bezár
 

színház / előadás

A szerelem: betegség
A szerelem: betegség
Tessék definiálni a következőket: szerelem, hűség, árulás, vágy, barátság, család, magány. Lehet? Igen is, nem is. Vagy semmitmondó klisékbe botlunk, vagy az irodalom nagy műveit tudjuk felhozni mentségünkre, de igazából csak egy dolgot mondhatunk bizonyossággal: emberként csak ezen viszonyrendszerek közt tudunk létezni. De mégis, pontosan mit jelentenek ezek az érzések? A Színművészeti harmadéves fizikai rendező osztály vizsgaelőadása sem ad egyenes választ, és jól is teszi. Helyette szórakoztatóan és egyben finoman megérezteti a közönséggel, mi minden rejlik e szavak mögött.
Az értelmiség szemétdombján a kisember kapirgál
Az értelmiség szemétdombján a kisember kapirgál
A Forte Társulat legújabb bemutatójában, Az öngyilkosban a vizuális és a gondolati tartalom ismét olyan sokrétű egységet alkot, amely a néző teljes idegrendszerét birtokába veszi: a test- és a tér szimbolikus kompozíciói végtelennek tetsző asszociációs hullámokat hoznak világra, miközben az absztrakció mögött kíméletlenül ott vigyorog az élet.
Isten mindenről kipakol
Isten mindenről kipakol
A társadalmi problémákról átfogóan beszélni szinte lehetetlen feladat, főleg, ha valaki egy felvonásban szeretne mindenre választ adni. Anat Gov izraeli szerzőnő Jaj, Istenem! című előadása a 2018-as Zsidó Művészeti Napok keretein belül debütált a Gólem Színházban.
Rítus és gyűlölet magyar módra
Rítus és gyűlölet magyar módra
A jól működő közösségi emlékezethez szükségesek a rögzített pontok, az emlékhelyek, ahol megfoghatóvá válik a múlt. Lehet ez földrajzi hely, mint Auschwitz, szobor, szöveg, szinte bármi – de mit tegyünk akkor, ha még ez sem adatik meg? Ha olyan jól működik a társadalom immunrendszere, hogy több mint fél évszázadra elfed dolgokat, mintha meg sem történtek volna? Így „felejtődtek el” a második világháború utáni évek zűrzavaros, antiszemita, értetlenséggel és gyáva gyűlölettel teli epizódjai, melyekre nem adhat felmentést sem a német fasizmus, sem a szovjet „felszabadítás” (megszállás). Ezek a mi saját, nyomorúságosan ismerős magyar dolgaink, amiket láthatóvá, megfoghatóvá kell tenni. Fájdalmas és zűrzavaros a múlt, de ha meg sem próbáljuk annak látni, ami valóban volt, nincs esélyünk arra, hogy emberibbé legyünk magunknál. Az Egy piaci napot láttuk a Radnóti Színházban.
Feloldott fájdalom, tétlen tütüzgetés
Feloldott fájdalom, tétlen tütüzgetés
Helytelen. A szó magyarázatot igényel, mert jelentheti azt, hogy valami hibás, nem megfelelő, ugyanakkor azt is, hogy valami nincs a helyén, nem rendelkezik hellyel. A Mikó Csaba, Gábor Sára és Widder Kristóf alkotóhármasa által színpadra állított – vagy inkább le- és elfektetett – Az üvegbúra semmiképp nem rossz adaptációja Sylvia Plath regényének, már csak a Zsigmond Emőke, Kókai Tünde és Dóra Béla színészhármasa – önhibáján kívüli – ürességet kitölteni igyekvő, olykor bohókás, de gesztusaiban mindig hiteles teljesítménye miatt sem; pont az lenne hibás, ha efféle kategorikus kijelentést tennénk.
Játék a gravitációval
Játék a gravitációval
A Freak Fusion a budapesti underground világ izgalmas szereplője már 2010-es évek eleje óta, a legendás Tűzraktérben léptek fel először, majd ahogy a Zsonglőr Negyed átköltözött az R33-ba, ők is részt vettek az INspirál Cirkuszközpont megalapításában. Egy májusi éjjelen fightinGravity című műsorukat néztük meg a Trafóban.
Nyelvrokonság
Nyelvrokonság
Azt mondják, a mozgás univerzális nyelv. Mégis, ha távoli vidékről érkeznek hozzánk a tánc művelői, a mozdulatok nyelvtanának, ragozásának és általában a szerkezetének egészen ismeretlen logikáját vélhetjük felfedezni. A Koreai Nemzeti Kortárs Táncegyüttes budapesti látogatása pedig arra is rávilágított, hogy az egyes dialektusok sajátosságai a különbözőségek és hasonlóságok tükrében mutatkoznak meg igazán.
A panda fekete és fehér is
A panda fekete és fehér is
Matei Vișniec a kortárs román irodalom hazájában és külföldön egyaránt elismert képviselője. Mi pedig a Színművészeti Egyetemen, egy tanterem sötétjében láthattuk, mi is az A pandamedvék története amiként azt a szaxofonos meséli el, akinek egy barátnője Frankfurtban lakik.
(Anti)teátrális erőszak
(Anti)teátrális erőszak
Szürke és fekete minden. A kissé szürreális tér egyben letisztult, éles, fehér fénnyel van bevilágítva. A nézőtérrel szemben egy sötét folyosó húzódik meg két fal között. Lassan, nagyon lassan bejön az egyik színésznő, száját egy kendővel fogja be, takarja el. Szürke ruhája mellett feltűnően színes táskát visel. Alig bírjuk kivárni, mire hosszú percek alatt eléri a rendezői jobb oldalon elhelyezett padot. Leül velünk szemben. És ekkor lassan, nagyon lassan a folyosó sötétjéből kirajzolódik egy alak. Egy nő alakjának sziluettje. Lassan, nagyon lassan közeledik. Felcsendül a misztikus, kissé gépiesnek ható zene. Az éles fény egyszer csak félhomályra vált. És már tudjuk: valami elkezdődött. Valami, aminek most egyhamar nem lesz vége.
Önélettánc
Önélettánc
A lüktető zene és a vizuális effektek egybeolvadnak a tökéletesen kidolgozott emberi test mozdulatsorával – pillanatok alatt megbabonáz a brit Company Wayne McGregor Autobiography táncelőadása a Trafóban, a 38. Budapesti Tavaszi Fesztiválon.
1   2   3   4   5   6   7   8   9 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés