Major János 1934-ben született zsidó családban, így nem véletlen, hogy a holokauszt rányomta bélyegét az életére, és a későbbiekben művészetének is fontos eleme lett a zsidó identitás megértésének kérdése. 1952-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanulója volt, ahol már előtört belőle lázadó énje, így a szocialista realizmust népszerűsítő intézményi vezetőség eltanácsolta az iskolából. Később mégis visszavették, és 1959-ben diplomát is szerzett. A mostani kiállításon néhány, a diploma után született alkotás is felvillan előttünk, melyeken jól kivehető a művész kezdeti útkeresése: itt még expresszívebbek a vonalai és kevésbé merészek a témaválasztásai, de az Önnézés képein megjelenő furcsa és zavarba ejtő nézőpont már egyértelműen a művész provokatív énjének sajátja. E provokáció pedig csak fokozódik, mikor Major rátalál saját hangjára, és képei elhagyhatatlan elemévé válik saját karikaturisztikus önarcképe, rajta a kissé szecessziós, elnyújtott, torz félmosollyal.

Major János az önarckép műfajának hagyományait felhasználva teljesen egyéni kifejezésmódot alakított ki: groteszkké torzított arcai gúnyosan kacagnak a világba, és mély megvetéssel viszonyulnak a normák irányította, antiszemita társadalomhoz. Az arc a megbélyegző ítéleteket kifordítja és visszadobja, viszont saját zsidó komplexusát is dekonstruálja. Mégsem a képek zsidóságra való reflexiója a legérdekesebb, nem az a legnagyobb értékük, ahogyan rávilágítanak arra, hogy Major hogyan alakította ki és értelmezte saját identitását – a képek igazi erejét mély szemtelenségük adja.



Mert ezek a grafikák arcátlanok és pofátlanok. Sőt sokszor még a blaszfémia határán is jócskán átrágják magukat. Major képein semmi sem szent és sérthetetlen. Már a galéria felvezető képei is mélyen sértik a kulturálisan belénk ivódott normákat: a biblikus elemek olyan groteszk környezetben jelennek meg, melyek azok sérthetetlenségét kérdőjelezik meg, és nem kapunk semmiféle feloldozást, csupán a Carpe diem című alkotásról kacag ránk pimaszul a jól ismert Major-arc.

Már ezeken a képeken is ott vannak a burkolt szexuális utalások – a Mesüge Metóra című grafika például a pénisz feltárását mutatja be triptichonra emlékeztető formában, Két tűz között elnevezésű képén pedig erekcióban levő nemi szervét a béke galambja rejti egy kendő alá – ám a következő képcsoport munkái sokkal erősebb erotikus töltést hordoznak magukban. Sőt némelyik képen enyhén pornográffá is válnak a képi elemek. Ami persze mélyen felháborító, hiszen egyébként Jézus történetét dolgozzák fel ezek az alkotások. Ezen a falon kapott helyet például a Keresztút, ahol "Major-Jézus" a keresztet cipelve egy nőt elégít ki nyelvével. És persze az arcról itt sem hiányzik a jól megszokott, kaján vigyor, ami ebben az esetben rendkívül pajzánná teszi a képmást.

A munkák feliratai sem nyugtatják le az indulatainkat, sőt sokszor csak ráerősítenek a blaszfém ábrázolásmódra: a Keresztvitel című alkotáson szintén zavarba ejtő pozícióban jelenik meg a keresztet cipelő, hiszen felette Mária Magdolna “tárja ki magát", alatta a szöveg pedig a nőre utal, aki “keresztútján emberfiát motiválja". Ha pedig még ez a kép sem lenne eléggé sokkoló, akkor tekintsünk a Krisztológusnőre. A szentség megtörése e kép, melyen egy nő a vaginájából húzza elő a keresztre feszített Krisztust, aki természetesen Major arcképét viseli magán. E képeken a grafit és a tus akvarellel egészül ki, így a grafikák színessé válnak, ám a sok tiszta szín csak még groteszkebbé teszi a már eleve torz kompozíciót. Major jól választja meg az árnyalatokat, hiszen még tovább erősítik a téma pajzánságát – úgy tűnik ugyanis, mintha ezek az alkotások egy erotikus képregény hasábjain megjelenő illusztrációk lennének.



A következő képsorok az S/M szubkultúrának az értelmezései: Major Sacher-Masoch képében jelenik meg, egy alulöltözött hölgy fúrja a fogát és közben szexuális aktust létesítenek. Ez a téma, hasonló kompozícióban, egy sírkővel kiegészülve jelenik meg a következő alkotáson. A temető és a sír Major egyik emblematikus témáját jelentik: kedveli és jól használja ki groteszk vagy túl édeskés hangulatukat. Általában itt is tabukat dönt: a temetőben a gyász helyett a szemérmetlenség jelenik meg, a csend és nyugalom helyett a hangos kacarászás. Vagy maga a sírfelirat sérti meg a halál szentségét, mikor így szól: “Csodálatos Walkür voltál, a legjobban te lovagoltál." És persze, hogy még egyértelműbb legyen az utalás, egy erektáló nemi szerv mutat a feliratra.

A kiállítás legkönnyedebb darabjai a retro hangulatot árasztó, színes grafikák. A Fényképészen a kellemes színek és a nyugodt kompozíció, valamint a hétköznapi téma mentes minden szexuális utalástól. A sárga ház és annak vázlata pedig egy szürreális, sci-fi világba vezet el minket, ahol a groteszkség igen minimális. Jó, hogy ezek a képek is helyet kaptak a kiállításon, mert a hatalmas sokk után kissé megnyugtatnak minket.



A belső teremben még Major levelezéseibe is betekintést nyerhetünk: két levél kerül bemutatásra, egy személyes írás Ráchelnek és egy hivatalos levél, melyben két munkáját értelmezi és mentegeti. Ezek az írások csak megerősítik a képek szürreális tartalmait, mélységes önirónia és groteszk szemlélet árad az írásokból is.

Érdemes megnézni a 2B Galériában ezeket a konvenciókat és tabukat bátran felrúgó alkotásokat, amelyek még ma is kíméletlenül és meglehetősen szokatlanul hatnak.

Major János Önarcképek álarc nélkül című kiállítása a budapesti 2B Galériában (Ráday utca 47.) tekinthető meg 2012. november 10-ig.