bezár
 

Folyóiratok

Versek

Azt az embriót

Azt az embriót kutatva kutattam,
melyben szerelmesem véltem felismerni,
és egy villanykörtét vagy neoncsövet,
hogy a felületekbõl párálló fény ellenére
idegeit arcomra irányítsam.

Amikor szeretsz, meggyorsul lélegzeted,
a szokásosnál jóval több oxigént,
egy álommal több buborékot használsz el.
Amikor a rendelkezésedre bocsátható adag
adott idõegységre optimálisan meghatározott,
azaz ennyi és ennyi embrió
huszonnégy óra leforgása alatt
ennyi és ennyi oxigént használ fel,
akkor az a buborék és az az álom
egy szomszédos élettõl fog hiányozni.


Háromszázan lehettünk – …

háromszázan lehettünk – vagy harminckétezren
április huszonkilencedikén
mindjárt a szabadulás után
néhányan
fogolytársak lehettünk – vagy elõször láttuk egymást
tehát néhányan elhatároztuk
elhatároztuk hogy bosszút állunk ezen az egészen
mondom
fogolytársak lehettünk – egymás édestestvérei
tehát elhatároztuk hogy elégtételt veszünk
bátrak voltunk
bátrak voltunk – elõször láttuk egymást
és szétfutottunk
és ki-ki a maga módján
egy vaságyon egy vas-kapufélen egy kapcsolótáblán
tízen egy nyüszítõ rohadt katonán
a gyülekezõtér betonporában
egy edénnyel vagy egy üveggel
mondom
és ki-ki a maga módján
bosszút álltunk –


Emléktyúkszem

Kemény és lágy szemem,
tükör- és rántotta szemem,
csibe-csirke-tojás szemem,
szélkakas-szemem,
a bombázás lefejelte nagymama
tyúkjait, szomszédjait, malacait,
baromfiudvar-szemem,
alfa és omega szemem,
keltetõ és kisfazék szemem.

Vacogó pipiknek
görényes csöndbe
a baromfiudvar százszemû pírja lobog.
Végsõ kotkodálás –
legalább te
sírd el a jövõnek azt, hogy ma nem tojok
szeplõs tojást!
Megbízhatóbb vagyok késnél, imánál,
a kukoricánál!

Nocsak – amott
a csillagokat megint kopasztják,
s mint a vágóasztal, csupa toll a menny!

Uborkát reggeliznek,
ahogy csordul az udvarra a napnyál
és leharapja szemükrõl az álmot.
Nagymama,
nagypapa
a sárga csésze száján
kocogtatja,
eltöri a szemgolyóm.

Nagypapa messzire elnéz –
Oroszországban is hasonló felhõk
híztak,
kolompoltak,
tréfából egyiket-másikat
megnyúzták,
megették.
Kérdõn bámulom a tálból,
csíp a só,
öreg fejében
egy darab vér megáll.
Sehova mered,
lefordul a székrõl,
már vigyorog és kicsiket kukorékol,
mint a túlfejlett hüjegyerek.


Példa kitûnõ vacsorára

Tudod,
a sajthoz is bort ajánlanak.
Késsel és dugóhúzóval hámoztam
valakit, magam, mert szügyemet
a szívrõl, mely gonosz és gyáva,
lebontani, hát azt nem tudom.

Tudod,
hogy tálcán és porcelánban eléd,
ezüst fedõ gõzében damasztra
szolgálnak fel fehér, kesztyûs kezek.
Ami kimaradt, sercegve elég,
sót is hints a kalapos kamaszra.



bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés