Portfóliók

Tavaly ősszel történt még,
A hulló levelek idején,
Erre járt egy ismeretlen,
Reszkető, vénséges vén.

Egy forró tea mellett ültünk;
Elmondta, hogy merről jött.
Messzi földről indult el,
Messzeföldön kikötött.

Ismeretlen útra tévedt
Vad mezőkön lépdelt,
S rátalált egy komor helyre,
Hol kihűlt az élet.

Ainálemnek városa,
Bús, komor, sötét fala,
Szüntelen visszatér még
Újra-újra álmában.

A síri csend s a halál sikoly,
Az átölelő éjszaka,
Hol amerre a szem ellát,
Mindenütt csak halál van.

Amint belépett kapuján,
Átölelte a bús magány,
S éjszakába öltözve
Meglátott egy ifjú lányt.

Mikor a lány észrevette,
Csendesen felkuncogott,
Szemeiben csalfa öröm,
Hozzálépett s suttogott.

Suttogott neki magányról,
Örömről és bánatról,
A vad madarak hadáról,
Az életről, a halálról.

Mikor a lány befejezte,
Halkan, már csak ennyit szólt:
"Bármerre mész, messzi vándor,
Én mindenütt ott vagyok."

Ennekután búcsút intett,
Megfordult, és köddé vált,
De bármerre jár a bús vándor,
Ő mindenütt rátalál.

Látja őt minden éjjen,
Ha a sötétségbe néz,
Látja a csillagos égen,
Éjfekete gyönyörét.

Némán fekszik mellette,
Mikor fejét álomra hajtja
Szemeiben fekete fény;
Nem térhet nyugalomra.