prae

Vörös rózsa, távirányító és a többi

Nagy Rózsa Réka
2012. 03. 07. 00:00


- Holnap nőnap – mondom szándék nélkül.
- Ba@szki.. – veti oda nekem dühösen.
- Van véleményed a nőnapról?
- Épp most mondtam, hogy mi a véleményem a nőnapról. Nem elég, hogy állandóan hisztiznek, még vegyünk is nekik ajándékot. Ha egy ismerőst kihagysz, akkor meg jön a "mi bajod van? semmi" nagyjelenet – fúj nagyot. Mindezt úgy adja elő nekem, mintha egy haverja lennék.
- Én teljesen antinő vagyok ebből a szempontból - mondom vörösre lakkozott körmeit nézve. Soha sem hisztizek.
Csendben van, nem szól semmit, maga elé bambul.
- Ugye, én soha sem hisztizek??? – kérdezem, s felé fordulva belebámulok az arcába.
- Mindegyik azt hiszi, hogy ő soha sem hisztizik...
- Na, akkor mondj egy példát, amikor hisztiztem.
- Például a kaján mindig hisztizel: "túúl zsíros, túl sóóós, én nem ezt rendeltem, többet ilyet nem rendelek, hogy lehet így elrontani?" – utánozza elnyújtott hangsúlyomat, észre sem veszi, hogy eltorzul az arcom. Felugrok az ágyból, ledobom magamról a paplant, és a fejébe szavalom.
- Rendben, akkor holnaptól mindig mindent dicsérni fogok, hogy milyen finom, pont ezt akartam, ilyen jót még sose ettem, akkor is dicsérni fogom, ha nem ízlik, meg persze, nektek minden jó, nektek mindegy, hogy sós, meg ízetlen, meg hogy olyan zsíros, hogy két perc alatt háromszorosára nő tőle a seggünk!!! Egyébként meg miért kell ekkora ügyet csinálni ebből a nőnapból? Vegyél anyádnak virágot, másnak nem kell venned semmit.
- Senkinek? Te nem akarsz virágot nőnapra? - kérdezi, s érzem, hogy valós választ vár. Hát, akkor itt van a válaszom, Te nőnapfasiszta.
- Nem. Nem akarok.
- Biztos vagy benne?
- Talán.
- Mehetek munka után a virágárushoz, oh, bakker, pedig meg akartam nézni a meccset, de így nem fogom látni az elejét. Úszni is akartam ma este, de persze így oda sem fogok eljutni – mondja kezében a távirányítóját szorongatva, a másik kezével meg a combomat markolászva.
- Tegnap vettem egy úszósapkát, mert én is fogok úszni esténként. Nagyon szép színe van, magenta, ha ez mond neked valamit.
- Persze, magenta, tudom…
- Akkor nem magenta, hanem pink… (unottan rám néz), Oké, erős rózsaszín. Kötelező az uszodában, de most komolyan, hogy lehet ilyet kérni, olyan borzalmasan néz ki benne az ember.
- Tudod, vannak olyan helyek, ahol a kinézet másodlagos, Tudod, mert nem azért megyünk oda, hogy jól nézzünk ki. A hangja rideg, a szeme viszont melegen a melleimet pásztázza.
- Na, jó, de nektek mindegy, nektek rövid a hajatok, ti sapkában is olyanok vagytok, mint sapka nélkül, de ha egy nőt megfosztanak a hajától, jesszus, tudod, hogy az mekkora veszteség??
- Nem, nem tudom. Én csak azt tudom, hogy óriási önfegyelemre van szükségem, hogy elviseljem a női hisztit.
- Tényleg?
- Igen. Tényleg.
- Nem gondoltam volna. Azt hittem, hogy könnyen viseled. Olyan helyre megyek majd úszni, ahova csak nyanyák járnak, mert én ebben a sapkában nem vagyok hajlandó fiatalok között mutatkozni.
- Ameddig nem rózsás-virágos sapkád van, nincs nagy gond.
- Milyen kedves vagy, hogy ennyire megérted a problémámat.
- Hát, persze… mehetek este virágot venni. Miért nem etted meg a salátát? – kérdezi az asztalon lévő szinte érintetlen műanyag dobozt figyelve.
- Mert találtam benne valamit - válaszolom.
- Emberi maradványt?
- Igen, de most mondd meg, hogy lehet ilyet csinálni? Mi az, hogy haj van benne? Nem elég, hogy a hús zsíros volt, még ez is… Miért nézel rám ilyen kígyószemekkel? Te talán megennéd?
- Igen, lehet, hogy megenném.
- Akkor itt van: edd meg - teszem elé a dobozt.
- Nem szeretem a salátát.
- Értem. Ez is hiszti? Akkor legközelebb nem szólok semmit, megeszem a hajjal együtt, és közben dicsérni fogom a szakácsot.
- Ne tedd. Akkor az nem te lennél, az színészkedés lenne, és azt nem szeretem.
- Tudod, hogy mi a kedvenc virágom?
- A vörös rózsa…? – mondja miközben vakarózik.
- Hát persze, hogy nem tudod… a mezei zsálya.


A cikket a következő címen találhatja meg: http://www.prae.hu/reviews.php?rid=6358