zene / előadás
2018. 05. 31.
Kimagasló színvonalú koncertet adott a Dürer Kertben a minden tekintetben professzionális amerikai Exhumed. Matt Harvey-ék az általunk beharangozottal ellentétben végül nem lemezbemutatót tartottak, hanem retrospektív áttekintést adtak eddigi munkásságukból. A szép számú közönség kisebb része ugyan jól fogadta a műsort, de az Exhumed-koncertekre jellemző megőrülés ezúttal elmaradt, a hallgatóság többségének a tej is megaludt volna a szájában, ha nincs a művérfröcskölés vagy nem indítják be néhány szám után a motorfűrészt a színpadon.
2018. 05. 29.
A behatárolhatatlan műfajoktól, kategorizálhatatlan művészi megnyilvánulásoktól, az ismeretlentől való félelem elmaradott magatartás, amit gyorsan le kell vetkőzni, és megismerni minél több velünk egy időben alkotó művészt, művészként azokra reagálni, nézőként tőlük tanulni. Azonos zenei stíluskörön belül tevékenykedők közt is van olyan, aki a másik létezéséről se tud. Szerencsés helyzetemnek köszönhetően van lehetőségem ajánlani nektek egy must see-must hear előadót, Mózes Tamarát.
2018. 05. 25.
Fültanúja voltam 8 évvel ezelőtt a Puskás Stadionban, amikor Lars Ulrich a koncert végén megígérte, hogy hamarosan újra ellátogatnak hozzánk, az oldal hasábjain[1] akkor megírtam, hogy reméljük ezúttal nem 11 év fog eltelni két Metallica koncert között. Valóban nem 11 év volt, csak 8, de megérte kivárni, mert ez a SHOW a nagybetűs SHOW volt!!
2018. 05. 10.
A Master Musicians of Jajouka 2018. április 15-én, vasárnap este fellépett a Trafóban. Hogy ez pontosan mit is jelent kultúrtörténetileg, azt később tárgyaljuk, annyit azonban előjáróként megjegyezhetünk, hogy a zenekar egy észak-marokkói kis faluból származik és szúfi zenét játszik.
2018. 03. 13.
A következőkben az a helyzet áll elő, hogy nyíltan mondom el a benyomásaimat egy előadásról, amiben ismerőseim, barátaim is szerepeltek. Amit írok, nekik is a szemükbe mondanám, de talán így gyűjteményesítve érthetőbb. Egy olyan gyerekműsorról beszélek, ami a kategória történetében sokmilliomodszor a művészi előkészületekbe, rendezésbe, a zenekar működésébe akar belátást engedni, az előadók minden igyekezete ellenére sajnos nélkülözve minden spontanitást, forszírozott színészkedés és félresikerült humorizálás közepette. A szerelmes királynő címet viselő Dido és Aeneas délutáni előadásán jártam a MÜPA Fesztiválszínházában.
2018. 02. 28.
Mi a baj a koncertkritikával? Legfőképp, hogy sosem lehet elfogulatlan, igazságos meg még úgy sem. Hisz a fáradtság, kedély, koncentrálóképesség, társaságunk illetve társaságnélküliségünk mindenképp bele fog szólni a zenei élmény feldolgozásába. Van, aki szerint a jó kritika szaftos, vitriolos. Semmi ilyesmi nem következik, aki ilyet vár, vegyen búcsút most.
2018. 02. 20.
Sona Jobarteh a világzene egyik fiatal sztárja, négytagú zenekarával első magyarországi koncertjét adta a MÜPÁ-ban. Sona a hussznégy húros nyugat-afrikai hárfa, a kora első női virtuóza, valamint dalszerző és finom, lágy hangú énekes az afrikai ütemek, a blues és az afropop elemeinek bátor ötvözője és ötvözete.
2018. 02. 07.
2018. január 30-án, ezen a tavaszi keddi napon, egy barátom emlékeztetett rá, hogy ha meg akarom hallgatni a Szilveszterék koncertjét, akkor igyekezzek, mert nem fogok bejutni. Harcsa Veronika és Miklós Szilveszter duója a Lumenben különleges eseményszámba ment. Már maga a felállás is izgalmas; ének-dob duó. Annyi ember érdeklődött a rendezvény iránt, hogy a limitált férőhelyek miatt két koncertet játszottak egymás után. Én a másodikat hallottam.
2018. 01. 15.
A decemberi forgatagban sokan kerestek olyan programot, mely szórakoztató és az egész család számára kikapcsolódással kecsegtet. Ilyen kívánságoknak egészen biztos eleget tett a Zuglói Filharmónia, hiszen repertoárjukban olyan ismert filmek világhírű zenéi csendültek fel, mint a Star Wars-é, a Harry Potteré vagy éppen A Keresztapáé. Néhány évvel ezelőtt a zenekar hasonló időpontban szerepelt filmzenei műsorral, nem kisebb sikerrel, így bizonyos változtatásokkal, egy megújított programmal ismét színpadra vihették többek közt John Williams, Danny Elfman, Alan Menken és Nino Rota dallamait.
2018. 01. 11.
Igen, lehet azt mondani rám, hogy irigy vagyok – de sosem mások sikerére. Inkább mindig olyasmire, amit szívesen csinálnék, vagy csináltam, de másfele vitt az élet. Például az afféle magas szintű kamaraéneklés, amit a Singer Street csinál, kifejezetten irigylésre méltó, csábító számomra.
