bezár
 

Portfóliók

Tizedik 50 vers (50) Sikeresen kitöröltem, de pótoltam

Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

Gyűlölöm2

Gyűlölöm most már nem csak a napot,
Hanem a szellőt is, mely neked susog.
Az esőcseppet is, ha hozzád ér
Távol vagy tőlem, már nagyon rég!.

Most már tudom kedves, sosem voltál velem,
Két karod engem sosem úgy ölelt.
Szemed sugara, most is csak rá nevet,
Sosem voltam kedves szívedhez közel.

Ha képes vagy eldobni egy perc alatt,
Meg sem hallgatva, a hívó szavam
Üvöltök hangosan ahogy csak bírok
Hiányzol kedves; - de ezt úgysem hallod...

----------------------------------------------------------------------

Gyűlölöm

Keserű könny, bűnös érzés
Fájó gondolat. mely gyötör még.
Minden gondolata te vagy
Gyűlöllek téged, mert karjában tart.

Lassan már magam is utálom ezért
Nem tudom mit tegyek, hogy ne essen szét
A sok szép emlék mely hozzád köt
Mostanra mindez csak szürke köd,

Ő hogy gyűlölöm a napot
Melynek sugara ajkadon ragyog
Gyűlölöm öt, mert szereted
S csak azért mert viszont szeret.

Hangod bársonyát arcomon éreztem
Kezed melege sosem érintett.
Kedves szavaid szívembe zártam
Még most is kedvellek, hiába várlak.

----------------------------------------------------------------------------

Sodródom a széllel

Szeretnék repülni szárnyaim próbálni
Szikrázó napfényben pilletáncot járni.
Boldogan pörögni a sárguló levéllel
Könnyű táncot járni, szivárvány fényével.

Esőben is élni új hajtásra szállni
Viharban ejtőzni új dolgot próbálni.
Megmérni erőmet a száguldó széllel
Összemérni hangom az ég zengésével.


Könnyű pille vagyok, sodródom a széllel
Szeretnék leszállni egy vastag ágra végre.
Megpihennék veled a szikrázó fényben
Páros táncot járnánk, a virágos réten.
 
------------------------------------------------------------------

A lélek csendben üzen

Miért kérdezed a holdat, ha választ sem vársz?
Miért nézed a napot, mikor esőre vágysz?
Miért szeretnéd, hogy ajkam néma legyen,
Mikor azt érzem, a lelked nekem üzen?



A néma csend is beszél nekem.
Szenvedek fájó gyötrődéseden
Segíts, hogy megértsem a szél dalát,
Mely a lelked mélyéről felém, száll.


A lelkem csendben üzen neked,
Szenved, mert csak téged szeret.
Fehér galamb repül az ablakomra
A kóborló lélek is haza talál néha.
-------------------------------------------------------------------------------

Keserű méz

Kanál a kezemben, egy csupor előttem,
Aranysárga nedű, belemerítem.
Kanalam süllyed az átlátszó mélységben,
Nehezen emelem, csorog a méz lejjebb.

Ajkam résnyire nyílt, nézem a mézet,
Benne az áttetsző viaszos lépet.
Várom az édes bódító ízt,
Nyelvemre cseppentem, s kiver a víz.

Miért oly keserű? Mi történt velem?
Nem értek semmit, az okát keresem.
Tegnap még édes volt! Mi lett ma vele?
Tudom már miért! Elmentél vele!

Keserű méz csorog az ajkaimon,
Nem törlöm most le, hagyom hogy csorogjon.
Folyik az aranyló lépes méz rajtam,
Ily keserű lépet, én sosem akartam.
---------------------------------------------------------------------------

Szemedben látom magam

A szemed tükör, benne érzem magam,
tükörfényben látom kínzó vágyadat.
Ölelj hát magadhoz, el sose engedj,
maradjak csillagként örökké csak veled!

Pillád elnehezül, gyötör a fáradtság,
szemed lecsukódik, a világ távol már.
De belül ott vagyok, ragyogok veled,
fényemmel mutatom az utat neked.

Nem vakít a sugár, szelíden világít,
megtört fényével felém irányít.
Álommanó siet, hogy neked segítsen,
éjjel is velem vagy, drága egyetlenem.

Reggel a hajnalpír arcodon megpihen,
meleg sugarával téged átölel.
Így ölellek én is álmodban kedvesem,
simogatom lelked, egyetlen szerelmem.
---------------------------------------------------------------------------------

Ilyennek látlak

Te érted az érintés gyengéd világát,
a tomboló vágyak vad szilajságát,
a simogatások gyenge rezgését,
apró kis sóhajok jelentőségét.

Értem én a testnek néma jelbeszédét,
Ismerem a kezek őrjítő érzését,
Ajkak érintésének varázsát.
feltörő vágyak perzselő izzását.
 
----------------------------------------------------------------------------------

Halálos csók


Egy segélykiáltás csak, keserű szó,
Nincs menekvés úgysem, hát ennyi volt.
Üvöltöm az éjbe, hogy mennyire fáj!
Nem akarok élni létezni tovább......

Addig gyere felém, míg élek és lélegzem,
utána hiába, akkor már nem megy.
Csak addig teheted meg, amíg itt vagyok,
Mikor elmentem, csak sötét űrt hagyok.



Hadész jégcsipkével szövi a fátylam,
Eljön értem, s végleg elhagyom - e tájat.
Nem tudhatom mikor jő el a vég,
Jéghideg csókjával, a szívemhez ér.

2010-12-04
 
----------------------------------------------------------------------------------

Szent este a harang szól

Havas tájon szikra pattan,
éjfélkor a fáklya lobban,
Hírül viszik a világnak,
megszületett akit vártak!

Szent este a harang szól,
ma egy új csillag ragyog
mutatja az utat neked
szívében tiszta szeretet.

Fényével gyengéden átölel,
erőt, és reményt ad neked.
Engedd magadhoz a fényt,
Fogadd Isten gyermekét!
---------------------------------------------------------------

A Hold ereje


Csipkefüggönyön áttűnő szelíd holdsugár,
Hóleplen szikrázó vakító napsugár.
Cintányér, üstdob fülsértő zaja
Szélben megrezdülő természet dala.


A csend nekem most harsány induló!
A szél zúgása pedig félelmet hozó.
Több érzés csendül fel, egyszerre sikolt
Meleg, simogató, hideg, és fájó!

Fülemben zúg a hideg sarki szél
Mint megannyi hegedű, sírva zenél
Testem a hangszer, melyen komponál
A csend süvölt, hogy szinte fáj!

Miért ez a csend? Kérdem a holdat,
Magához ölel, lágyan simogat.
Csitítja lelkem tomboló viharát
Megnyugvást hoz nekem, az éjen át.

Hajnalban, mikor rémülten ébredek
Kivert a hideg, s a párnám vizes,
Nézem az eltűnő halvány csillagokat
Látom a Holdat, amint tova suhan.

Kiáltok utána; - Holdanyó maradj!
Hagyd itt nekem kérlek fényes arcodat!
Látni kívánom nappal is mosolyod
Érezni szeretném ölelő két karod.
-----------------------------------------------------------------------

Nekem Te vagy a dal

Nekem te vagy a dal, az eső és a szél
Nélküled az élet sivár és sekély.
Mikor téged látlak, a szívem megremeg
Szeretni akarlak! Örökké kedvesem!

Együtt lélegezni kebleden ébredni
Szél dalát hallgatni öledben pihenni.
Alvó arcodon napfénnyel játszani
Huncut hajtincsedet szellővel borzolni.

Megismerni tested minden rezdülését
Hallgatni hangod bársonyos zengését.
Érezni akarom bőröd illatát
Melyet az elmém mélyen magába zár.


Te vagy nekem az élet, az éltető fény
Jer kedves hozzám, simulj! Ne félj!
Te vagy nekem a dal, énekelj hát
S neked pengetem a szívem dalát
 
2011-04-15
------------------------------------------------------------------------------------
ESŐ

Szürke lett az égbolt, eltűnt a kék ég
Elbújt a napocska;- Ne menj! Maradj még!
Kitárom két karom, ölelni akarlak!
Esőpermet mossa csalódott arcomat

Ohh te kedves vándor! Állj csak meg egy szóra!
Szomorú szívedet könny ne áztassa!
Sóhajod hozzám száll, és én rohanok
Nyári zápor vagyok, s életet hozok.

Öntözöm a zsenge harmatos füvet
Táplálom a fákon kipattanó rügyet!
Az öreg platánfa árnyékában pihenj
Látod? A napsugár neked táncot lejt!

Az élet vizét adom cseppenként neked!
Így gyógyítom lassan, sajgó sebeidet.
Nyári zápor most már enyhülést hoz neked,
Sóhajom a szellő, szárítja könnyedet.

2011-05-22
-------------------------------------------------------------------------
A szív üzen

Kicsi szívem dobbanása
Lüktető élet románca
Új élet fakadása
Bimbódzó rügy hajtása.

Halk dobogás jelzése
Élet ütemes rezgése.
Bánatos vagy én azt érzem
Nekem is fáj ami néked.

Mikor örülsz, én lebegek
Az öledben megpihenek.
Ha könnyezel, mert fáj nagyon
Kicsi szívem szörnyen sajog.

Gyenge vagyok és védtelen!
Vigyázd, óvd az életem!
Mikor szeretettel ölelsz
Hangod hallom, oly jó veled!

Kicsi szívem dobbanása
Ajkam néma kiáltása.
Anya itt vagyok! Szeretlek!
Hangtalanul üzenem.

2011-09-18
----------------------------------------------------------------------------------

Egyesült erővel

Látom a hegyek között bukdácsoló bágyadt napsugarat,
mely érted kiált, hogy erőt adj!
Várom, hogy a sápadt sugarat a kezedbe véve erőt adj neki,
hogy újra ölelkezhessen az esővel.
Szivárványhidat bontson az égre, s repüljenek a madarak!
Új életet hozzon a Földre, illatozzon a tarka rét,
csiviteljenek, a madarak az erdő lombkoronái büszkén integessenek,
csábítóan hívogatva az összes kis vadat. .
A szunnyadó földanya magához térjen,
S egy hatalmas sóhajjal ébredjen! Lélegezzen!
Adj erőt neki! Fogd kezedbe a sugarat! Várom, hogy ébredjen!
Melegség borítsa a földet, és önzetlen szeretet!
Most nyújtom feléd a kezem, hogy erőd nagyobb legyen.
Jöjjetek ti is felénk, adjátok kezetek,
Koszorúba állva a Föld napján ébresszük együtt a természetet!
2012-01-15
--------------------------------------------------------------------------------------------------

Nefilim vagyok

Nefilim vagyok az angyalok gyermeke
Eljöttem hozzád álmodban lebegve.
Homlokodra írtam;- Nefilim vagyok!
Eljövök hozzád mikor csak akarod!

Legszebb álmom nemrég egy könnyed lebegés
Egy angyal jött álmomban suhanva felém
Akkor úgy lebegtem, mint még soha
Ha most az álmom véget ér, a sors mostoha.

Álmom folytatódott, lágyan átölelt
Fülembe súgta, most csak a tied!
Fénykardommal írom szívedbe nevem,
Nefilim vagyok! Soha el ne feledd!

Reggel felébredtem, s az álom véget ért
Tündöklő ragyogás vakítón szállt felém.
Jöttek az angyalok kezükben kard,
Porrá égett a test, füst és hamu maradt.

Ha vissza térsz újra, s nem gondolsz rám,
Mond, hogy egyszer sem vágytad, hogy láss.
Mond hogy nem jutott eszedbe nevem,
Egyszer sem suttogtad, hiányzol nekem.

2012-01-15
---------------------------------------------------------------------------------------
A csend szava

 A csend nekem néha égi harsona
A tücsök hangja, vészjósló szíréna!
Van mikor a csend  könnyedén zenél,
Puha öleléssel a szívemhez ér.

Sötétben  bársonyos puha takaró
Minden hangjegy ölelő, simogató
A csend lehet üdítő lágy fuvallat,
Mely selmesen érinti kiszáradt ajkamat.

Mikor megrezdülnek a hangok az éjben
A holdfény huncutul játszik az érzéssel
A csillagok apró szikrái kigyúlnak
Mint megannyi lámás, világítnak.

A sötétség fénybe borul a halk dallam nyomán
A zene megtölti az űrt, s ezerenyi láng pislákol tovább
Fellobban a csendszinfónia nyomán a láng
S a szellő szárnyán repül könnyedén hozzád.

--------------------------------------------------------------------------------

Csillogás az éjben

Gyöngyszemet láttam csillogni az éjben
Vakítón világít a tó tükrében
Kerestem hol lehet e bűvös csáberő
Mely a holdfény sugarában jő elő.

Végre megtaláltam a tündöklő gyémántot
Szemében lángoló vagy szikrázott
A hold ezüst fényében oly csodás! szép!
Mely ezüst tükörben, gyönyörű álomkép.


Megtaláltalak, és nem engedlek el!
Enyém vagy! Most már a szerelmem leszel!
Összefonódunk, a csillogó tó vizén.
Vágyaink lángját viszi a szél.

2012-02-14
-----------------------------------------------------------
Mond barátom

Megérted-e mond barátom
mikor a hold neked táncol.
Megérted-e a szél dalát,
mely a bérceken zúg át.

Hallod a szirének hangját,
mikor a szél viszi hozzád!
Megérted-e miért élnek,
s a hangjától miért félnek.

Hallod- e a Föld baját
a vihar tomboló zúgását?
Mikor hozzád száll az ének
a vulkánt látod e szépnek.

Hallod-e mikor készül feltörni
s a kürtőből hangosan kitörni.
Mikor pusztít amerre jár
Hallod a fűszál sírását?

Mond barátom most mit érzel
Mikor korom és hamu éget?
Megérted- e a természet dalát
Mikor pusztít, s életet ad tovább.

2012-04-22
------------------------------------------------------------------
Válaszvers

Mindig veled voltam
álmodban s ébren
vezettelek ha kellett
napfényben, sötétben.

Mikor még nem voltál
Akkor is vigyáztam
Felém vezettem
kicsinyke lábad

Mikor megfogantál
életet adtam
Szívedben ott voltam
Veled játszadoztam.

Most hogy te is látsz már
Tudod hogy létezem
A szeretet fényével
vigaszt adok neked.

Persze hogy ismerlek
hisz tudom hogy ki vagy
én teremtettelek
S te járod az utad.

201-04-22
----------------------------------------------------------------
Ez a virág

Olyan mint egy tündöklő gyémánt szirmokba rejtve!
Én ezt látom benne!
Puha fehér párnán
Szépen csillog fénye
Fedele felpattant
Tündököl szépen.
Minden egyes vízcsepp
Fényét erősíti
Napfényben fürdik
A fényt megtöri.
Akkor szirmot bont
s hidat emel az égre
A szivárvány ezért jelenik meg
Csak eső és napfény képében...


2012-06-19
-----------------------------------------------------------------------------------
Napfényt akarok

Napfényt akarok, tarka pillangókat
Önfeledten trillázó kismadarakat
Szélben lengő búzát, arany búzakalászt
Közte piros pipacs, kéklő búzavirág.

Lombos erdőben a szökellő szarvast
Az erdő legmélyén megbúvó farkast.
Szellőt akarok, záport, égi áldást
Friss harmatos rétet, s tücsökmuzsikát.

Mezítláb szaladni, hegyen völgyön át
Érezni akarom a hajnal friss illatát.
Hallani a patak csendes csobogását
S érezni a természet csodás varázsát!


2012-06-19
----------------------------------------------------------------------------------
Égi áldás

Égi áldást kaptunk, ezt már nagyon vártam
Emberek a buszon a hőségtől kábultak
Elnéztem sokszor a sárguló fákat
Némán hangtalanul esőre vágytak!

Szédelegtek a kutyák odakünn  parkban
Árnyékot kerestek nyelvük  is kint van
Néztem a forró  gőzőlgő aszfaltot,
Ha nem hül le gyorsan, hőgutát kapok.

Hajnalban megnyíltak az égi csatornák
Hatalmas mennydörgés rázta meg fát.
Megeredt az eső, a villám cikázott
 A szomjas anyaföld új erőre kapott.

A levegő is lehült, felsóhajtok végre!
Könnyebben lélegzem, felfrissülök végre!
Madarak hangja szól, szépen  trilláznak
A viharral együtt zenét komponálnak.


-----------------------------------------------------------------------------------------

Segítő kezek

Ha tudnám szeretetemmel felemelném a követ
Mely mázsás súlyként nyomják a szívedet.
Hidd el az ami ma fáj nagyon
Holnap már kevésbé fáj és kevésbé sajog.
Csak engedd el végre azt a nehéz követ
Melyet most két kézzel szorítasz kebleden.
Hagyd hogy a segítő kezek megfogják
S azt a fránya követ a szívedről lehúzzák!!
Tudod vannak őrzőangyalok, akik próbára tesznek,
Figyelnek ; csak hunyd be a szemed
Mikor hallod a szárnysuhogást,
A többi angyal gyülekezik,
és a segítségedre siet.

2012-07-05

--------------------------------------------------------------------------------------
Tengerparton
Ez a két szék reánk vár
Tengerparton homokvár.
Hol a nap is másképp ragyog
Veled nagyon boldog vagyok.
 
Az esti szél viszi álmunk
A parton csak ketten vagyunk
Kéz a kézben üldögélünk
Csak a szépre emlékezünk.

Köszönöm hogy vagy nekem,
Olyan jó, ha fogod a kezem.
Boldogan együtt álmodunk,
Ettől is szebb lesz a napunk.


2007-07-17
---------------------------------------------------------------------------------------



Vihar úrfi

Vihar tépte rózsaszál
Tépett szirma földre száll
De nem lesz az enyészeté
Tápláléklánc, anyaföldé.

Vihar úrfi járt ma erre
Zöld fenyőt is ketté törte.
Gyenge fűszál járt jobban
Meghajolt a nagy viharban.

Szelíd alázattal hódolt
Kecsesen a földig hajolt
Vihar úrfi megkedvelte,
Ázott földről felemelte.

Zsenge fűszál hajladozik
Délceg tölgyfa ketté törik
Dühöngő szél tova halad
És a gyenge talpon marad.

2012-07-18

-------------------------------------------------------------------------------
Borongós nyári nap

Bús borongós nyári napon
Vártam, hogy a nap kibújjon
Komorság lett úrrá rajtam
Sokkal szebb napot akartam!

... Felnéztem a felhős égre
Angyaloknak a kertjére
Bárányfelhő és szivárvány
Díszelegtek kertjük alján.

Kiszakadt a bárányfelhő!
Várhatom míg a nap feljő!
Ezért csendben visszabújtam
Paplan alatt egy jót aludtam!

2012-07-018

-----------------------------------------------------------------------------
Hegyek és rétek

Mindig szerettem a hegyeket
S a velük ölelkező réteket.
A természet csodás látványát,
Ezernyi titkos virágát.

Pipacs ez de nem piros
Nősziromnak igen lapos.
Csodásan kék a horizont
Kék virág is szirmot bont.

Elvarázsolt ez a világ
Szárnyalhat a kék madár,
Szabadságot, boldogságot,
Nézz az égre, én már látom!


2012-07-25

-----------------------------------------------------------------------------
Depresszió

Ezt bizton nem ígérhetem,
ki tudja mit hoz a sors nekem.
Sokszor voltam mélyen alant,
kaptam mindig fénysugarat.


Mikor könnyezve nevettem,
bánatom mindig feledtem
Ettől új erőre kaptam
velük tovább szárnyaltam.

Barátok álltak mellettem.
Akarod elhiszed, az se baj ha nem
Mikor halni akartam,
egyedül nem maradtam.

A barátok nem hagytak.
A mélyre értem nyúltak.
Átöleltek fényükkel
Szeretetben fürdőztem.


2012-07-25

---------------------------------------------------------------------------
Rózsaherceg

Rózsaherceg! Ez lesz a neved!
Minden reggel mellékeled.
Borús napon napsütésben
Rózsa terem két kezedben.

Bársonyos szirmait bontja
Szívét boldogság hasítja
Hajnali harmat fokozza
Bíborvörös színét hozza.

Tenyereden hordozod
Szereted őt de nagyon.
Illatától bódult világ
Gyönyörű e szép rózsaszál.

2012-07-25

------------------------------------------------
Kézjegy

Lángbetűkkel írom nevedet az égre
Had lássa a világ, szívem is így égne.
Benne van minden, szenvedély, szerelem
Aláírásommal megpecsételem!

Sose feledd kedves, csak téged szeretlek
Csendes magányomban suttogom nevedet
Kimondatlanul is némán küldöm neked
Csak nézz fel az égre, s ott leszek veled

2012-07-25
--------------------------------------------

Eperfagyi

Hamvas eper, tejszínhab
A nyálad is csorog majd.
Oh de mennyire szeretem!
Jöhetnek a kilók nekem!

Engem akkor sem érdekel
hisz az epret szeretem,
És a tejszín oh be jó!
Tejszín, s eper nekem való!

2012-07-25


-----------------------------------------
Erdei ösvény

Erdei ösvényen csendesen ballagok
Fejemben cikáznak  csodás gondolatok.
Szemebe napsugár könnyfátylat bont,
Magából ezernyi emlékképet bont.

Sűrű lombkoronán áttűnő napsugár
Csodás táncot lejt  a bokor hajtásán.
Ezüstös levelek halkan csilingelnek
Halk dalt dúdolnak, magányos szívemnek.

Néha megállok, nem vagy mellettem
A játékos napfény incselkedik velem.
Szemem behunyom, érzem melegét,
Bőröm érzékeli, gyengéd érintését.

Átölelsz lágyan, lassan indulunk.
Az erdei ösvényen, végig táncolunk.
Lábunk alatt halkan, száraz ág törik
Riadtan ébredek, szemembe könny szökik.

Lassan elindulok, egyedül ballagok
Várom jöttödet, magányos vagyok.
Út végén vársz rám , ebben reménykedem
Összeölelkezünk, kezedben kezem.


2012-07-25

-----------------------------------------------------------------
Köszönöm

Nem elvenni akarom az életed,
Lopott boldogságot titkon adni neked
Bár hiányod nehezen viselem
Köszönöm kedves hogy vagy nekem.

Minden percért hálás vagyok
Mikor velem vagy ragyogok
Ölelj, csókolj, karodba zárj
Számunkra megszűnt a külvilág.

Később mindketten elmegyünk
Éljük tovább megszokott életünk.
Mikor ismét csókomra vágysz
Kettőnké lesz újra a világ

2012-07-25

-------------------------------------

Álom

Bús borongós nyári napon
Vártam hogy a nap kibújjon
Komorság lett urrá rajtam
Sokkal szebb napot akartam.

Felnéztem a felhős égre,
Angyaloknak a kertjére.
Bárányfelhő és szivárvány,
Díszelegtek kertjük alján.

Kiszakadt a bárányfelhő
Várhatom míg a nap feljő!
Ezért  csendben visszabújtam
Nyitott  szemmel is álmodtam.

2012-07-25

---------------------------------------------------------------------
Harmat

Friss harmat csillan zsenge falevélen
Pókanyó csillogó, gyöngyöt fűz éppen.
Gyémántként ragyog a hajnali fényben
Mosolyt csal arcomra, gyönyörködve nézem.

Kifeszített vásznon azúrkék égbolt
Megtört fény sugara palettámon ragyog.
Varázsecsetemmel egykét vonást ejtek
Harmatos rétre szivárványt festek.

Pókanyó hálóját szellő rezegteti
Apró gyöngyszemeit a fövenyre teríti
A szomjas anyaföld, mohón elnyeli
Nini egy kis virág ! Éppen most bújt ki.

Csillogó gyöngyszemek szépen csilingelnek
Falevélről hulló drága könnycseppek.
Új formát bontanak, életet hoznak,
Ébred a napfény, s a harmat elillan.


2012-07-26

-----------------------------------------------------------------------------
Zengő

Fent a zengő bérceken
Zúgó hegyi ösvényeken
Hajam borzolja a szél
Szívem csak neked zenél.

Hegedű húrja rezdül
Szelek szárnyán tovarepül
E dal tölti be a völgyet
Minden szívet megremegtet.

Hangszerem hangja hozzád szól
Szerelmes szíveden áthatol.
Szél süvít a zengő bérceken
S a vonóval együtt énekelek.

2012-07-31

--------------------------------------------------------------------------

 Hajnali szösszenet

Hajnali napfény, sötétzöld föveny
Puha takaróval a föld is pihen.
Kerek tisztásról szűrődő fénysugár
Árnyjátékot játszik a fák oldalán.

Mezítlábasan,  a mohán lépkedek
Zsenge fűszálak, finoman ölelnek.
Fák közt áttűnő szelíd napsugár
Finoman érint, megnyílt a világ!

Szabadon lélegzem, a széllel üzenek
A gondolat szalad, bátran lépkedek.
Felnézek magasra, túl  a fakoronán
Azúrkék égbolton, vakító a napsugár.

2012-08-01

-------------------------------------------------------

Álmok

Álomképében jött hozzám a halál
Sokszor megéltem ezt az éjszakát.
Most várjak rá, s tárjam ki neki a kaput?
...
Nem még várok, addig kettőre becsuk.

Viszont , ha rád gondolok,
Szememben tűz, szívemben láng lobog.
Tárjam, vagy ne? Már nem is tudom!
Szeretlek, ezért szélesre nyitom.

Bár tudom hogy itt van, és ő is les
S ha itt az időm, vele mennem kell.
Mikor titkos éjjelen vágyom rád
Tárt kapun hívatlan beoson hozzám.

2012-0804

------------------------------------------------------------------
Letűnt álmok

Piros pipacs búzavirág
Közte harmatos fűszál
Rétek mezők büszkesége
...
Kék és piros keveréke.

Mélázva nézem szirmait
Gyermekkorom képeit.
Voltak boldog pecek is
Bontottam pipacs szirmait.

Néztem fekve a felhőket
A szemerkélő cseppeket,
Már akkor is álmodoztam
Milyen lesz az életem majd.

Szebb, és békésebb mint akkor
Boldog gondtalan felnőttkor
A tarka rét sem olyan mint rég
Nincs már pipacs, tarka rét.

2012-08-04

---------------------------------------------------------------
Lángok  (szösszenet)

Lángokban áll az azúrkék ég
Bíborszínre váltott rég
A horizont lángokban ég,
Fáklyaként lobog az ég!

2012-07-25

---------------------------------------------------

Sivatagi hőség

Sivatagi hőség napközben perzsel
A földkéreg reped esőért énekel.
Hallgasd csak csendben a Föld dalát
Meg fogod érteni, esőért kiált.

Sírnak a tölgyek a fenyvesek
Levelük sárgul alomra pereg
A zöld nedves moha kiszáradt rég
Madarak megbújnak lángol a kék ég.

Kitombolja magát este nem éget
Bágyadt sugara már el nem érhet
Enyhülést hoz az ezüstös hold
Enyhe fuvallat frissülést hoz.

Esőt akarok! Tekint a felhőkre.
Szomjazom égiek! S velem a föld népe.
Álmatlanul forog, kimerül hamar.
Napnak sugara, már nem simogat.

Hozzatok enyhülést, esőt és szelet.
Forró  testemet hűtsd esőpermettel.
Csendes éjjelen csillagok fényében
Ölelkezve járj a csendes szellővel.

2012-08-06

-----------------------------------
Hőguta

Fejemen türcsi a víztől csepeg
Felforrt az agyvizem, nem bírom én ezt.
Zuhany alá állok, és nagyon élvezem
Ahogy a langyos víz csorog a testemen.

Fejemre teszem a zuhanyrózsát,
Érzem a víz melegszik tovább
Néha szikrát látok, és sötét foltokat.
Meg kel kapaszkodjak fogom a falat.

Felforrt az agyvizem , nincs mese
Hányingerem van a fejem lüktet bele.
Ezért kobakomra vizes lepcsit rakok
Hátha megkímélnek most már az angyalok.

Szomjazom én is nem csak a föld
Kádból kiszállva vizes ruha jön
Sajnos ez is múlik, pár perc már is meleg
Most is fürdőzöm, a bőröm nedves.

Kezdhetném előröl, a fürdést izibe
Ki fog dolgozni, ha nem megyek be?
Akárhogy izzadok, és szenvedek
Elindulok mégis, várnak a betegek....

2012-08-06

------------------------------------------
BOLDOGAN TÁNCOLOK

Boldogan táncolok a szélben,
Repülök könnyedén a pillékkel.
Lelkem szárnyal szelek szárnyán,
S megpihenek a szivárvány hátán.

Csillagokkal szédületes pörgésbe kezdek,
Az éj kék tengerében szabadon lebegek.
Felpörgetem a bolygók mozgását,
S körülöttük a csillagok nászát.

Kiválasztom azt az egy csillagot,
Mely a ködfüggöny fátylán is fényével átragyog.
Ragyog a fényével, s mutatja az utat
Azt az utat mely hozzám irányt mutat.

Elvezet hozzám tégedet,
S fényével mutatja az utat neked.....
Hogy el ne tévedj kedvesem
Mert szüntelen várom a jöttödet.

2007.03.01.
----------------------------------------------

Vágyom rád

Lantod húrjának rezgése
Szívembe mélyen bevéste
Szerelmes szívnek dallamát
Melyet csodás érzések hatnak át.

Hallgatom az éj suttogó hangját
Érzem a hold lágy simogatását
Nézem a felhőt amint tova suhan
Fodrodzó hullámot a sziklapart alatt.

Szeretlek kedves , mint esőt a rét
Kívánom titkon hogy hozzám érj.
Öledben békésen megpihenek
Két karod öleljen kedvesem.

Nem akarom hogy e perc elmúljon
Mámorító érzés mit most kapok
Együtt lehetünk a végtelen tengerén

Pihenünk mint sirályok a tat fedélzetén.

2012-08-10

----------------------------------------------------------------


Összetört szív

Darabokra hulltam
Összeszedem magam
Puzzle- t válogatok...
Egészet alkotok.

Összetört szívem
Darabját keresem
Mikor megtalálom
Lábad elé rakom.


Bánatkönnyeimmel
Eggyé varázsolod
Gyógyító csókoddal
Össze foltozgatod.

Kezed melegével
E szívet hevíted
Szerelmes csókoddal
Életre kelted.

Egyszer csak felizzik
Mint éledő parázs
Elkezd dobogni,
Vigyázz hát rám.

2012-08-12

---------------------------------------------------------
Tükör

Tükör előtt állok
S egy csodát látok
Szikrázik szeme a fényben
Haja lobog a szélben.

O be szép vagy lelkem
Én téged szeretlek!
Mondogatom magamnak
Mögöttem az asztalra csapnak.

A fene essen beléd
Megzavarod szegényt.
Hallom a hangot messze távol
Nevetek s kacajom bugyborékol.

Gurgulázó gyöngyszemek
Töltik be a légteret.
De jó hogy szeretem magam
Most már minden rendben van.

A tükör is visszanevet
Mosolyát küldi nekem.
Ugye? Nem is oly nehéz
Csak nevetni kell és kész!


2012-08-12


--------------------------------------------------------------------
Féltelek

Tudtam én mikor Kezemhez értél
Aranyló kalász közt nekem integettél
Lombhullató erdőn séta közben
Reggeli friss harmattal arcom fürdettem.

Megszárítottam lágy szélsuhogással
Hajnali napfény első sugarával
Éreztem mikor hozzám értél
Egész életemben nálam pihentél.

Olvastam a felhők arculatában
Láttalak akkor is, ott voltál nálam.
Öleltelek kedves, óvtalak a bajtól
Két karom védett ezernyi bajtól.

Hogy lehet kedves ezt nem érezted
Gyengéd érintésem esővel hintettem
Sóhajom küldtem szél suttogással
Betakartalak az éj palástjával.

Vigyáztam álmod ezernyi csillaggal
 Ajkadra küldtem csókot napsugárral
Mosolyommal keltél minden áldott reggel.
Mindezt lehet kedves, nem is érzékelted?

2012-08-15


----------------------------------------------------------------------
Ne add fel

Új élet indul a kihalt helyett,
Mint Főnix poraiból új életre kelt.
Évgyűrűi e fának elmúlást mutat
Mégis új élet tört magának utat.

Az üszkös fa csonkjából zsenge hajtás eredt
Megmutatja nekünk, más élet is lehet.
Nem szabad feladni, csak akarni kell
Rajtad múlik csupán életed milyen lesz.

2012-08-17
----------------------------------------------
Délibáb

Néha megjelensz a horizontomon
Hirtelen eltűnsz, nem lelem nyomod.
Sziluetted látom, kezem nyújtom feléd
Délibáb vagy csupán, lázálmom közepén.


El sosem érlek álom vagy csupán.
Igazi délibáb, egy szép álomvilág.
Rohanok utánad forró homokban
Talpam hólyagos, ajkam kitikkadt.

Nem  bírom tovább, térde roskadok.
Ujjaim között pereg a homok.
A messzi távolból ismét megjelensz
Oázis közepén integetsz  nekem.

Megfáradt testem új erőre kap
Az út hozzád kedves sokáig tart.
Jöjj elém kedves ölelj szorosan
Vérvörös ajkad értelmet ad.

2012-08-22               kedves51

--------------------------------------------------

Gyökerek nélkül

Elszakítva a földtől, nincs már gyökered,
Csak érezd milyen ha nincs rendes életed.
Éld át te is egyszer reménytelenségem
...
Mit én élek át , elvesztve gyökerem.

Lebegj a semmibe hasztalan céltalan
Nem éltet semmi, csupán magad vagy
Forgószél tépi büszke lombkoronád
Életed fogytán s te nem bánnád.

Nincs miért maradni, élni nincs kiért!
Eddig érdemes volt, de nincs többé remény
Meghalt a lélek, a test, és nincs tovább
Messze az anyaföld, nincs már hazád.

2012-08-30
--------------------------------------------------------------------------------
Megnyílt az ég

A szürke égbolton bárányfelhő függöny
Megjelent mögötte azúrkék tükröm.
Messze távol tőlem, tenger horizontján
Lenyugvónapsugár világít tovább.


Hegynyílt előttem a mennyek kapuja
A tejúton suhanva érhetsz el oda.
Bíbor palástomon csillagfények
Tűzön vízen át követlek téged.

Megjelent a tükröm benne téged látlak
Nézem a szemed, s  benne a vágyad.
Jöjj kedves  siess, már nagyon várlak,
Nyújtom a kezem, fogadd el bátran.


2012-09-01                         
--------------------------------------------





nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés