Ez a folyamat 2018-ban új lendületet kapott, amikor a Tajvani Kulturális Minisztérium elindította a Reconstructing the History of Art in Taiwan. A Pluralistic Art History for Future Generations című projektet. A kezdeményezés célja a tajvani művészettörténet újraírása, illetve „rekonstrukciója”, amelyet állami szinten kezdeményeztek és támogattak. Ez a nagyszabású, több réteget átfogó projekt minisztériumi irányításra indult el: a feladatot nem a fővárosi Taipei intézményei, hanem a tajcsungi Tajvani Nemzeti Szépművészeti Múzeum (National Taiwan Museum of Fine Arts – NTMoFA) kapta meg. A múzeum feladata az volt, hogy megvalósítsa ezt az összetett és részben elméleti kihívást jelentő célt – vagyis, hogy „rekonstruálja” Tajvan művészettörténetét, bármit is jelentsen e rekonstrukció pontosan.[2]

A projekt leírása szerint a kezdeményezés fő célja a tajvani művészettörténet bemutatása, valamint a tajvani kultúra évszázados fejlődésére való összpontosítás, különös tekintettel a művészettörténettel való kapcsolódási pontokra.[3] A hét éves futamidő során – amellett, hogy olyan jelentős eredményeket értek el a múzeum alapvető feladataiban, mint a kutatás, a kiállítások szervezése, a gyűjtés, az ismeretterjesztés, valamint a könyvtári és archívumi anyagok gyarapítása – fontos alapot fektettek le a tajvani művészettörténet fejlődési kontextusának rekonstrukciójához is.[4] A hivatalos promóciós videó szerint a projektben használt „rekonstrukció” fogalma „a figyelmen kívül hagyott és elfeledett művek felkutatására és megőrzésére vonatkozik, annak érdekében, hogy a tajvani művészettörténet teljesebb képe tárulhasson fel.”[5] A projekt négy fő célkitűzést fogalmazott meg: a művek gyűjtését, megőrzését és restaurálását, a dokumentálást és publikálást, valamint a kiállítások megvalósítását.[6]

Ha a múzeumok tevékenysége képes befolyásolni egy nemzet identitásáról folytatott politikai párbeszédet, és ha a kultúra és a művészet a politikai üzenetek hordozójaként funkcionálhat, akkor mindez Tajvanon különösen erőteljesen van jelen. Nyilvánvaló, hogy a nemzeti művészettörténet megírásába fektetett komoly energiák egyrészt reakciót jelentenek a Tajvan aktuális politikai helyzetére, a politikai kontextusból fakadnak. Ez egyértelmű állásfoglalás – egy olyan politikai üzenettel bíró gesztus, amely egy idegen hatalmi befolyással szemben (szárazföldi Kína / Kínai Népköztársaság) Tajvan határozza meg önmagát.

Ezzel párhuzamba állítható egy kelet-közép-európai példa, amelyet néhány évvel ezelőtt volt alkalmam látni: a tallinni Kumu Art Museum kiállításai, köztük a szovjet múlttal foglalkozó tárlat.[7] Ezekben a múzeum határozottan igyekezett leválni a szovjet múltról, és –  a szovjet identitással szemben – egy új nemzeti orientációjú művészettörténetet megfogalmazni. A szovjet időszakban ott durva cezúra jelent meg, amely megszakította az észt nemzeti művészet folytonosságát.

Minden olyan helyzetben, ahol egy nagyobb politikai hatalom veszélyezteti egy kisebb nép kulturális önazonosságát, szükségszerűen megjelennek a nemzeti orientációjú folyamatok. E tekintetben világos párhuzam látható az észt példa és a tajvani művészettörténet-írás projektje között. Ugyanakkor felmerül a kérdés, mennyiben rajzolhatók meg valóban a párhuzamok az észt – vagy tágabban: a kelet-közép-európai – és a tajvani művészettörténet-írás között. Mind Tajvanon, mind Kelet-Közép-Európában a művészettörténet-írás összetett politikai, történelmi és kulturális kontextusokban zajlik, miközben folyamatosan megkérdőjelezi az uralkodó narratívákat. Bár a tajvani és a kelet-közép-európai kontextus kulturális és geopolitikai háttere jelentősen különbözik, figyelemre méltó párhuzamok is kirajzolódnak: 1) Tajvanon a művészettörténet-írás szorosan összefonódik a nemzeti identitás építésével, különösen Kína, Japán és a Nyugat történelmi hatásaira adott válaszként, hasonlómódon, mint a régiónkban a domináns narratívákkal (Nyugat-Európa, USA) szemben 2) Kelet-Közép-Európában a művészettörténet-írás gyakran nem nemzeti, hanem regionális keretben értelmeződik, amelyet a kommunizmus alatti közös történelmi tapasztalatok, valamint a kulturális autonómiáért folytatott küzdelem formált a változó politikai határok között. A kulturális és politikai autonómiáért folytatott küzdelem a mai napi jellemző Tajvanra Kínával szemben.

Tavaly október óta folyamatos kínai provokációk zajlanak – szóban és a tengeren egyaránt. A helyzet fokozódását és súlyosságát jól mutatja a nemzetközi haditengerészeti erők jelenléte a térségben, többek között az Egyesült Államoké. Különösen aggasztó ebben a helyzetben, hogy Donald Trump kormánya rendkívül ambivalens álláspontot képvisel, és már nem biztosítja Tajvannak azt a támogatási garanciát (reassurance), amely Joe Biden idején még egyértelmű volt. Ebben a bizonytalan geopolitikai kontextusban különösen hangsúlyossá válik a nemzeti identitás kultúrán keresztüli megerősítése – ennek egyik eszköze éppen a tajvani nemzeti művészettörténet újraírása. Fontos viszont hangsúlyozni, hogy a politikai feszültségek és a külpolitikai bizonytalanság közepette a kultúra Tajvan számára nem csupán identitásképző erő, hanem stratégiai eszköz is: a nemzetközi elismertség és önreprezentáció egyik formája. Ebben az értelemben a művészettörténet-írás és a múzeumi gyakorlat a kulturális önmeghatározás legfontosabb terepévé válik – a „soft power” sajátos tajvani változataként.

A Reconstructing the History of Art in Taiwan. A Pluralistic Art History for Future Generations projekt keretében zajló tajvani művészettörténet-rekonstrukció egy hosszú és összetett folyamat, amely számos történeti forrást, műalkotást, valamint kutatók és szakértők széles körű együttműködését igényli. A projekt statisztikai adatai jól szemléltetik annak léptékét és komolyságát, valamint az állami szintű elköteleződést is: a 2018-as indulás óta 51 kiállítást rendeztek a tajvani művészettörténet témájában; 7572 műtárgyat „helyreállítottak” (visszaszereztek); a gyűjtemény 829 új műtárggyal gyarapodott; 132 kiadványt jelentették meg a projekt keretében; továbbá 76 előadást és szemináriumot tartottak, valamint 311 múzeumpedagógiai program keretében közel 200 000 résztvevőt értek el.[8]

Ennek a nagyszabású projektnek az első és legfontosabb lépése a gyűjtés: a tajvani műalkotások összegyűjtése, majd azok katalogizálása és tudományos feldolgozása. Az NTMoFA a projekt célkitűzései alapján azon dolgozik, hogy a műtárgyakat ne csupán megőrizze, hanem aktívan beépítse őket a művészettörténeti diskurzusba és a tajvani kulturális köztudatba. A gyűjtési folyamat több rétegből áll: egyrészt az elveszett vagy külföldre került alkotások felkutatása és visszaszerzése, másrészt a már meglévő művek restaurálása és szakszerű kezelése. Az elmúlt években az NTMoFA gyűjteménye jelentős mértékben bővült, különösen 2018 és 2023 között, amikor mintegy 800 értékes műtárggyal gazdagodott, elsősorban a 18–19. századból. A művek többsége azóta átesett a szükséges restaurálási folyamatokon is.

A projekt egyik legszimbolikusabb pillanata 2022 májusában következett be, amikor Tu-Shui Huang 1921-ben készült „Water of Immortality” című szobra ünnepélyesen visszatért Tajvanra. A restaurálást követően a mű az NTMoFA gyűjteményébe került, és így csaknem egy évszázad után ismét a nemzeti művészeti örökség részévé vált.[9]

A gyűjtés és a művek visszaszerzése nemcsak állami, hanem magánkezdeményezések révén is zajlik. A helyi- és magángyűjtemények egyre szorosabban együttműködnek annak érdekében, hogy közösen őrizzék meg a nemzet kulturális örökségét. Különösen jelentős szerepet játszanak az adományozások: 2017 és 2019 között Dr. Hsu Hong-Yen és családja, valamint az Egyesült Államokban működő Sun Ten Museum összesen 670 műalkotást ajándékozott az NTMoFA-nak.[10] Azóta ez a nagylelkű felajánlás más magángyűjtőket is inspirált arra, hogy saját gyűjteményükből műveket adományozzanak, ezzel is hozzájárulva a nemzeti gyűjtemény folyamatos bővítéséhez és a kulturális örökség megőrzéséhez.[11]

A projekt jelenlegi fókusza a korai tajvani művészek alkotásainak összegyűjtésére, restaurálására és bemutatására irányul. Természetesen a cél nem csupán a művek fizikai megőrzése, hanem azok kulturális hozzáférhetőségének biztosítása is – kiállításokon, publikációkban és digitális archívumokban egyaránt. Az NTMoFA különösen nagy hangsúlyt fektet a dokumentálásra, a kutatásra és a tudományos feldolgozásra, többek között a Journal of Taiwanese Art című folyóirat kiadásával. Emellett a modern technológiai eszközök, például a digitalizáció, szintén kulcsszerepet játszanak abban, hogy a „tajvani művészettörténet minél teljesebb és rendszerezettebb módon legyen megírható”.[12] Mindez első pillantásra magától értetődőnek tűnhet – hiszen ezek az alapvető tevékenységek minden jelentős állami múzeum működésének részét képezik, egyfajta „collecting tutorial 101”-ként.

Mindezek a háttérben zajló folyamatok – gyűjtés, dokumentálás, restaurálás és digitalizálás – végső soron egyetlen célt szolgálnak, mégpedig azt, hogy a tajvani művészettörténet „rekonstrukciója” a nyilvánosság számára is láthatóvá váljon. Ezt a láthatóságot pedig elsősorban a kiállítások biztosítják, amelyek a projekt legkézzelfoghatóbb, legszélesebb közönséget elérő megnyilvánulásai.

Az 51 kiállítás közül, amelyet 2018 óta rendeztek meg, különböző típusokat találunk: egyéni kiállításokat, amelyek a tajvani művészek életművét mutatják be (például Sun-Wu retrospektív tárlata 2018-ban, vagy Li Mei-Shu kiállítása 2022-ben); tematikus tárlatokat, mint a „Places of Being: Space and Materiality in Taiwan’s Avant-garde Art, 1980–2021” (2021); valamint olyan átfogó kiállításokat, amelyek a tajvani művészettörténet diskurzusát kívánják megerősíteni. Ezek közül az utóbbi kategóriába tartozó két kiállítást volt lehetőségem megtekinteni tavaly év végén. A Reconstructing the History of Art in Taiwan. A Pluralistic Art History for Future Generations projekt keretében megvalósult Collections of Art in Taiwan. The Research Context and Cultural Legacy,[13] valamint The Humanistic Path to Inclusion in Taiwan(ese) Art[14] című kiállítások az NTMoFA folyamatosan bővülő gyűjteményén alapultak.

A Collections of Art in Taiwan. The Research Context and Cultural Legacy című kiállításon az NTMoFA az utóbbi években megszerzett művek közül mutatott be sok ritka és rendkívül értékes alkotást. A tárlaton szerepeltek a Ming- és Qing-korszakbeli kalligráfusok és festők munkái, akik szoros kapcsolatban álltak a tajvani művészeti közösséggel; japán művészek tajvani tájképei a japán gyarmati időszakból; tajvani veterán művészek néhány korai reprezentatív alkotása; valamint a helyi természeti viszonyokat és társadalmi szokásokat ábrázoló képek és a klasszikus modernista háború utáni alkotások.[15]

A kiállítás első szekciója, Japan-Taiwan Art Exchanges and Influences on Early Collections of Paintings, a japán gyarmati időszakból származó művekre koncentrált. Itt ritka, korai japán festők munkái voltak láthatók, akik szoros kapcsolatban álltak a tajvani művészeti közösséggel (például Kinichiro Ishikawa Landscape of Taiwan című műve), valamint klasszikus tajvani mesterek ikonikus alkotásai. Tajvan modern művészete a japán gyarmati akadémiai oktatási rendszer és hivatalos kiállítások (Taiten és Eaten) hatására új irányt vett. Az akadémiailag képzett tajvani művészek elsajátították az en plein air festészeti technikát, az objektív megfigyelést és a modern művészeti elveket, miközben saját esztétikai stílusukat is kifejezték. A kiállított művek egyben szemléltették a tajvani és japán művészek által örökölt művészeti iskolák stílusbeli sajátosságait is, amint azt a kísérő szövegek is hangsúlyozták.

A mai politikai helyzet és a Kína felől érkező folyamatos nyomás nyilvánvalóan befolyásolja a tajvani hozzáállást a japán művészethez. A bemutatott perspektíva nem tagadja a japán művészet hatását a helyi fejlődésre; éppen ellenkezőleg, nagy jelentőséget tulajdonít neki – ez szokatlan megközelítés a koloniális múlt kontextusában (inkább az egykori gyarmatosító Japánhoz való kulturális kötődéshangsúlyozása, Kína hatásával szemben). Ugyanakkor politikai tétje is van: a korai tajvani művek bemutatása, még ha a japán gyarmatosítás alatt keletkeztek is, a tajvani nemzeti narratívának fontos részét képezik, és erősítik a nemzeti identitást.

Számomra különösen érdekes volt a Zeitgeist Perspectives on Local Narratives szekció, amely a huszadik század második felében történt nagy változásokat idézte fel Tajvanon. Az 1970-es évek gazdasági fellendülését követően például (egyébként kínai származású, onnan menekülő és életét végig Tajvanon töltő) De-Jinn Shiy vált híressé, többek között a queer témák feldolgozásával,[16] valamint a tajvani modernizáció és a táj változásainak megörökítésével. Az 1990-es években, a hadiállapot feloldását követően a társadalom fokozatos nyitottsága és felszabadulása a művészetben is érezhető volt. Ennek egyik példája a négy művész – Shui-Tsai Chen, Tsai-chin Ni, Jiun-shyan Lee és Chih-che Su – által kezdeményezett, lokalitásra orientált Taiwan Project kiállítássorozat.[17] Mind a Taiwan Project kezdeményezése, mind az akkori művek a természeti adottságokra és társadalmi jelenségekre reflektáltak, kritikát fogalmaztak meg az aktuális gazdasági és politikai változásokkal kapcsolatban, és hangsúlyozták Tajvan helyi szellemiségének fontosságát. A kiállításon bemutatott alkotások így a tajvani művészet esztétikai szemléletét igyekeztek visszatükrözni a társadalmi és kulturális változások kontextusában.

A Collections of Art in Taiwan című kiállítás inkább elméleti kontextust igyekezett nyújtani a tajvani művészettörténet témájában, a kiállítás struktúrája négy részre oszlott: a már említett Japan-Taiwan Art Exchanges and Influences on Early Collections of Paintings és Zeitgeist Perspectives on Local Narratives, valamint az Avant-garde Wave of Abstract Art és Civic Powers Behind Shaping of Taiwan’s Subjective Awareness. Az utóbbi a civil összefogást mutatta be, a közös erőfeszítésre koncentrálva, amelynek célja a tajvani művészet, kultúra, és ezáltal a nemzeti identitás megerősítése.

A másik kiállítás, amelyet lehetőségem volt látni, méretében sokkal kisebb, a The Humanistic Path to Inclusion in Taiwan(ese) Art, de egyértelműen kapcsolódik az előzőhöz és a nagyszabású tajvani művészettörténeti projekthez. A kiállítás a gyűjteményben található művek példáival dolgozott, és inkább konkrét alkotásokat helyezett előtérbe.

A The Humanistic Path to Inclusion in Taiwan Art átfogó képet nyújtott a tajvani portréművészet fejlődéséről a japán gyarmati időszaktól egészen az 1990-es évekig. A tárlatot megközelíthetőség és aktív részvétel jegyében rendezték meg, gazdag múzeumpedagógiai programokkal valósult meg, hogy a látogatók, különösen a fiatalok, közvetlen kapcsolatba kerülhessenek az alkotásokkal. Oktatási célja egyértelmű volt: nem csupán a portréfestészet fejlődését mutatta be, hanem a művészek társadalmi elköteleződésére és a környező világra (Tajvanra) adott reflexióikra is ráirányította a figyelmet.

A kiállítás a portré műfaja mentén kronologikusan szerveződött, nyolc tematikus szempontot kiemelve: Nők felhatalmazása, Családi emlékek, Őslakók, Munkások dolgozás közben, Képzelet, Hódolatok (Homage), Önarcképek, és Egyetemes érzelmek. Ezek az aspektusok nemcsak a tajvani művészet stiláris és technikai változásait mutatták be, hanem mélyebb betekintést nyújtottak a társadalmi és kulturális változásokba is, amelyek meghatározták a korszakok művészi gondolkodását.

E kiállítás is hangsúlyozta a japán művészet hatását a tajvani művészetre. A japán kulturális hatás következtében „a tajvani művészek témaválasztása, festési technikái és stílusai szorosan illeszkednek a modern japán és nyugati esztétikához, különös tekintettel a nők ábrázolására”,[18] ezáltal ismét finoman érzékeltetve a nyugati világhoz való kapcsolódást, a Kínához való kötődéssel szemben. A kiállítás fő üzenete – legalábbis az én értelmezésemben – éppen a nyugati orientáció hangsúlyozása volt.

Az alkotások ezt az üzenetet erősítették: a tajvani művészek a globális trendek hatására továbbra is helyi témákat ábrázoltak, miközben összhangban maradtak a nemzetközi (nyugati) művészeti mozgalmakkal. A kiállítás szerint azonban a tajvani művészek a nemzetközi hatások ellenére megőrizték sajátos látásmódjukat, és helyi társadalmi és kulturális tapasztalataikból merítve hozták létre műveiket.

A portrék így nemcsak az egyéni és kollektív identitás lenyomatai, hanem történelmi és politikai kontextusba ágyazott művészi reflexiók is, amelyek tovább árnyalják Tajvan kulturális önmeghatározását és művészeti fejlődését.

A bemutatott kiállítások csupán egy szeletét képezik a tajvani kormány által elindított, nagyszabású Reconstructing the History of Art in Taiwan. A Pluralistic Art History for Future Generations projektnek. Bár a látványos kiállítások adták a legkézzelfoghatóbb tapasztalatot, mögöttük hatalmas kutatási munka, restaurálás és dokumentálás zajlik, központilag, a kulturális minisztérium felügyelete alatt. Nem csupán a múlt művészeti öröksége válik láthatóvá, hanem a nemzeti identitás formálódása is érzékelhető, miközben a projekt hosszú távú célját – a tajvani művészettörténet és kulturális értékek átadását a jövő generációinak – szolgálja.

Talán a jövőbeli generációk a projekt legfontosabb címzettjei: „A cél a művészet fejlődése és Tajvan kulturális szubjektivitása közötti összefüggések bemutatása, valamint annak bemutatása, hogyan adhatjuk tovább a művészet kulturális jelentőségét és értékeit a jövő generációinak; hogyan fejleszthetjük ki történelmünk megértését és büszkeségét iránta; és hogyan alakíthatunk ki egy előremutató jövőképet.”[19]

Ez a fókusz egyúttal politikai tétet is hordoz, hiszen a nemzet folytatása és létezése áll a középpontban. A kultúra és a művészet a projekt kulcsfontosságú eszköze, amely összekovácsolja a nemzeti identitást, miközben a múlt és a jelen értékeit közvetíti a következő generációk számára.

A művészettörténet írását illetően a már említett projekt promóciós videója szerint „a tajvani történelem rekonstruálása olyan, mint egy sok darabból álló kirakós összerakása. Megtalálni azokat, amelyek hiányoznak, és újra összerakni őket.”[20] Ez a metafora azt sugallja, hogy szükséges a puzzle összerakása, hogy ismét látható legyen a teljes kép. A kérdés az, mikor válik lehetővé a teljes kép áttekintése, és egyáltalán elérhető-e valaha. Mitől és hogyan lehet teljes és végleges a művészettörténet-írás – legyen szó Magyarországról, Kelet-Közép-Európáról, vagy Tajvanról?

A művészettörténet írása (mint minden más tudományterületé) mindig változó folyamat. Ami igazán fontos, az az, hogy mit tanulhatunk egymástól a különböző régiókban, és milyen párhuzamokat fedezhetünk fel az első látásra teljesen eltérő kontextusok között. Tajvan és Kelet-Közép-Európa példája is azt mutatja, hogy a művészet(történet) egyszerre szolgál kulturális örökségként, identitásformáló eszközként és a jövő generációk felé irányuló társadalmi üzenetként.

Fotók: A Pluralistic Art History for Future Generations, 2024, enteriőr.
A National Taiwan Museum of Fine Arts jóvoltából.

[1] Edward Vickers, “History, Identity, and the Politics of Taiwan’s Museums. Reflections on the DPP-KMT Transition”, In: China Perspectives 2010/3 (Taiwan: The Consolidation of a Democratic and Distinct Society), 92.

[2] A múzeumnak nem csak a szigeten van jelentősége, hanem az egész kelet-ázsiai régióban is. Tavaly 2024 Asian Art Biennale-t hosztolta az NTMoFA (2024. november 16. - 2025. március 2.), https://www.ntmofa.gov.tw/en/News_Content.aspx?n=1618&s=226137

[3] “Reconstructing the History of Art in Taiwan’ Project Results”, National Taiwan Museum of Fine Arts weboldala, https://www.ntmofa.gov.tw/en/News_Card.aspx?n=8526

[4] “Reconstructing the History of Art in Taiwan’ Project Results”, National Taiwan Museum of Fine Arts weboldala, https://www.ntmofa.gov.tw/en/News_Card.aspx?n=8526

[5] Piecing Time Together, Reclaiming Memories. NTMoFA’s Project for Reconstructing Taiwanese Art History, Tajvani Nemzeti Szépművészeti Múzeum (NTMoFA) promó videója, https://www.youtube.com/watch?v=zvum4Jb4cnQ, amit először a tajvani Kulturminisztérium osztotta meg. Lásd: “MOC releases short overview of Taiwan art history”, In: Taiwan Today, 2024 december 24., https://taiwanreview.nat.gov.tw/Culture/Top-News/263506/MOC-releases-short-overview-of-Taiwan-art-history

[6] Yung-Chun Huang, “Art History to Share with Future Generations. The Curatorial Practice of the Exhibition’s Section on ‘Collections of Art in Taiwan, The Research Context and Cultural Legacy’”, in: Iris Shu-Ping Huang (chief ed.), Reconstructing the History of Art in Taiwan: A Pluralistic Art History for Future Generations (exh. cat.), Taichung: National Taiwan Museum of Fine Arts, 2024, 15.

[7] Állandó kiállítás: “Conflicts and Adaptations. Estonian Art of the Soviet Era” (1940–1991), kurátor: Anu Allas, https://kunstimuuseum.ekm.ee/en/syndmus/conflicts-and-adaptations-estonian-art-of-the-soviet-era-1940-1991/

[8] 2024 szeptemberi adatok: Piecing Time Together, Reclaiming Memories. MTMoFA’s Project for Reconstructing Taiwanese Art History, https://www.youtube.com/watch?v=zvum4Jb4cnQ

[9] Ezekről a körülményekről bővebben lásd: “Sculpting Enlightenment: The Century-Long Legacy Of Huang Tu-Shui’s ‘Water Of Immortality’”, In: The Reporter, 2021 december 15., https://www.twreporter.org/a/ng-thoo-sui-and-kam-loo-tsui-english

[10] Ta-Fen Chen, “Revealing the Truth: Conservation and Restoration of Taiwanese Artworks”, in: Iris Shu-Ping Huang (chief ed.), Reconstructing the History of Art in Taiwan: A Pluralistic Art History for Future Generations (exh. cat.), Taichung: National Taiwan Museum of Fine Arts, 2024, 151.

[11] “A Pluralistic Art History for Future Generations” (szerző nélkül), in: Reconstructing the History of Art in Taiwan: A Pluralistic Art History for Future Generations (kiállítási kisérő), Taichung: National Taiwan Museum of Fine Arts, 2024, 5.

[12] Piecing Time Together, Reclaiming Memories. MTMoFA’s Project for Reconstructing Taiwanese Art History, https://www.youtube.com/watch?v=zvum4Jb4cnQ

[13] 2024 március 23. - december 29., kurátor: Yung-Chun Huang

[14] 2024 szeptember 7 - 2025 március 16., kurátor: Li-Chuan Wu

[15] A kiállítás négy részre volt megosztva: Japan-Taiwan Art Exchanges and Influences on Early Collections of Paintings; Zeitgeist Perspectives on Local Narratives; Avant-garde Wave of Abstract Art; és Civic Powers Behind Shaping of Taiwan’s Subjective Awareness

[16] Anthony Leung Po Shan, “The Un/Safe Reading of Spectrosynthesis – Asian LGBTQ Issues and Art Now”, In: Artomity Magazine - Hong Kong's Art Magazine, 2017 november 17., https://artomity.art/2017/11/17/the-un-safe-reading-of-spectrosynthesis-asian-lgbtq-issues-and-art-now/

[17] A Taiwan Project művészeti munkásságát feldolgozta a 2022-es kiállítás az NTMoFA-ban. A múzeum weboldala: https://event.culture.tw/mocweb/reg/NTMOFA/Detail.init.ctr?actId=20026&request_locale=en&useLanguage=en , illetve a tajvani Kulturális Minisztérium weboldala: https://www.moc.gov.tw/en/News_Content2.aspx?n=468&s=17180

[18] Li-Chuan Wu kurátori szövege a kiállításról (saját fordítás)

[19] “A Pluralistic Art History for Future Generations” (szerző nélkül), in: Reconstructing the History of Art in Taiwan: A Pluralistic Art History for Future Generations (kiállítási kisérő), Taichung: National Taiwan Museum of Fine Arts, 2024, 5.

[20] Piecing Time Together, Reclaiming Memories. MTMoFA’s Project for Reconstructing Taiwanese Art History, https://www.youtube.com/watch?v=zvum4Jb4cnQ