Portfóliók

1995.05.11

1
meggörbül a föld, ahogy nem is eddig, buta sápadása alól kifakad,
terülése alóla feltörik, és felette vakargó gépeink elkopnak,
zümmögésük elhal, zümmögésünk elviszik a méhek.

ott álltál te, aki ma én is ott állok, ettől tudom hogy nem vesztem el,
és talán ugyanazt figyelem mint amit akkor te is itt, mert semmi más
nem látszik más, csak szemgödröd lehetett mélyebb.

és nem látva ennyit is emlékszek, ahogy ellepnek rólad a képek:
nézem az összeférhetetlen játékokat, a magamét és a felnőtteket
a vagonok alatt kalócsázó kerekek fölött a kabinokban kavargókat,
a hitet a járásban, az utazásban.
látom anyám mellett maradok, pedig leülni kéne mondjuk itt,
vagy elköltözni, hagyni, hogy hadakozzanak a lábak.

színes szoknyák, bronz, réz, zöld, fekete,
nadrágok, búcsúzó kezek. cigányok sötét bajsza,
csillogó bőrük és taknyos gyermekeik és a búcsúzás
ez is csak, ilyen vonulásban szép.

2

forró, magát dagasztó hang recseg egy difuzorban, mintha beszippantana egy méhet
acsarog és zörög benne egy gránátalma magja, szembefújja tüskéit a drótok közé vert hang.
növekszik, rezgéssé válik az acélban és lenyeli álmát egy sínváltó,
egy bakter távozó sóhaja kép elé kerül, körbelengi szobáját,
elevenné válik,
válása hígul:

V a l a m i látszik, de kezével azért odanyúl, és meg is gyújtja a karbit lámpát félve,
de mielőtt útjára indul, megvizsgálja a sötétben:
minden úgy maradt, mint azelőtt.