóakaró angyalként Dunakeszit, előre tisztítva az utcákat jósként, aki tudja, hamarosan elszabadul a pokol. A Kis-Mexikóként is emlegetett Fót alig két buszmegállónyira terült el. Az éjszaka lassan ráterült a házakra, a villanypóznák fénye felébredt ismét a mély álmából.
………………..

A Fóti Farkas a szeme közé lőtt az ajtóban álló férfinak. Nem hallotta senki a panzióban. Belépett a szobába, becsukta maga mögött az ajtót hidegen nézte a földön elterült a hullát.
- Te del o Del. – mondta neki.
Leült a dohányzó asztalhoz. Elvett egy szelet babos pizzát a dobozból, beleharapott, ivott rá sört, majd felemelte a vezetékes telefont, tárcsázott. Odakinn sápadt volt a Hold, akárcsak egy rémálomban. Belesimított dús fekete, jólfésült hajába.
- Igen? – hallatszott a vonal túlsó végéről.
- Helló, öreghaver. Rég hallottam már a hangod.
- Mit akarsz? Beszélni akarok Robival. Egyáltalán te mit keresel ott?
- Nem is örülsz, amiért hagyom, hogy beszélgess velem?
- Hol van Robi?
A Fóti Farkas elmosolyodott. – Robi most máshol van. Már az angyalok vigyáznak rá. Nem tudom adni neked.
- Te szemét állat!
- Fáj, hogy ma annyi sértést kapok. Régen sose érdekelt.
- És most miért érdekel?
- Nem tudom.
- Mit akarsz?
- Gyere ide. Látni akarlak.
- És ha nem megyek?
- Akkor nekem kell menni.
- Azt se tudod, hol vagyok.
- De. Tudom, hogy Fóton vagy. És egyedül. A családod pedig Újpesten van egy cigány negyedben.
- Egy telefonomba kerül, és máshol lesznek.
- Jaj, ne csináld már! Te nem tudod, mit érzek.
- Mit érzel?
- Meg akarom ölni őket Vili. Tudod, sose dolgoztak bennem apai hormonok. Pedig már negyvenegy vagyok. De még soha. Most úgy érzem, ők is csak az angyalok közt lehetnének teljes biztonságban.
- Meg ne próbált a közelükbe…
A Fóti Farkas közbevágott. – Vili, én ma megöltem egy gyereket. Tizenhárom éves lehetett, még lányos arcú. Olyan mosolya volt, mint egy angyalnak. Nem hagyhattam, hogy ez a világ tönkretegye. Szíven lőttem a hangtompítóssal és magamhoz öleltem. Óvtam gyönge kis testét és lefektettem egy padra. Simogattam és örültem, hogy ő már boldog. Ő már sosem tudja meg azt, amit én ismerek. Ezt a szörnyű, szívtelen világot. A valóságot.
- Te teljesen beteg vagy, öregem.
- Szerintem meg pont te vagy a beteg kettőnk közül. Nekem felnyílt a szemem, Vili. Én megvilágosodtam. De te megmaradtál egy ócska, csapnivaló, átlagon aluli bérgyilkosnak. A feleséged tudja?
- Nem.
- Hazudsz egyfolytában neki, hogy magadhoz láncoljad. Mert ha tudná ki vagy valójában, biztosan elveszítenéd.
- Nem fogja tudni.
- De. Sajnos igen. Tőlem.
- Előbb döglesz meg.
- Te döglesz itt meg. Ha most idejössz, akkor biztosan meghalsz. Vár rád egy golyó türelmetlenül. Ez az egyetlen esélyed, hogy megmentsd a családod. Mert ha nekem kell érted mennem, előtte kivégzem őket. A gyerekeidet hagyom utoljára. A gyerekeidet hagyom utoljára. A feleséged pedig addigra a titkoddal jutott át a túlvilágra. Érted, amit mondok? Haver.
- Igen. Értem.
- Vili, te jól ismersz engem. Ugye? Sokat melóztunk együtt.
- Igen.
- Tudod jól, ha most telefonálsz nekik, akkor is megtalálom őket.
- Igen. Tudom.
- Tanulhattál volna tőlem. Én vagyok az idősebb. Húsz éve vagyok a szakmában. Az a mexikói bérgyilkos, akivel először végeztem, profi volt a javából, mégis elintéztem. Eddig sose hibáztam.
- Itt lesz az ideje.
- Még nem. Még nem. De eljön az az idő is. Eljár felettem is az idő. Értem is jön valaki.
- Csak nehogy én legyek az.
- Nem. Te biztos nem. Neked én más sorsot szánok. Meg kell mentened a családod. Így megváltást nyerhetsz Istentől. És ha bevallod a feleségednek, hogy ki vagy, egy levélben, akkor bár fájni fog neki, de nagyobb szeretettel néz majd vissza rád. Egy őszinte, erős, igaz lélekre. Olyan ember lehet ma éjjel belőled, amilyenről én álmodni se merek. Épp ezért nem fog fájni a halálod, erről gondoskodom. Egy pillanat se lesz. Oké? Oké, öregem?
- Igen. Megyek is.
- Megtalálsz. Tudom.
- Igen. Megtalállak.
- Előtte a levélről ne feledkezz meg.
- Jó. Állod a szavad?
- Tudod, hogy mindig állom a szavam. Te is álltad.
- Jó.

