Portfóliók

Sóvárgás feneketlen kútjában szólhatok fel a csillagok felé, szabadság előtti nap alkonyán a csepegésektől felvert hangok közti jéghideg téglák arcán. A hajnal hozza Arcodat, szüli Ajkadat szomjasra, Szemeid mohó sóvárgását küzdi fel a déli nap, a Hajad illatát hordja az emlékezés, ihatlak! Kezedben a pohár s benne tükröd hullámzik vigyázó utadon felém, pedig nem sürgetlek s mégis kérlek, legyél oltója szomjamnak, megiszlak! Jössz már, érzem, holnap nekem vagy, a Hangod vár, amiben sóhajod fakasztja széles folyóimat majd, addig haragosan sanyarú még a hold lányarca is nekem. Vetem meg vacogtató vízágyamat a mohák szirmán, teszem le kezemet s rá fejemet a legkerekebb téglán, húzom magamra takarónak felhők éles tükrét. Csodáidról álmodom, Neked szólok, Rólad sóvárgok ma víztisztán s vágyakozón, mert holnap vehetlek szememre, kezeim ékére s éhes csókom szomjára!