Portfóliók

Halott a költészet,
Nincs ki elsirassa!
Érte zokog Várad, Buda, Kassa.
Rívunk mi itt Pécsett,
Szedünk sírra szóvirágot.
Százszor kezdett egysorod végleg elvirágzott.

Halott a költészet,
Nincsen író egy se,
Nincs ki e kettőt együtt eltemesse.
Megástuk a gödröt,
A két szent tetemnek.
Megfelelni nem tudok zajongó szívemnek.
 

Halott a költészet,
Ezt is kiirtottuk,
Kandallónk fölé
Szépen kiakasztjuk.
Hancúrozunk s fetrengünk tetemén,
Rag rímekkel gyalázzuk, te meg én!

Halott a költészet,
„Ragyog az ég sátra,
Testvérek... Sose nézzünk hátra!”
Kezdjünk végre újat...
De vérző szívünk lázad!
A felhők, mint guillotine a földre leszállnak.

Halott a költészet,
Kinyúlt a tornácra,
Nem eszik sajtot már,
A kisfia bánja.
Ő ki volt, egykoron széles e világban,
Egyetlenként kullog fel sötét éjszakába.

Halott a költészet, nincs ki elsirassa!
Por és hamu lett, mint régi dajka ajka.
Ő pihen. Még felettünk a héják köröznek.
„könnyezve hallgatom, a száraz ágak, hogy zörögnek.”
Rakjuk meg máglyánkat pogány énekekkel,
S az eszméink a füsttel együtt szállva málnak el.