bezár
 

Portfóliók

Brüsszel

Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
 

Brüsszel

 

Hogy a Belvárosban, a Hirtelen halál kávézó, és szabadidőközpontban beszélt meg randevút Otto von Hatz és Delius, az Abwehr főnöke, nos ez  kifinomult érzéküket bizonyítja a borzongató, de mégis vágyott  sejtelemről, mely a huszadik  vendégcsalogató bourbon után jegecesedik ki valósággá, mely másnap kemény, mint a krómnikkelvanádium ötvözet egy kis kevlárral. Az Alexandra útmutatóját követték (www.alexandra.hu), és így követték a kihajtható, Brüsszel hat városrészét tartalmazó városkalauzát, mely minden városrészhez válogatott (árak szerint csoportosított éttermek, bárok, klubok, üzletek), csillaggal jelölt műemlékek és egyéb látnivalóit tartalmazták, valamint a térképmellékletekkel az ajánlott helyek megtalálását segítő négyzethálós koordinátarendszerben.

A mindenkit káprázatba ejtő, Grand Palace-on találkoztak délután négykor, melyről találóan jegyezte meg Coctueau, hogy „A világ legszebb színháza”. A rikító, turista-csalogató, neonfényben úszó városrész után inkábba flamand hangulatú zsákutcákat keresték fel, hiszen már jószerint tudhatták, hogy a főtéren lévő kisfiú sohase fárad bele a pisilésbe. A térkép alapján a Le Cirio étteremben kezdtek mustárkrémes marhalábszárral, melyhez bőséges adag stoempo jár -püré krumpliból és zöldségekből) Közel volt az útmutató szerint az Aux Armes de Bruxelles, amely főleg homár- specialitásaival vonzza a nemzetközi közönséget, ráadásul innen már csak egy ugrás a Notre Dame-ról elnevezett söröző, ahol a rusztikus, több évszázados, faasztalokon apátsági söröket mértek, köztük a híres, barna Affliegem- et, hordóból csapolva.

A térkép alapján könnyű volt rátalálni arra a Goupil le Fol-ra, amely régimódi, időtlen hely. Szalonok sora, félhomály a puha díványokon szép szavakat suttogó szerelmesek, gyümölcsboroktól mámorosan fecsegő nagymamák, világmegváltó tanokat hirdető diákok.

Ráláttak a Galeries royales Saint Hubert-re, mely a század húszas éveiben már átlényegült neoreneszánsz stílusú nagyáruházzá, mely elegáns butikok sorát rejti, többek közt a pralinék anyjának nevezett híres Neuhaus csokoládé butikját. Szintén a térkép segítette őket, hogy megcsodálhassák az 1810 óta működő kézzel készített csipkekiállítását a Manufacture belge de entelle-ban.

Innen már csak egy ugrás a Langhendries, a belga sajtkészítők nagymesterének kóstolója, kis kecskesajt-falatok, zöldfűszeres Ozo, apátsági sajtok, s hozzá a hagyományos karamellizált körte. Hatszögi mutatta be barátjának a Planete Chocolat-ot, ami egy avantgarde csokoládékészítő agyából pattanhatott ki, ki a kakaót eredeti ízekkel, édesgyökérrel, cukrozott ibolyával, borssal keverte. A két férfi csokoládét kortyolgatott a szalonban.

Az utána eltöltött séta összehozta őket a brüsszeli ifjúsággal: kiöltözött ficsúrok, kényeskedő midinettek, galériák és divatházak, a híres la Monnaie színház.  Itt jutottak ki a Sainte-Cahterina negyedre, ami dugig volt teraszos haléttermekkel.

A Bier Circus-ban megálltak egy túróvajas kenyérre, ami egyben egy sör-múzeum benyomását is keltette, a Chimay(vörös sör) és a mézes Dupont sör révén. Innen nyílt a Saint Gary utca, mely helyet adott a híres brüsszeli börzének, a Greenwich felé siettek, ahová sakkozni járt a híres festő, Magritte, s aki csak egy kicsit is éhes, és üres a pénztárcája, e napsütötte helyen kaphat egy kis tányérka eledelt, amelyben a bors, a padlizsán, és az oliviaolaj dominál. Sült choriso, serrano sonka és spanyol tortilla is kapható. Találkát ismerősüknek a L’Amour Fou-ban adtak, ahol a körtgedzsúsz mellett „bűnözéshez” kimért italok és koktélok voltak kaphatók, mint pl. a Tendre passion(gyengéd szenvedély), vagy, amit Otto von Hatz választott: Désir ardent(perzselő vágy).

A végcél persze a The Flat volt, egy lakóház, amelyet bar-longue- nek alakítottak ki. A vegyes közönség szobáról-szobára járva ismeretséget köthetett az ágyon, vagy a fürdőszobában, a kád szélén ülve.

Hatszögi tudta, hogy az ár a kínálattól-kereslettől függően változhat, így a térkép alapján bejárni Brüsszel hat pompás negyedét: lehetetlenség.

 

Kerekes Tamás

 

A kiadó:

Fedezze fel Brüsszelt térképpel a kezében! E kötet lapjain kikeresheti a 80 legfontosabb turisztikai látnivalót, s további 200 válogatott címet: szállodák, éttermek, sörözők, színházak, hangversenytermek, üzletek és piacok elérhetőségét és adatait. A kihajtogatható térképek pedig nagy segítséget nyújtanak a tájékozódásban. Ne feledje a sorrendet: kinyitni, kihajtani, felfedezni!

www.alexandra.hu

info@alexandra.hu

 

Utóirat:

Sanyi elmegy a zöldségeshez:
- Jó napot, van szög?
- Nem nincs szög, ez itt egy zöldséges, de menj át a vegyesboltba, ott lehet, hogy lesz.

Átmegy a vegyesboltba:
- Jó napot, van szög?
- Nem sajnos itt nincs szög, csak élelmiszer, de menj át egy barkácsboltba, ott valószínű, hogy lesz.

Átmegy Sanyi a vegyesboltból a barkácsboltba:
- Jó napot, van szög?
- Igen van.
- Több fajta is?
- Nem, csak ezt a százas szöget tudjuk adni sajnos, de ha átmész a szögboltba, ami nincs messze, ott szerencsével jársz.

Átmegy a szögboltba Sanyi:
- Jó napot, van szög?
- Van, igen.
- Többfajta szög is van?
- Persze, van.
- És nagyon sok szög is van?
- Hát nézd, ez csak egy kis termékbolt, annyit nem árulunk, de menj el egy Szögkereskedés boltba, ott találsz sokat is.

Átmegy a Szögkereskedés boltba Sanyi nagy nehezen:
- Jó napot kívánok, van szög?
- Természetesen uram, hogyne lenne, ez itt egy szögnagyker.
- Többféle szögtípus is van?
- Igen, hogyne.
- És sok szög is van?
- Van, természetesen.
- Nagyon nagyon sok szöget is árulnak?
- Hát nézze a raktárunk véges, de azt javasoljuk, menjen át a Szöggyárba, ott aztán tényleg nagyon sokat talál.

Sanyi fogja magát, átmegy a Szöggyárba. Bemegy:
- Jó napot, van szög?
- Amint látja, uram, ez egy szöggyár, igen van.
- Több fajta is?
- Igen uram, abszolút.
- Sok szög is van?
- Természetesen, uram.
- De nagyon nagyon sok szögük is van?
- Igen, uram.
- De tényleg nagyon nagyon nagy szögmennyiségük van?
- Hát figyeljen, ez egy gyár, itt mi meghatározott mennyiséget gyártunk csak, de menjen át a Szög Telephelyünkre, a fővárosba, ott a bázison valószinűleg kielégitik az igényeit.

Átmegy Sanyi a fővárosba, bemegy a Szög Telephelyre.
- Jó napot kívánok, szög van?
- Igen van uram.
- Több fajta szög is van?
- Igen van, uram.
- Sok szögük is akad?
- Természetesen, amennyit csak elképzelhet.
- Nagyon-nagyon sok szögük is van?
- Igen.
- De tényleg nagyon-nagyon sok szög is akad itt?
- Természetesen, mint mondtam, uram.
- Az az igazság, hogy rengeteg, hihetetlen mennyiségü szög kéne, tehát nagyon-nagyon irdatlanul sok szög is van?
A fickó felhivja telefonon a főnökét rövid beszélgetés után leteszi, mondja:
- Nézze uram, ez a telephely az ország készletét biztositja, de ha ez önnek nem elég, javaslom látogasson el a Brüsszelben levő Nemzetközi Szög Telephelyre, ott minden bizonnyal annyi szöget talál, amennyit csak akar.

Sanyi elutazik Brüsszelbe, bemegy a Nemzetközi Szög Árusito Telephelyre:
- Jó napot, van szög?
- Amit csak akar.
- Több fajta is?
- Igen uram, abszolút.
- Sok szög is van?
- Természetesen uram.
- De nagyon-nagyon sok szögük is van?
- Igen uram.
- De tényleg nagyon-nagyon nagy szögmennyiségük van?
- Van.
- De rengeteg szögük, minden mennyiségben is van?
- Nézze uram ha kinéz az ablakon, látja azt a négy óceánjárót a tengeren, mindegyik tele van szöggel, de ha önnek nem elég, javaslom hogy menjen ki New Yorkba, a főgyártó világvállalatnak, mely a világot ellátja, ott van a bázisa, ott annyi szöget talál, amennyi 10 évre elegendő az egész világnak.

Átrepül Sanyi az óceánon, elmegy New Yorkba, megtalálja a Szög LTD World Global Transport cég telephelyét, bemegy.
- Jó napot kivánok, szög van?
- Van.
- Többféle is?
- Igen.
- Sok szögük is van?
- Van.
- Nagyon sok szögük is van?
- Természetesen.
- De rengeteg, nagyon sok, iszonyatos sok szögük is van?
- Természetesen.
- De irdatlan mennyiségü szögük, temérdek mennyiségben is van?
- Van uram.
- Ami azt illeti, rengeteg típusból, rengeteg fajtájú, irdatlan sok, temérdek mennyiségű szögük is van, minden méretben és hosszúságban és nagyon sok?
- Igen uram van. Nézze csak!
- Ó, mennyi szög!



nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés