Portfóliók

Madame Margó nem nyilvánosházat, mindössze egy kis vegyesboltot vezetett. Ezzel együtt boltja központi helynek számított, akár valami faluban, a domboldal közeli utcáiból ide jártak vásárolni az emberek.

Budai is évek óta visszajáró kuncsaft volt, aki még élénken emlékezett azokra az időkre, amikor Madame Margó korábbi tulajdonosától megvette az üzletet. Akkoriban a Madame és az áruja is üdébb volt. A csinos Margó, aki egyszemélyben a boltban is kiszolgált, fellendítette a forgalmat.

A hanyatlás lassan, ám jól láthatóan következett be, merengett Budai az üzletbe belépve. A felvágott, a sajt, a pékáru állagának romlásával párhuzamosan vált egyre kihívóbbá Margó öltözéke. A szárazabb kiflihez, az ízetlenebb kakaós csigához egy centivel mélyebb dekoltázs párosult. A dráguló szalámit rövidebb, az izmos hasból többet mutató trikó ellensúlyozta. Később Margó váratlanul selypegni is elkezdett, a husit huszi-nak, a sütit szüti-nek ejtve.

- Érdekes koncepció – állapította meg Budai – az ízt a látvánnyal kiegyenlíteni. Az érzéki enegiamegmaradás törvénye.

- Nem viszel egy kis felvágottat? Nagyon fincsi borjúpárizsim van – selypegett Margó a hűtőpult mögül. Trikója félig sem takarta a mellét.

- Nem is tudom... Dobj rá 15 dekát – habozott Budai egy pillanatra.

- Vékonyan jó lesz? – pislogott Margó a szeletelőgép fölé dőlve.

Budai mindent látott.

- Ugye nem baj, hogy 19 deka? – kérdezte Margó ártatlanul, még mindig a előre hajolva.

- Persze – adta meg magát Budai és fizetett.

- Madame Margó – lépett ki az utcára. – Megéri a pénzét.