bezár
 

Portfóliók

Hazatér a világutazó énekesnő

Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint egy évtizedes külföldi tartózkodás után visszajön Magyarországra Gerák Andrea, akinek neve és főként hangja a világ több pontján is egyet jelent a magyar népdallal.

Ír, török, bolgár és más népek énekeivel messzebbre is elviszi hallgatóit; olyan egzotikus tájakra is, mint például a Salamon-szigetek.

Szólóban, egy szál hanggal ugyanúgy elvarázsolja hallgatóit, mint kísérettel, különböző magyar népzenei vagy világzenei formációkban.

Az énekesnőt a budapesti közönség október 14-én hallhatja a Treehugger Dan's Bookstore & Lounge-ban (Kis dalok a nagyvilágból című, kíséret nélküli szólóműsorában), és két héttel később, 28-àn az IF Kávézóban, ahol az egyik legkiválóbb magyar hegedűművésszel, Lantos Zoltánnal közös produkcióját mutatja be.

A világjáró hölgy nem hagyja abba az utazást: novemberre Belgiumba hívták vissza, hogy négy év után - amikor a szintén svédországi székhelyű, erdélyi Barozda zenekarral adott magyar népzenei koncertet - most ùjra fellépjen a Brugges Fesztiválon.

Andrea ezúttal a nyitóesten debütáló Brugge-Bucharest Express című nemzetközi produkció énekes szólistája lesz.

Bővebben: www.gerakandrea.com


nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés