prae

Mokka

Tóth Olivér István
2006. 03. 05. 00:00


A Mokkában ettem ma,
Internacionális étterem,
Kacsapecsenye kínai módra,
Tradíció és Távol-Kelet.
Mécses égett az asztalon,
Arab zene az éterben,
Eszembe jutott róla a Város,
És a pogány istenek.
Eszembe jutott a Város,
Lakomáival, rabszolgáival,
És a berber oroszlánok,
A Colosseumban feláldozva.
Eszembe jutottak a lakomák,
A pogány életöröm,
A bort amfora számra isszák,
S fekszenek egymás mögött.
És eszembe jutottál Te,
Aranyhajad máglya világította,
Zsarátnokok repkedtek előtted,
S istennő lettél az éjszakában.
Eszembe jutottál Te,
A görög szépségideál,
Eszembe jutott, hogyan ölelnélek,
Néró udvarán.
Együtt élhetnénk az Aranyházban,
S nem tudnánk, hány légió védi Rómát,
Alkoholtól lennénk ittasak,
A patrícius fiú, és a patrícius lány.
Baiae-ban, a tengerben fürödnénk,
Meztelenül kergetnénk a halakat,
Kéz a kézben néznénk a naplementét,
Szeretnénk egymást szakadatlan.
Istennő fátyla alá pillantanánk,
A messzi Egyiptomban,
Kinevetnénk a babonát,
És áldoznánk Vénusznak.
Színházba mennénk Athénban,
Megnéznénk Thermophülét,
Pátosszal emlékeznénk az aranykorra,
És Aphrodité templomában ölelkeznénk.
Aztán visszatérnénk az Örök Városba,
A márvány templomokhoz,
Bronzszobrokkal díszített fórumokra,
Teraszunkról néznénk a hét dombot.
Nem számítana, hogy mivé lesz a világ,
Se az, hogy Néró a császár,
Nem érdekelnének a barbár hordák,
Se a gazdasági problémák.
Boldogok lennénk ott,
Máglya világítaná arcodat,
Aztán a Via Appián emelnénk mauzóleumot,
Az utolsó két boldog rómainak.

A cikket a következő címen találhatja meg: http://www.prae.hu/reviews.php?rid=991