………………..
A fóti Csörgőkígyó előtt állította le a kocsit. Mielőtt kiszállt volna, körbepásztázta a szemét a környéken. Egy szerelmespár kézen fogva sétál az úton a villanypóznák fényében, egy autóból kiszáll egy nő, int nekik, majd a házához indul. Végignézte a kocsikat a klub parkolója előtt. Mind üres. Odabenn kártyáznak, isznak a vendégek, néhány fiatal billiárdozik, nagyzolva a lányok előtt krétázzák kimérten a dákot. A Fóti Farkas utálta az összes emberfélét, akik odabenn tartózkodtak.
- Lányok, férfiak ölelnek ideát, mikor már odaát csókolnak titeket az angyalok ajkai. Lássátok feleim, hogy így lesz.
Kiszállt a kocsiból a hangtompítós automata gépfegyverrel. Nagyot szippantott a friss, éjszakai levegőből és szelíden elmosolyodott.

………………..

Mikor belépett először egy rövid, vörös hajú lány vette észre. Alig lehetett tizenhét, de viszkit ivott jéggel, feketére lakozott körmű kezében pedig füves cigaretta füstölgött. A feje szétrepült a lövéstől, ahogyan következőtől az egyik férfinak is. A csapos a szívébe kapott egyet, ledöntötte maga mögött az üvegeket. Ekkor kezdtek csak sikítozni az emberek, a vagánykodó srácok fehér pólójukon vérpöttyökkel zuhantak a földre, a lányok, akik velük voltak szétroncsolt fővel estek hanyatt. Kétes hírű vállalkozók vércsíkjai táncoltak a kártyalapokkal a levegőben, arcok robbantak szét, mellkasok nyíltak fel, végtagjaik repkedtek a szilánkokkal.
A zene megszűnt.
Csend lett.
Síri, síri csend.
A Fóti Farkas szétnézett. – Lelketek már az Úrnál van. Az angyalok mossák bűnös szíveteket csiszolatlan, égkéken fénylő, napmosolyú gyémánttá.

………………..

Felsétált a felső szintre, berúgta az első ajtót. Két nagydarab kopasz megadóan, rémülten feltartotta a kezét. Végigmérte őket kedves mosollyal, mint rég nem látott barátait, majd így szólt: - Csalódott vagyok. Hol van a fegyveretek?
Azok nem válaszoltak.
Két puffanás és földet értek.
Belépett az irodába, ahol a körszakállas, fehér öltönyös vállalkozó feszülten, dermedten várta. – Miért ölted meg a vendégeket? –kérdezte.
- Csak a testüket öltem meg. – vigyorogta a Fóti Farkas.
- Tudsz róla, hogy teljesen bediliztél? Eddig se voltál normális, de most teljesen, végleg bekattantál.
- Túlságosan nagynak hiszed magad. – leült a nagyfőnökkel szembe és rászegezte a fegyvert. – Pedig csak egy nagy rakás szar vagy. Elhiszed nekem?
- Mit akarsz?
- Te is mindig visszakérdezel?
- Mi a francot akarsz?
- Azt, hogy mesélj nekem.
- Miről?
- Például kezdhetnéd a múlt héttel. Amikor Vilit felbérelted, hogy nyírjon ki.
- Ártatlanokat is megöltél. Túl veszélyes vagy.
- Nem vagyok veszélyes. Csak szeretek embereket ölni. Mi ebben a bumm? Elvennéd tőlem ezt a kis örömöt is?
- Megpróbáltam. Vili?
- Vili?
- Igen.
- Halott. Fél órája öltem meg.
- Remek.
- Bizony az. És most te jössz.
- Úgy néz ki.
- Tudod, hiába játszod itt a bátor hullajelöltet. Látom, hogy félsz. Az arcod folyamatosan feszül, aztán elernyed egy pillantásra, majd ismét megfeszül. És állandóan balra pillantasz, amikor megpróbálsz hősnek látszani. És még te tartod magad keresztapának? Két kopasz védett téged. Ne bámuld lopva a fiókod! Esélytelen vagy.
- Na, akkor ki vele?
- Mi?
- Mennyit akarsz? Kápéban fizetek.
- Nem kell a pénzed. Csak az enyém. És már megkaptam. Az első felét tőled kaptam, a többit Robinál találtam meg. Neki az első fele volt az.
- Akkor most megölsz? Megyek az "angyalokhoz"?
- Nem. Te mész, ahová menned kell. A pokolba.
- Ahová te is. Tudtommal gyilkosok nem kerülnek mennybe.
- Kivéve, ha bűnbocsánatot nyernek. És én azt megkaptam.
- Most is?
- Most már neki is dolgozom. Az Úr Vérebe vagyok és angyalok vigyáznak rám. Az a feladatom, hogy likvidáljam a magadfajtákat.
Halk puffanás. A "keresztapa" agyveleje táncot járt a cigarettafüstben. A Fóti Farkas mély csodálattal figyelte, ahogy a fej nélküli holttest lecsúszik a székről, miközben spriccel a csonkból a vér.
- És tudtam, szíve oly nehéz a sötéttől, hogy alámerül tőle a túlsó part előtt.

………………..

A Fóti Farkas lassan, mosolyogva lépdelt, s akárcsak egy próféta a híveit, úgy nézett végig lent a holtakon. – Már nem féltek ti sem, ugye?

………………..

Beszállt a kocsiba és elindult a lámpákkal kivilágított úton Dunakeszi felé. Élvezte a csöndet, élvezte az erejét, a hatalmát, melyet az angyaloktól kapott. Nemsokára férfi sétált elé az útra. Nem látta az arcát, csak egy sziluett volt, mintha nem is létezett volna, s talán a semmiből is lépett elő. A Fóti Farkas ekkor pillantotta meg, hogy a férfinak szárnyai vannak, melyek hirtelen felágaskodtak. Az angyal szeme kéken villant, mire ő elrántotta a kormányt az egyik villanypóznának csapódott.
Kiszállt a kocsiból, de az angyalt nem látta már. Megkapaszkodott a járműben, kivette a fegyverét és bicegve, vérezve gyalog folytatta az útját.


A cikket a következő címen találhatja meg: http://www.prae.hu/reviews.php?rid=5865