bezár
 

art&design / kiállítás

A kivilágított felbomlás impulzusa
A kivilágított felbomlás impulzusa
Egy kiállításmegnyitó nem csak az adott művek bemutatására szolgáltathat alkalmat, hanem kiragadva a befogadót a megszokott passzív nézői szerepből, a kiállítás részévé is teheti. A BURN, Barbie, BURN! című kiállítás anyaga médiatársadalmunk arcképcsarnokába vezet be bennünket, szokatlan megvilágításba helyezve annak résztvevőit, beleértve minket is.
Ellenállás, forradalom, bűnösök és áldozatok
Ellenállás, forradalom, bűnösök és áldozatok
A FUGA legújabb kiállítása, a Kockázati tényezők a szocialista rezsim alatt létező közép-kelet-európai kuturális ellenállási mozgalmak archivált anyagait mutatja be. A kiállítás a COURAGE - az ellenzékiség öröksége az egykori szocialista országokban című projekt keretén belül valósult meg. A program fókuszában a gyűjtemény anyagának társadalmi és politikai körülményei és környezete áll. A társadalmi emlékezet jelentősége mellett az a kérdés merül fel bennem a megnyitón, hogy mennyire fontos a kulturális ellenállás, a szabad véleményformálás és közösségalkotás a mai világban. Maurice Halbwachs, a 20. századi szociológus szavaival élve: „Az emlékezés társadalmilag meghatározott, és egyben a jövőt is befolyásolja: az emlékezet nemcsak a múltat rekonstruálja, hanem egyben a jövőt is megszervezi.” 
A rothadás nedűje és a dehumanizált művészet vidámsága
A rothadás nedűje és a dehumanizált művészet vidámsága
Milyen esztétikai gyakorlat lehet az, amely a kiáradó rothadás, az elkerülhetetlen megromlás, az elszabadult erőszak vagy a féktelen fájdalom deformált, dehumanizált szakadékából egy kéjesen plasztikus, formátlan élvezetfolyamot képes kinyerni? Mindezt egy olyan önmagába visszahajló alkímiai eljárás során, amely a megsemmisülés tátongó szemüreggel felvértezett koponyái vagy az elhasználódott testnyílások pervertált, kitágult vájatai sötétségéből nem az ürességet, nem egy tátongó semmit nyeri ki, hanem egy olyan, az örök visszatérés cirkularitásán alapuló, az életből pusztulást csiholó és a halálból életet teremtő bűzös, mélybarna nedűt, melynek pulzáló, ragacsos felülete az eksztatikus élvezést és a nyugtalanság negativitását egyaránt magába fogadja?
A művész mint intézmény
A művész mint intézmény
Ahogy belépünk a bécsi Kunstforum Man Ray-kiállítására, a bejárattal szemben azonnal a művész egyik önarcképét (Self Portrait with Camera, 1931) pillanthatjuk meg felnagyítva, azt, amelyen Man Ray a kezében fogott kamerát nézi. A kiállítás során megtudjuk, hogy az eredeti kép készültekor Man Ray már elismert, sikeres fotós volt. A kinagyított kép alján neonfehér „Man Ray” felirat villog a művész aláírásának stílusában. Ez a látvány előrevetíti azt, ami az egész kiállítás szellemiségét is meghatározza: Man Ray-nek, a sokoldalú zseninek az élettörténetét és szakmai sikereit időrendi sorrendben bemutató, áttekintő kiállítására számíthatunk, akinek a neve (barátjáéhoz, Duchampéhoz hasonlóan) ma már márkajelzés.
Felület, tér és tömeg határán
Felület, tér és tömeg határán
Az ember mintha ösztönös késztetést érezne arra, hogy természetes környezetét alakítsa önmaga körül. Az alkotó-építő folyamataink eredményeként létrejött anyagi-tárgyi közeg pedig nem csak körbevesz bennünket, hanem tükrözi a hozzájuk való viszonyulásunkat is.
A valóság művei - terápiára szorulnak!
A valóság művei - terápiára szorulnak!
Pályát elkezdeni gyakran félelemmel és szorongással jár. Miben nyilvánulnak meg ezek a tapasztalatok egy kezdő képzőművész számára? Hogyan szerezhet nevének láthatóságot a művészeti szcénán belül? Milyen felkészítést kaphat hozzá az egyetemtől? Egyáltalán: milyen stratégia kell a megélhetéséhez? A Küszöb Fesztivál keretein belül megszervezett Terápia című kiállítás egyszerre teszi fel ezeket a kérdéseket, és ajánl alternatív megoldásokat.
Isten képmására
Isten képmására
A kibékülés kérdését nem lehet szégyenlősen kezelni. Utalgató, felszínt kapargató vagy nyájasan moralizáló alkotások bemutatása helyett azonban a Pannonhalmi Apátság ez alkalommal is bátorságáról és progresszivitásáról tett tanúságot: a november 11-ig látogatható kiállításon személy és közösség, valamint közösség és társadalom békülési folyamatainak változatos útjai jelennek meg szókimondó videóinterjúkban, valamint a problémára tágabb értelemben is reflektáló műalkotásokban. 
Az az izgalmas, ami nem gyanús – a háttér ünnepe
Az az izgalmas, ami nem gyanús – a háttér ünnepe
A város vonalai, élei, elrendeződései. A fény mindig a városban lakik, ennek a fénynek van hangja, hangsúlya. Emelkedett és fenntartható fény ez. És a megvilágítások mögötti csukott ajtókat ki lehet tárni. Neki van bátorsága hozzá. A szürke itt nem belesimulás, hanem kidomborodó dűne, hogy megmutassa úgy a valóságot, ahogy mi magunk mögött hagyjuk ezeket az elemeket és illeszkedéseket.
Távolhatás, kölcsönhatás, ellenhatás
Távolhatás, kölcsönhatás, ellenhatás
A Távolhatás című kiállítás három fotóművész alkotásait mutatja be. A tájképeket olyan formában tárja a látogató elé, amely az ember és a táj távolságának és közelségének többféle megközelítését – azaz a két szereplő közelítésének és távolításának kérdését – veti fel három, egymástól eltérő formában. A művek pedig két nagyobb horderejű kérdés segítségével kerülnek kapcsolatba: vajon kivonható az emberi jelenlét és munka a tájból? És ha ezt megkíséreljük, vajon mi marad hozzáférhető számunkra?
A levegőről, különös tekintettel a vízre
A levegőről, különös tekintettel a vízre
A heideggeri Holzweg szó nem rejtekutat jelent, bár jobb fordítást én sem tudok javasolni rá, hanem olyan utat, amelyik – egyszerűen szólva – nem vezet sehová. A franciák szó szerint így is fordították: les chemins qui ne mènent nulle part. A Holzweg olyan út, amelyik nem két előzetesen már létező dolgot, helyet köt össze egymással.
1   2   3   4   5   6   7   8   9 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés