Felhasználói adatlap
-- Benke Attila --
felhasználói adatlapjaBenke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.
"Post tenebras lux"
Benke Attila által feltöltött cikkek:
2024. 07. 15.
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
A John Krasinski által útnak indított „csendhorror”, a Hang nélkül előzményfilmet kapott. Az Első nap nemcsak hatásosan mutatja be, hogyan omlott össze az emberi civilizáció az idegeninvázió hatására, hanem egy mélyen emberi, megindító drámát is színre visz a pusztulás színpadán.
2024. 06. 17.
Luke Korem és Simon Verhoeven Milli Vanilli – Az évszázad botránya című filmjeiről
Egy dokumentumfilm és egy játékfilm is feleleveníti a 35 évvel ezelőtti hatalmas botrányt, amely a Milli Vanilli nevű popbanda körül robbant ki, és ezek a filmek fontos kérdéseket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy kié a felelősség, és egyáltalán mi a művészet.
2024. 05. 22.
George Miller: Furiosa – Történet a Mad Maxből
Majdnem egy évtizeddel a Mad Max: A harag útja bemutatóját követően érkezett meg a szellemi folytatás, a Furiosa, amely nemcsak a hősnője, hanem megvalósítása miatt is nagyon más, mint elődje, ám ez nem feltétlenül válik a javára.
2024. 04. 26.
Dev Patel: A Majomember
Dev Patel elcsábult, és a John Wick-mozik modorában készített spirituális akciófilmet, amelyet megpróbált a helyi, indiai társadalmi és kulturális jellegzetességekkel komplikálni – több-kevesebb sikerrel.
2024. 04. 24.
Alex Garland: Polgárháború
Alex Garland, korunk egyik legizgalmasabb angol rendezője új filmjében, a Polgárháborúban rendkívül sötét közeljövőt vázol fel az Amerikai Egyesült Államokról, ezt pedig úgy teszi, hogy az újságírói etikával kapcsolatban is felvet közben súlyos kérdéseket.
2024. 03. 01.
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Megérkezett végre a Dűne folytatása, amely kiteljesíti Frank Herbert sci-fi klasszikusának adaptációját, és bizonyos szempontból sikeres küldetésnek tekinthető. Ugyanakkor az még mindig nem jelenthető ki, hogy Herbert műve jó filmes alapanyag.
2024. 01. 29.
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
A január 27. és február 4. között megrendezett Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál programjában kitüntetett figyelmet szenteltek az orosz-ukrán háborúnak, és két film is a gyerekek szemszögéből vizsgálja meg a konfliktust, illetve a hátországot.
2023. 12. 10.
Ridley Scot: Napóleon
Ridley Scott rövid időn belül újabb történelmi filmmel állt elő, és bár a Napóleon grandiózus alkotás, mégis erős hiányérzet gyötörhet minket a nézése közben, mert ez csak az „előétel” a „főfogáshoz”.
2023. 10. 22.
Gareth Edwards: Az Alkotó
A mesterséges intelligencia egyre növekvő szerepe miatt kiváltképp izgalmasak az olyan sci-fik, mint Az Alkotó, amelyben az M.I.-vel kapcsolatos legaktuálisabb kérdések kerülnek terítékre, de sajnos nem túl eredeti válaszokat kapunk.
2023. 09. 12.
Hu Bo: An Elephant Sitting Still
Tarr Béla jelentős hatást gyakorolt – közvetve vagy közvetlenül – a külföldi filmkészítőkre is. Ennek bizonyítéka a tanítványa, Hu Bo által rendezett An Elephant Sitting Still, amelyben egy kínai nagyváros szürke kilátástalansága tárul fel, tagadhatatlanul Tarr modorában.
2023. 08. 08.
Kőszegi Tamás és a Mimicry Animációs Stúdiójának a rövidfilmje szabadon megtekinthető
1946. augusztus 1-jén vezették be hivatalosan a máig érvényes magyar bankjegyet, a forintot. Persze a forint rengeteg változáson, sőt két komolyabb rendszerváltáson is átesett az évtizedek során. A papírpénzeken pedig érdekes figurák és jelenetek szerepelnek, melyeket Kőszegi Tamás rendező és csapata egy animációs rövidfilmben „keltettek életre” az évforduló alkalmából.
2023. 07. 16.
Szabó Mátyás: Látom, amit látsz
Nagy sikerrel fut a Netflixen a különleges brit sci-fi antológia, a Fekete tükör, melyben futurisztikus technológiák gerjesztik az alapkonfliktust. Szabó Mátyás debütáló mozifilmje, a Látom, amit látsz akár egy Fekete tükör-epizód is lehetne.
2023. 06. 13.
Matt Sarnecki: Egy újságíró meggyilkolása
Az Egy újságíró meggyilkolása oknyomozó doku egy oknyomozó riporter politikai indíttatású likvidálásáról. A téma kellőképp felkavaró, de vajon mennyire tudja ezt izgalmasan átadni a film?
2023. 05. 25.
Pólik József: Balcsillag
Örömteli, ha egy alkotó Budapesten kívül forgat, még inkább, ha független filmes, akit hajt a kreativitás. A debreceni Pólik József is ilyen, akinek legújabb filmje, a Balcsillag ambiciózus alkotás, több buktatóval.
2023. 04. 25.
Ari Aster: Amitől félünk
Ari Aster, az Örökség és a Fehér éjszakák rendezője legújabb filmjében, az Amitől félünkben a horror mellett a groteszkkel kísérletezett, ám ez a kísérlet csak félsikert hozott.
2023. 01. 20.
Andrej Losak Szétrombolt kapcsolatok című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Nem kizárólag Magyarországon nagy probléma, hogy a politikai ellentétek megmérgezik a családi kapcsolatokat, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál izgalmas alkotása, a Szétrombolt kapcsolatok az orosz-ukrán háború tükrében tárja fel ugyanezt a szomorú jelenséget.
2023. 01. 18.
Vít Klusák Örökre szóló pillanat című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál egyik izgalmas és fájdalmas filmélménye az Örökre szóló pillanat, amelyben halálos balesetet okozó sofőrök vallanak a tragédiákról. Vajon létezik számukra megbocsátás és megváltás?
2022. 11. 25.
Ugrin Julianna és Vizkelety Márton: A döntés
Egy katolikus pap szentelésekor felesküszik ugyan a cölibátusra, a nőtlenségre, de a legemberibb érzés, a szerelem még ezt is felülírhatja. A 19. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál győztes magyar dokumentumfilmje, A döntés ezt az érzelmileg felkavaró helyzetet és a vele járó súlyos lelki küzdelmet mutatja be egy magyar plébános játékfilmre kívánkozó történetén keresztül.
2022. 11. 05.
Debre Zsuzsa Elmúlt, oszt jól van című dokumentumfilmje a 19. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon
Ózd városa a rendszerváltás óta hanyatlásnak indult, a gyárbezárások és a munkanélküliség miatt. A folyamat pedig sajnos máig nem állt meg, mint arról Debre Zsuzsa a 19. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon versenyző dokumentumfilmje, az Elmúlt, oszt jól van tudósít rendhagyó perspektívából – egy helyi fodrászszalon hétköznapjaiba és az odajáró nők élettörténeteibe bepillantást nyújtva.
2022. 09. 22.
Csoma Sándor: Magasságok és mélységek
Ha a Magasságok és mélységekre jegyet váltva Baltasar Kormakúr Everestjéhez hasonló filmet várunk, csalódni fogunk. A 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott biopic ugyanis nem kalandfilm Erőss Zsolt karrierjéről, hanem lélektani dráma az apa nélkül maradt család gyászáról, amely Sterczer Hilda karakterét állítja a középpontba. Gyászfilmnek kiváló Csoma Sándor író-rendező első nagyjátékfilmje.
2022. 07. 14.
Baz Luhrmann: Elvis
Baz Luhrmann a tőle megszokott magas minőségben készített bombasztikus zenés életrajzi filmet a rock ’n’ roll királyáról Elvis címmel, ám kérdés, hogy mit tud hozzátenni az ismerős történethez azon túl, hogy feldíszíti?
2022. 05. 12.
Daniel Kwan – Daniel Scheinert: Minden, mindenhol, mindenkor
„A Danielek” márkanéven emlegetett alkotópáros Az ember, aki mindent tudott-tal hívta fel magára a figyelmet, legújabb művük, a Minden, mindenhol, mindenkor pedig még annál is őrültebb sci-fibe oltott családi dramedy lett.
2022. 04. 19.
Paolo Genovese: Szuperhősök
A pár évvel korábban nagy sikert aratott Teljesen idegenek című olasz dramedy rendezője, Paolo Genovese legújabb filmje, a Szuperhősök egy szenvedélyes és viharos kapcsolat kreatívan előadott története, amelytől szem nem marad szárazon.
2022. 04. 10.
Akira Kurosawa: Káosz
A Pannonia Entertainment jóvoltából a magyar közönség újra nagyvásznon láthatja William Shakespeare Lear királyának japán változatát, a Káoszt, amelynek rendezője, Akira Kurosawa olyan páratlanul kreatívan használta a színeket, hogy királydrámája könnyedén versenyre kel akár a mai látványfilmekkel is.
2022. 04. 03.
Interjú Csuja Lászlóval, a Virágvölgy és a Kilenc hónap háború rendezőjével, valamint a Szelíd egyik rendezőjével az egyediségről mint a nemzetközi siker titkáról
Csuja László civil főszereplőkkel forgatott különleges filmjeivel hívta fel magára a figyelmet: a Virágvölggyel a lázadó fiatal nőről, akiben felébrednek az anyai ösztönök; az ukrajnai háborút egy kárpátaljai magyar család szemszögéből feldolgozó Kilenc hónap háborúval és a Sundance Filmfesztiválon bemutatott Szelíddel, amely egy testépítőnők világába vezet. A rendezőt munkamódszeréről, látásmódjáról és azon tapasztalatairól kérdeztük, amelyek elvezették a nemzetközi sikerhez.
2022. 03. 19.
Gömör Tamás: Erdőlakók
A hajléktalanság régóta megoldandó problémája az emberiségnek, így Magyarországnak is, amelyre egy újabb, izgalmas és elgondolkodtató dokumentumfilm hívja fel a figyelmet Erdőlakók címmel.
2022. 01. 19.
8. Budapest International Documentary Festival
Idén is megrendezték a Budapest International Documentary Festivalt, azaz a BIDF-et, amelynek szlogenje ezúttal: „Bátor filmek”. Bátrak elsősorban azért, mert kritikus, sokszor szélsőséges szituációkban, így a hongkongi tüntetések közepette, a tundrán vagy éppen az auschwitzi haláltáborban mutatják be hétköznapi hőseik helytállását.
2022. 01. 02.
Miért egyszerre izgalmas és félresikerült a Mátrix feltámadások?
Az 1999-es legelső Mátrix több szempontból is forradalmi film volt, és világa, témája ma aktuálisabb, mint valaha. Emiatt volt értelme folytatni a történetet, de Lana Wachowski nem a legjobb módját választotta ennek a Mátrix feltámadásokban.
2021. 12. 02.
Edgar Wright: Utolsó éjszaka a Sohóban
Az utóbbi években inkább akció-kalandfilmjei miatt felkapott Edgar Wright horrorelemekkel fűszerezett pszichothrillert rendezett az Utolsó éjszaka a Sohóban címmel, ami eredeti módon kommentálja a 2010-es évek végén kipattant #MeeToo-botrányokat.
2021. 10. 30.
Demian József: Éjjeli őrjárat
Mi történik a színésszel, ha hirtelen kiszakad a színház oltalmazó falai közül, és a külvilág káoszával találja szemben magát? Ez Demian József Éjjeli őrjáratának a fő kérdése, de ezen keresztül még számos izgalmas témát is érint.
2021. 10. 29.
Denis Villeneuve: Dűne
Néhány nagy filmalkotó, Alejandro Jodorowsky és David Lynch belebukott már a modern sci-fi irodalom alapműve, A Dűne adaptálásába, de vajon Denis Villeneuve-nek sikerült megtörnie az „átkot”?
2021. 10. 14.
Fabricius Gábor: Eltörölni Frankot
Fabricius Gábor első nagyjátékfilmje, az Eltörölni Frankot kíméletlenül lebontja a Kádár-korszak nosztalgiával átitatott mítoszát, de vajon az ellenmítosz-teremtés közepette filmként is megállja a helyét?
2021. 10. 10.
Interjú Gábor Bencével, a Volt egyszer egy képregény alkotójával
Izgalmas dokumentumfilm, a Volt egyszer egy képregény került a magyar mozikba, amely hazai képregénykultúrát térképezi fel. Rendezőjével, Gábor Bencével beszélgettünk a film keletkezéséről, a magyar szuperhős megteremtésének lehetőségeiről és a képregények jövőjéről.
2021. 09. 29.
Géczy Dávid és Udvardy Zoltán: Népirtás Pozsonyligetfalun
A második világháború traumáját máig nem dolgozta fel teljes mértékben a kelet-közép-európai térség társadalma, még mindig vannak elhallgatott kegyetlenségek. Az egyik legszörnyűbbet, a német és magyar emberek ellen elkövetett 1945-ös genocídiumot mutatja be a Népirtás Pozsonyligetfalun című dokumentumfilm.
2021. 08. 24.
Varsics Péter: Így vagy tökéletes
A magyar romantikus vígjátékok az utóbbi évtizedben a mozikban talán sikeresek, de színvonaluk erősen hullámzó. Varsics Péter Így vagy tökéletes című első nagyjátékfilmje is ebbe a zsánerbe tartozik, ám többek között szerethető és összetett karakterei emelik az átlag fölé.
2021. 08. 15.
Angus MacInnes – Révész Bálint: Uprooted – The Olympic Tribe
Augusztus első két hetében tartották meg a koronavírus-járvány miatt 2020-ról 2021-re csúsztatott globális sporteseményt, a tokiói olimpiát, amelynek ugyan nemes céljai vannak, de mint arra az Uprooted című dokumentumfilm is rávilágít, az esőerdők lakóinak súlyos árat kellett fizetniük ezért.
2021. 07. 13.
Michel Franco: Új világrend
A disztópiák akkor a legkegyetlenebbek és legfélelmetesebbek, ha igen közel állnak a jelenhez, az aktuális társadalmi-politikai viszonyokhoz. Michel Franco Új világrendjével pontosan ez a helyzet: rémisztő vízió a nem is olyan távoli jövőről.
2021. 07. 08.
Badits Ákos: Űrpiknik
A magyar sci-fi ritkaságnak számít, ezért örülünk, ha alkotóink megpróbálkoznak az általában nem éppen kis költségvetésű műfajjal. Így örvendetes az is, hogy Badits Ákos Űrpiknikje elkészült, bár örömünk kissé alábbhagy a film nézése közben.
2021. 06. 11.
Felméri Cecília: Spirál
Ugyan Felméri Cecília Spirálját „lélektani krimiként”, sőt a Kés a vízben feszültségét megidéző történetként pozícionálta a marketing, sokkal több ennél: egy remekül megvágott, szimbólumokban gazdag „bűn és bűnhődés”-dráma.
2021. 06. 07.
Nagy Viktor Oszkár: Becsúszó szerelem
A rasszizmus problémájáról nagyon fontos beszélni, és Nagy Viktor Oszkár legújabb nagyjátékfilmjének, a Becsúszó szerelemnek is ez a nemes célja, azonban sajnos sok újat nem képes hozzátenni a korábbi, hasonló filmekhez, még ha romantikus vígjátékként kellőképp szórakoztató is.
2021. 05. 26.
Magyar rövidfilmek a 9. Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon
Tavaly ugyan el kellett halasztani, és később némileg rendhagyó formában kellett megtartani a Friss Hús rövidfilmfesztivált, ám idén tavasz végén újra jelentkezik a rendezvény számos roppant ötletes magyar (és persze külföldi) röviddel.
2021. 04. 30.
Darius Marder: Sound of Metal
Az idei Oscar-mezőny nagy meglepetésfilmje volt a hat kategóriában is jelölt Sound of Metal. Ugyan ebből csak kettőt váltott díjra, de így is megnézésre érdemes, megindítóan emberi dráma az önelfogadásról és a megbékélésről, a csendről a zajban.
2021. 04. 08.
J Blakeson: Fontos vagy nekem
A Rosamund Pike főszereplésével készült Fontos vagy nekem megosztotta a közönséget, mert egy rendkívül ellenszenves antihősről mesél, aki tény, hogy egy igazi emberarcú szörnyeteg, de ettől még maga a film egyáltalán nem rossz.
2021. 03. 15.
Interjú Haspel Adrienne-nel, az Egyesült Államokban dolgozó magyar vágóval alkotói módszerről, hatásokról, amerikai tapasztalatokról
Az 1990-es évek közepén az Egyesült Államokba költözött Haspel Adrienne főállású vágó, aki külkereskedelmi végzettséggel, a 2000-es évek elején New Yorkban kezdte a nulláról megtanulni a vágást, majd tehetsége és sajátos látásmódja miatt gyorsan felfigyeltek rá, és kis szerencse segítségével betört a szakmába. Jelenleg az Al Jazeera English többszörös díjnyertes Fault Lines című dokumentumfilm-sorozatán dolgozik, ahol példátlan szabadsággal alkothat, gyakran produceri feladatokat is ellát, és beszélgetésünk során elárulta, hogy saját filmtervei is vannak.
2021. 02. 25.
David France: Isten hozott Csecsenföldön
A 21. században sokunknak talán elképzelhetetlennek tűnik, hogy embereket módszeresen üldözzenek szexuális orientációjuk vagy nemi identitásuk miatt. Ám az Isten hozott Csecsenföldön bemutatja, hogy sajnos nagyon is létező és súlyos problémáról van szó. David France többszörösen díjazott dokumentumfilmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál online versenyprogramjában is szerepel.
2020. 12. 29.
Zsolnai György: Spoiler. Esszék a minőségi sorozatok világáról
A koronavírus-járvány miatt még inkább felértékelődtek a streamingszolgáltatókon elérhető sorozatok, amelyek világáról egy friss alkotásokat is érdekes szempontok szerint taglaló esszékötet jelent meg, Spoiler címmel.
2020. 11. 26.
Az HBO Otthon című karanténsorozatának finn kiadásáról
A koronavírus-járvány második hulláma miatt ismét aktuálissá váltak a karanténfilmek, így például a tavasszal forgatott finn szkeccsfilm vagy karanténsorozat, az Otthon is, amelyben ráadásul szerepel néhány saját jogon is igen izgalmas rövidfilm. A finn Otthon spanyol és lengyel társával párhuzamosan az HBO Europe kezdeményezésére készült az első hullám idején a karanténszabályok szigorú betartása mellett, és nemrég debütált az HBO GO-n
2020. 11. 08.
Nathan Grossman I Am Greta című filmje a 17. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon
„Hogy merészelitek?!” – Greta Thunberg klímaaktivista kérdése 2019-es beszéde óta szállóigévé és mémmé vált. Nathan Grossman dokumentumfilmje, az I Am Greta ugyan alapvetően dicséri őt, mégis képes megmutatni a magabiztos lány médiareprezentációja mögött rejlő törékeny lelket. A film az idén novemberben online látogatható Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál Antropocén és Diák Verzió programjaiban lesz látható.
2020. 10. 11.
Oláh Judit: Visszatérés Epipóba
Még jóval a #MeToo és a Harvey Weinstein-botrány előtt jelent meg egy leleplező cikk bizonyos S. tanár úrról, akinek szexuális bűncselekményeiről csak 25 év elteltével mertek és tudtak beszélni áldozatai. Nekik ad arcot és hangot a Visszatérés Epipóba.
2020. 09. 25.
Horvát Lili: Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre
Horvát Lili új filmje, a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott, és most a magyar mozikba kerülő Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre remek lélektani-egzisztencialista szerelmi dráma, amelynek cselekménye kiválóan egyensúlyozik valóság és képzelet határán.
2020. 09. 25.
Szalay Péter: Nincs parancs!
A magyar kollektív emlékezet 30 év távlatából szkeptikusan tekint vissza az 1989-es rendszerváltásra, pedig mint amellett Szalay Péter Nincs parancs! című dokumentumfilmje érvel, a vasfüggöny lebontásában vállalt kulcsszerepünkre igen is büszkének kell lennünk.
2020. 09. 12.
Az első Veszprém-Balaton Filmpiknikről
Szeptember első hétvégéjén került megrendezésre – klasszikusokkal és friss magyar filmekkel a programjában – az első Veszprém-Balaton Filmpiknik. A kezdeményezés nagyon ígéretes, és ahhoz képest, hogy az idei csak „főpróba” volt, az új filmes rendezvény meglepően színvonalasnak bizonyult.
2020. 08. 30.
Christopher Nolan: Tenet
A második világháború túlélői előtt tisztelgő Dunkirk után Christopher Nolan újfent egy „nolanesebb” sci-fi thrillert készített, a Tenet pedig ha nem is hibátlan remekmű, ám még így is a rendező egyik legjobbja lett.
2020. 08. 10.
Lóth Balázs: Pesti balhé
A magyar caper, vagyis a betörős vígjáték ritka, mint a fehér holló, vagy mint a Fekete leves, amely után hat évvel elkészült a műfaj másik kortárs hazai képviselője, a Pesti balhé is, ami jobban ugyan nem sikerült, de közönségsikere így is borítékolható.
2020. 07. 20.
Rodrigo Sorogoyen – Leticia Dolera – Carlos Marques-Marcet – Elena Martín – Paula Ortiz: Otthon
A koronavírus-járvány alapjaiban forgatta fel az emberek életét. Erre a rendkívüli állapotra reagált a filmvilág is, többek között az Otthon című szkeccsfilmsorozattal, amelynek igen kreatív spanyol változatában a humor, a dráma, a fantasztikum és a horror keverednek.
2020. 07. 14.
Spike Lee: Az 5 bajtárs
Spike Lee legújabb filmje ugyan a koronavírus-járvány miatt csak online bemutatót kaphatott a cannes-i premier helyett, ám a George Floyd meggyilkolására reagáló amerikai és nemzetközi tüntetések idején így is gyorsan a figyelem középpontjába került. Az 5 bajtárs ugyanis sok hibája ellenére hatásosan mutatja be az afroamerikaiak ellen irányuló rasszista támadások következményeit.
2020. 06. 12.
Galder Gaztelu-Urrutia: A platform
Éppen a koronavírus-járvány bevásárlási pánikja idején került fel a Netflixre egy spanyol filmkülönlegesség, A platform, ami groteszk disztópia keretei között mutatja be, hová vezethet a féktelen fogyasztás és önzőség, amelyre a vadkapitalizmus tanít bennünket.
2020. 05. 16.
Lichter Péter – Máté Bori: A horror filozófiája
Az emberiség, illetve a művészet egyik örök kérdése, hogy miért vonzódunk azokhoz a dolgokhoz a fikció világában, amelyek undor- vagy félelemkeltők? Erre adott egy lehetséges választ Noël Carroll amerikai filozófus The Philosophy of Horror című könyvében, amelyet Lichter Péter és Máté Bori kísérleti filmjükben dolgoztak fel.
2020. 04. 24.
Hajdu Szabolcs: Békeidő
A remek Ernelláék Farkaséknál után Hajdu Szabolcs ismét „független filmet” forgatott Békeidő címmel, amelyet nem éppen békeidőben, online mutattak be. Az új film sok tekintetben hasonlít elődjére, ám annál sokkal nagyobb volumenű, kifejezetten társadalomkritikus mű.
2020. 04. 02.
Alexander Nanau: Colectiv
Nemrég debütált az HBO GO-n Alexander Nanau dokumentumfilmje, a Colectiv, amely nemcsak az öt évvel ezelőtti tragédiasorozatot és utóhatását mutatja be, hanem kíméletlen látlelettel is szolgál a korrupt román egészségügyi és politikai rendszerről.
2020. 02. 19.
Corneliu Porumboiu: A hegyek szigete
A román új hullám kiemelkedő alkotója, Corneliu Porumboiu nem először nyúl a populáris bűnügyi műfajhoz, ám A hegyek szigete minden korábbinál szabályosabb, az Ocean’s-filmeket idéző szerzői zsánerfilm.
2020. 02. 12.
Gyöngyössy Bence: A feltaláló
Sokunk számára gyerekkorunk tévéreklámjaiból lehet csak ismerős a Béres Csepp márkanév, illetve a cseppek alkotója, Béres József neve. Gyöngyössy Bence legújabb filmje, A feltaláló megmutatja, hogy milyen emberi és politikai drámák vezettek ahhoz, hogy a gyógykészítményt egyáltalán reklámozni lehessen.
2020. 01. 24.
Taika Waititi: Jojo nyuszi
Diktatúrákat és diktátorokat hálás feladat kifigurázni, ez bejött az új-zélandi komédiásnak, Taika Waititinek is, aki a Forrest Gump modorában mutatja be ideológia és valóság feszültségét legújabb filmjében, a Jojo nyusziban, ráadásul ő maga játssza a főgonosz Hitlert is.
2020. 01. 12.
Interjú Erdély Mátyással az operatőri hivatásról, a siker kérdéseiről, a kamera mögött álló művész hazai és külföldi lehetőségeiről
Az Oscar-díjas Saul fia operatőre, Erdély Mátyás régóta dolgozik együtt Nemes Jeles Lászlóval, de már az előző generáció, a 2000-es évek magyar új hullámának meghatározó alkotóival is készített jelentős filmeket. Nemzetközi fesztiválokon is sikert arató munkái miatt sorra kapta a külföldi ajánlatokat, így dolgozott már az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és Mexikóban is.
2019. 12. 16.
Martin Scorsese: Az ír
Martin Scorsese újfent visszatért kedvenc műfajához, a gengszterfilmhez. Az ír elégikus hangvételű, korokon átívelő dráma, ám Scorsese újabb remekmű helyett ezúttal egy csiszolatlan gyémántot nyújtott át a nagyközönségnek.
2019. 12. 07.
Peter Jackson: Akik már nem öregszenek meg
A huszadik század történelmét alapvetően meghatározó első világháborúról sok film készült a 100. évforduló alkalmából. A Gyűrűk Ura-trilógiával világhírűvé vált Peter Jackson dokumentumfilmje, az Akik már nem öregszenek meg mind közül a legszemélyesebb és legötletesebb alkotás, ha bizonyos szempontból csalódáskeltő is.
2019. 11. 23.
Muhi Klára és Dér András A szabadság bolond körei című filmje a 16. Verzió filmfesztiválon
A 16. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon vetítették A szabadság bolond köreit, amelyben egy elképesztő történet jelenik meg egy 1989 előtt működő pszichiáterről – hogy azt egy még elképesztőbb, a nézőt hidegzuhanyként érő sztori kövesse.
2019. 11. 21.
Bogdán Árpád Gettó Balboa című filmje a 16. Verzió filmfesztiválon
A 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál sok izgalmas filmet kínált. A legizgalmasabbak közé tartozott Bogdán Árpád műve, a Gettó Balboa, amely katartikus megváltástörténetből válik a Rockyhoz hasonló, szívhez szóló bokszfilmmé.
2019. 10. 17.
Hartung Attila: FOMO – Megosztod és uralkodsz
A közösségi médiát lehet kapcsolatépítésre, de lehet mások és saját magunk lejáratására is használni. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod után újabb magyar film, Hartung Attila FOMO-ja foglalkozik ezzel az aktuális és egyre kétségbeejtőbb problémával, ám egyúttal tovább is lép egy még ennél is súlyosabb kérdéskör felé.
2019. 09. 27.
Megemlékezés Sára Sándor rendező-operatőrről
A napokban újabb filmtörténeti jelentőségű magyar művész távozott az élők sorából: Sára Sándor játékfilmes operatőrként, rendezőként és dokumentumfilmesként is kulcsfontosságú alkotásokkal ajándékozott meg minket élete 86 éve alatt.
2019. 09. 14.
Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
A magyar származású Michael Curtiz alias Kertész Mihály számos filmklasszikussal ajándékozta meg a közönséget, ezek közül is a legismertebb a Casablanca, amelynek tragikomikus gyártástörténetét és ezzel összefüggésben Kertész személyes drámáját Topolánszky Tamás örökítette meg Curtiz című filmjében.
2019. 08. 05.
Ari Aster: Fehér éjszakák
A díjakkal elhalmozott Örökség 2018 egyik meglepetésfilmje volt, és az igen komplex családi konfliktust bemutató art-horror rendezője, Ari Aster idén máris újabb kreatív zsánerfilmmel, a Fehér éjszakákkal örvendeztette meg a borzongató drámák rajongóit.
2019. 07. 24.
50 éves a Szelíd motorosok, Dennis Hopper és Peter Fonda klasszikusa
Melyik az a film, ami egy egész generációt megmozgatott, a drog- és szabadságmámoros ellenkultúra szimbólumává vált, és kihúzta Hollywoodot a pénzügyi és esztétikai válságból, hogy utána újra a szakadék szélére taszítsa a stúdiókat? A Szelíd motorosokról van szó, ami idén nyáron lett 50 éves. Ennek kapcsán elevenítettük fel Dennis Hopper és Peter Fonda klasszikus road movie-ját.
2019. 06. 29.
Interjú Bucsi Réka animációs rendezővel a közönség szeretetéről, Amerikáról és a női nézőpontról
Sokakban él az a sztereotípia, hogy az animációs filmek a mesefilmekkel egyenlők. Erre cáfolnak rá Bucsi Réka gyakran ironikus, mindig érzelmes, az élet nagy dolgairól filozofáló rövidfilmjei, amelyek sorra gyűjtötték be az elismeréseket a legnagyobb nemzetközi fesztiválokon. Erről a határokon átívelő sikertörténetről és egy animációs rendező külföldi és hazai lehetőségeiről kérdeztük a rendezőt.
2019. 06. 06.
Brian De Palma: Dominó
Brian De Palma neve sajnos már régóta nem jelent egyet a minőségi filmekkel, az egykoron nagy rendező a kilencvenes évek óta gyengélkedik. Legújabb thrillerje, a Trónok harca-sztárokkal készült Dominó sem több tisztes iparosmunkánál, bár annak meglepően szórakoztató.
2019. 05. 22.
Lichter Péter: Üres lovak
Kertész Mihály, avagy Michael Curtiz, a világhírű hollywoodi filmrendező és Bódy Gábor, a magyar neoavantgárd film úttörő alkotója nem is állhatnának távolabb egymástól, Lichter Péter azonban mégis párbeszédre kényszeríti őket legújabb művében, az Üres lovakban.
2019. 04. 24.
Michael Herbig: A hőlégballon
Egy ideje népszerű a volt keleti blokk országaiban az államszocializmus évtizedeinek valamilyen populáris filmes műfaj keretei között történő feldolgozása. Így járt el Michael Herbig is, aki egy valós esetet elevenített fel a thriller eszközeinek segítségével A hőlégballon című filmjében.
2019. 04. 06.
Művészet, média, marketing konferencia a Pesti Vigadóban
A hollywoodi produkciók globális uralmának korában fontos kérdés, hogy a művészi szempontból értékes magyar alkotások képesek-e a filmpiacon is sikeresek lenni. Többek között ezzel a problémával foglalkoztak a Magyar Művészeti Akadémia által szervezett „Művészet, média, marketing” konferencia előadói, köztük Deák Kristóf, a Mindenki Oscar-díjas rendezője.
2019. 03. 31.
Jacques Audiard: Testvérlövészek
Az amerikai western csillaga rég lehullott, azonban a műfajt újra és újra képes felfrissíteni néhány európai alkotó. Ezt tette Jacques Audiard legújabb filmjében, a Testvérlövészekben, amely úgy beszél az élet nagy dolgairól, hogy közben szórakoztató is tud maradni.
2019. 03. 25.
Jordan Peele: Mi
Jordan Peele díjakkal elhalmozott társadalomtudatos horrorfilmje, a Tűnj el! után újabb szociohorrort készített Mi címmel, ami jó és rossz értelemben is rálicitál elődjére.
2019. 03. 15.
David Lynch: Small Stories / Kis történetek című fotókiállítása a Műcsarnokban
Bár David Lynch-et elsősorban szürreális kultfilmjeiről ismerheti a nagyközönség, azonban nem szabad elfelejteni, hogy más művészeti ágakban is tevékenykedik. A posztmodern polihisztor fotóművészeti munkásságából mutat be egy szeletet a Műcsarnok Small Stories / Kis történetek című időszaki kiállítása, melynek megnyitója egyúttal a Budapest FotóFesztivál nyitóeseménye is volt.
2019. 03. 02.
Adam McKay: Alelnök
Rögtön az év elején két olyan film is a mozikba került, melyekben filmsztárok arcát torzították el a sminkesek: a Pusztító Nicole Kidmannel és az Alelnök a hírhedt Dick Cheney-vé maszkírozott Christian Bale-lel. Kérdés, hogy az Alelnök Bale újabb nagy átalakulásán kívül képes-e állítani bármi érdekeset a sokat kárhoztatott Bush-rezsimről.
2019. 01. 22.
M. Night Shyamalan: Üveg
M. Night Shyamalan korunk egyik legellentmondásosabb rendezője, akinek filmográfiájában nagyon jó és nagyon rossz filmek is szerepelnek. A látszólag erőltetett univerzumépítés eredményeként született Üvegről is írhatunk hideget és meleget egyaránt.
2019. 01. 12.
Radu Jude: Bánom is én, ha elítél az utókor
A szélsőjobboldal erősödése aggasztó kortárs jelenség, melyről Radu Jude román rendező már készített filmeket, azonban Bánom is én, ha elítél az utókor című szatírája minden korábbinál direktebb módon néz szembe neofasizmussal, antiszemitizmussal és – ezekkel összefüggésben – a művészet ellentmondásos szerepével.
2018. 12. 11.
Goda Krisztina: BÚÉK
Még csak két évvel ezelőtt jött ki Paolo Genovese remek filmje, a Teljesen idegenek. Magyar feldolgozása, Goda Krisztina BÚÉK-ja látszólag felesleges remake-je, mégis közelebb hozza a magyar nézőkhöz a súlyos titkokról és hazugságokról szóló drámai vígjátékot.
2018. 11. 29.
Lars von Trier: A ház, amit Jack épített
A botrányairól és polgárpukkasztó filmjeiről ismert dán rendező, Lars von Trier újabb, sokakat megbotránkoztató alkotással állt elő A ház, amit Jack épített címmel. Azonban, ahogy A nimfomániásra, úgy az új Trier-mozira is igaz, hogy a taszító felszín alatt egy igen jól felépített privát pokol rejtőzik.
2018. 11. 24.
David Lynch–Kristine McKenna: Aminek álmodom
Nincs még egy olyan egyedi hangvételű, jó értelemben furcsa témákkal foglalkozó filmrendező, mint David Lynch, aki Kristine McKenna filmkritikussal összefogva próbálta megfejteni vaskos memoárjában, a frissen megjelent Aminek álmodomban, hogy mi rejtőzik a kék bársony mögött, a Vörös Szobában.
2018. 10. 30.
Csicskár Dávid és Fazekas Máté műve
Az 1956-os forradalom és szabadságharcnak általában a budapesti eseményeit dolgozzák fel filmen, azonban Csicskár Dávid és Fazekas Máté szakítottak ezzel a hagyománnyal, és Uchebnik című történelmi kisjátékfilmükben a vidék forradalmát mutatják be iskolás kamaszok szemszögéből. A több hazai és nemzetközi filmfesztivált is megjárt 2016-os film mostantól online is megtekinthető.
2018. 05. 16.
Ötven évvel ezelőtt robbant fel a világ diákoknak, munkásoknak, művészeknek és az ellenkultúra elkötelezett képviselőinek köszönhetően. Erről a máig páratlan eseménysorozatról emlékezik meg a Courage-Parevo Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál június elején.
2018. 03. 16.
A film Szokásjog címmel, részben közösségi finanszírozásból készül
A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói egy fociultráról, illetve a magyar fiatalok helyzetéről készítenek filmet Szokásjog címmel, melyhez részben közösségi finanszírozásból szeretnék előteremteni a szükséges pénzösszeget.
2017. 12. 07.
A Doc Alliance Films a világ legjobb dokumentumfilmjeit gyűjti össze időről időre, most éppen a speciális státuszú távol-keleti ország, Tajvan legérdekesebb alkotásaiból közölt válogatást a dokukra specializálódott szolgáltató.
2017. 09. 25.
Az R33 nevű szórakozóhely, vagy inkább underground kulturális központ a magyar alternatív szcéna egyik legérdekesebb képződménye volt, melyet idén februárban végleg bezárattak. Az egyfajta művészi kommunaként is működő létesítménynek Gömör Tamás (alias Tom Gömör) dokuja, A nagy kommunalista forradalom állít emléket.
2017. 07. 13.
Sokféleképpen lehet filmet készíteni manapság, ám eleddig az keveseknek jutott eszébe, hogy egy fénymásolóval rögzítsen egy vizuális történetet – Kőszegi Tamás fiatal magyar filmkészítő éppen ezt valósította meg.
2017. 06. 27.
A nyaranta megrendezésre kerülő francia dokumentumfilm fesztivál, a FIDMarseille ezévi rendezvénye előtt megtekinthetők a Doc Alliance Films weboldalán a 2016-os FIDMarseille versenyszekciójának legjobbjai.
2017. 04. 26.
A svájci Nyonban idén is megrendezésre került április 21. és 29. között a Visions du Réel dokumentumfilm fesztivál, mely alkalomból április 30-ig megtekinthetők a tavalyi rendezvény versenyfilmjei.
2016. 12. 27.
A Doc Alliance Films minden évet azzal zár, hogy a weboldalán szereplő legjobb dokumentumfilmeket ingyenesen megtekinthetővé teszi a nagyközönség számára, s ezt a jó szokását idén is megtartja a DAFilms csapata, így ha nemcsak fontos, aktuális, de formailag is páratlanul kreatív dokukkal szeretnénk zárni 2016-ot, érdemes vetni egy pillantást a kínálatra.
2016. 11. 30.
Az online dokumentumfilmes platform, a Doc Alliance Films december 4-ig ingyenesen megtekinthetővé tett egy, a szomszédos országok közreműködésével készített dokut Velvet Terrorists címmel, mely egy igen érdekes kérdést boncol a rendszerváltás előtti időszakot vizsgálva: hol húzható meg a határ bűnöző, terrorista és forradalmár között?
2016. 11. 04.
Az október 25. és 30. között megrendezett Jihlavai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon rengeteg értékes, művészileg és társadalmi szempontból is érdekes és fontos filmet tekinthettek meg a rendezvény látogatói, a díjazott legjobb alkotásokat pedig szekciónként más-más szakosodott zsűri választotta ki a hatalmas (közel kétszázra rúgó) filmtömegből.
2016. 11. 03.
A cseh kisvárosban, Jihlavában immáron 20. alkalommal rendezték meg az évről évre egyre rangosabb, és hatalmas filmanyagot felvonultató Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált október végén. A fesztiválszervező Doc Alliance weboldalán ennek alkalmából az egyik, a fesztivál történetének legsikeresebb műveiből válogató retrospektív szekció néhány dokumentumfilmjét november 6-ig ingyen tekinthetik meg a dokuk iránt érdeklődők.
2016. 07. 22.
A CINÉMA DU RÉEL FRANCIA DOKUMENTUMFILM FESZTIVÁL GYŐZTESE INGYENESEN MEGTEKINTHETŐ A DAFILMS.COM-ON
Március 18-27. között rendezték meg Párizsban a 38. Cinéma du Réel nemzetközi dokumentumfilm fesztivált, e mustra győztese a Long Story Short, mely az „amerikai álom” díszlete mögötti valós Amerikát mutatja be interjúkon keresztül. Natalie Bookchin dokuja július 18. és 24. között ingyenesen megtekinthető a Doc Alliance Films weboldalán!