zene / interjú

2014. 12. 09.
Amióta Lajkó Félix első hangszerével, a citerával és egy kölcsönkért hegedűvel elindult Szabadkáról Budapestre, ingázik. Hegedűjátékával elbűvölte Tokió, Amsterdam, Berlin, Pozsony, Prága, Budapest, Brassó, Belgrád, Szarajevó, Ljubljana, Frankfurt, Lyon, Bordeaux, Velence, Verona, Edinburgh, London, Tallinn, Bécs, New York zeneértő közönségét; pihenni, feltöltődni pedig visszatér a Vajdaságba, Palicsra a lovai közé, a családja körébe. Negyvenedik születésnapját nemzetközi koncertmaratonnal, köztük egy jótékonysági fellépéssel és két új lemezzel ünnepli. Ebből az alkalomból készítettünk röpinterjút vele.

2014. 12. 01.
A szlovák Mairán Lejava és a magyar Sári József műveit tűzte műsorára a Trafóban december 2-án koncertező Qaartsiluni Ensemble. A közép-európai tradíciót a ma élő alkotók munkásságának fényében újraértelmező együttes a prágai Yo-Yo O.S. képzőművészcsoporttal együttműködve kínál érzékszerveket megmozgató, Magyarországon egyedülálló produkciót. Rozmán Lajossal beszélgettünk művészi elképzeléseikről.

2014. 11. 04.
Népzenész-néptáncos családba született, életét gyermekkorától kezdve a népzenéhez való kötődés határozta meg. A Buda Folk Band tagjaként a 2014. év januári World Music Charts Europe világzenei toplista második helyezését érte el a zenekar "Magyar Világi Népzene" című albumával. Hogy miért váltott zongoráról népi furulyára és tangóharmonikára, milyen energiákat képes megmozgatni jelen századunkban a népzene, a Fölszállott a Páva idei televíziós tehetségkutató különdíjasával, Salamon Somával beszélgettünk.

2014. 10. 22.
2014 az újdonságok éve a Budapest Bár számára. Áprilisban jelent meg Húszezer éjszakás kaland című lemezük, amelyen feldolgozások mellett saját, szerzői dalok is hallhatók. Ezt követi most, 2014 őszén a Délutáni csókok című album. A lemezbemutató koncertre október 29-én a MOM Kulturális Központban kerül sor, melyet országos turné követ. A méltán népszerű zenekar alapítójával, Farkas Róberttel beszélgettünk.

2014. 10. 20.
„Az indiai klasszikus zene legnagyszerűbb angol hegedűművésze” - írta róla a Time Out magazin. Neve 200 bollywoodi film stáblistáján szerepel, írt zenét a Discovery Channel és a National Geographic dokumentumfilmjeihez, rendszeresen turnézik szólóban és zenekarokkal, a London International Arts fesztivál kurátoraként pedig az indiai karnatikus zene promotálásával foglalkozik. Játéka világszerte magával ragadja a publikumot. Ő Jyotsna Srikanth, aki a Cafe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében, a Fonó Budai Zeneházban október 3-án lepte meg hazánk közönségét egy csipetnyi Indiával.

2014. 08. 10.
Noha fúvószenekarban kezdte a turnézást, jelenleg inkább a gitárokat nyúzza egy rockzenekarban. A tetoválásait (van egy pár) nem szégyelli, imádja a heroin-naplókat, a rockzenélést pedig sosem téveszti össze a felolvasóestekkel.

2014. 08. 08.
Széles körben a Valami Amerika 2-ben kaphattunk ízelítőt kivételes énektudásából, színházi szerepei mellett azóta is szívesen kalandozik a jazz, a pop, a világzene és az idegen nyelvek világában. Dallamok iránti szeretetének gyümölcse a Keresztül Európán címet viselő, tavaly megjelent nagylemeze. Tompos Kátyával többek között soknyelvűségről, kultúrák találkozásáról, a Klezmer Bandhez fűződő szakmai kapcsolatáról és augusztusi világzenei koncertjéről beszélgettünk.

2014. 08. 07.
Idén 11. alkalommal rendezik meg a Crescendo Nyári Akadémiát, ezúttal Tokajban. Rövid interjúsorozatunkban a Crescendo művésztanárait kérdezzük művészetükről, és hogy mi fűzi őket a Nyári Akadémiához. Ezúttal Pálúr János orgonaművésszel beszélgettünk.

2014. 08. 03.
Idén 11. alkalommal rendezik meg a Crescendo Nyári Akadémiát, ezúttal Tokajban. Rövid interjúsorozatunkban a Crescendo művésztanárait kérdezzük művészetükről, és hogy mi fűzi őket a Nyári Akadémiához. Elsőként Vass András karmesterrel beszélgettünk.
2014. 08. 02.
Több ezer érdeklődőt várnak a szervezők a Panyolafeszt Határmenti Világzenei Fesztiválra, amelyet augusztus 8. és 10. között rendeznek meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen.