bezár
 

színház

2011. 12. 16.
Január 16-án búcsúztatják Kemény Henriket
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kemény Henrik Kossuth-díjas bábművész hamvasztás utáni búcsúztatását január 16-án, hétfőn 13 órakor tartják a debreceni Vojtina Bábszínházban - tudatta a Korngut-Kemény Alapítvány és a bábszínház az MTI-vel pénteken.

Szkéné színház

Kemény Henriket, Vitéz László életre keltőjét életének 87. évében, november 30-án Debrecenben érte a halál.

Az, hogy hol lesz a vásári bábjátékos hagyomány utolsó nagy képviselőjének végső nyughelye, még nem dőlt el.

Kemény Henrik kívánsága szerint hamvait népligeti bábszínházánál, a Bódénál, illetve miután az ősszel leégett, annak helyén szeretnék szétszórni születésnapján, január 29-én - mondta Láposi Terka, a Vojtina munkatársa, Kemény Henrik bábos hagyatékának gondozója.

Mint hozzátette, legkésőbb január 29-re szeretnék megjelentetni a Kemény Henrikről szóló, Életem a bábjáték, bölcsőtől a sírig című könyvet is, amelynek anyagát a művésszel folytatott beszélgetések alapján jegyezte le.

Kemény Henrik 1925. január 29-én Budapesten született. A Bábszínészképzőn 1964-ben végzett. A család mutatványos bódéjában nőtt fel, az apja és nagyapja által teremtett, több mint százéves hagyományokat folytatta. 1931 óta lépett fel, 1935-ben játszotta el első főszerepét, s faragta ki első bábfiguráját. 1945-ben vette át édesapjától a színházat.

Az 1950-es évek elején felszámolták a népligeti vurstlit, ekkor az Állami Bábszínházhoz került. Az itt töltött két évtized alatt bábokat tervezett és készített, játszott, majd visszatért a vándorszínházhoz. Dolgozott tévéműsorokon is, nevéhez fűződik Vitéz László mellett a Zsebtévé Hakapeszi Makija és Süsü, a sárkány is.

2002-ben kiváló művész címet kapott. 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a hazai vásári bábjáték legtisztább hagyományainak őrzése és terjesztése érdekében végzett tevékenységéért, hét évtizedes, országszerte ismert és elismert legendás művészetéért. 2008-ban Prima-díjat kapott.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban
Nyitónap a Horizont Táncfesztiválon

Más művészeti ágakról

Gareth Edwards: Jurassic World – Újjászületés
Neige Sinno Nyomorult tigris című művét mutatták be a Francia Intézetben
Megjelent Tandori Dezső Egyetlen című kéziratának hasonmás kiadása
Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról - Egy másik nézőpont


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés