Portfóliók

Kopott kőlépcsők vezetnek fel a hegyre,

Komoran ködbe vesznek a közelemben.

Kimérten lépek egyet, hogy tovább menjek,

Kötelek. Egyensúlyom majdnem elvesztem.

Mint indák, úgy tekeredik lábaimra a múlt.

Minták, amik lehúznak akár csak egy nehéz súly.

Maradni már nem akarok, szívem előre húz,

Megyek, különben a tátongó mélység összezúz.

Obszidián a zsebemben, vissza már semmi nem tart,

Omladozó szirtek nyújtanak felettem védőkart.

Olyanná válok utamon, mint a csúcson a szikla,

Ott dacolva mindennel, zord leszek, de belül tiszta.