bezár
 

színház

2012. 01. 04.
Egyeztetett Dörner György és Márta István
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Márta István, az Új Színház jelenlegi és Dörner György, a teátrum február 1-jén hivatalba lépő új igazgatója egyeztető beszélgetésen találkozott a Városházán. Mint az MTI-nek mindketten elmondták, az átadás-átvételre február elején kerülhet sor, a márciusi program egyeztetését azonban már előbb elkezdik.

Szkéné színház

Márta István arról tájékoztatta szerdán az MTI-t, hogy a keddi egyeztető megbeszélésen, amelyet Csomós Miklós főpolgármester-helyettes irodájában tartottak, bizonyos játékszabályokban megállapodtak.

Jelenleg annak kidolgozása folyik, hogy mikor és miért jönne a színházba az új vezetés február 1-jéig - tette hozzá, megjegyezve: arra kérte őket, hogy a márciusi program egyeztetésén kívül ne jöjjenek be a színházba, hiszen az működik, a februári műsor készen van, a gazdálkodás is előkészített.

Elmondta, hogy a februári műsorban - amelyre már árulják a jegyeket - egy változtatásra tett javaslatot az új vezetés, amelyet ő nem szeretne végrehajtani. A főpolgármester-helyettes azt kérte, vizsgálják meg a műsorváltoztatás lehetőségét, de arra is rámutatott, hogy ha ennek anyagi következménye volna, nem engedélyezi - fűzte hozzá Márta István.

Mind a jelenlegi igazgató, mind Dörner György tájékoztatása szerint az átadás-átvétel február elején történik majd meg. Dörner György ugyanakkor kiemelte, hogy a márciusi műsor egyeztetését már korábban el kell kezdeni.

Ehhez meg kell ismerniük a jelenlegi viszonyokat, tudniuk kell, hogy mely előadások játszhatóak tovább, és el kell dönteniük, hogy mely produkciókat tartják érdemesnek erre - hangsúlyozta Dörner György, hozzátéve, hogy az előadások nagy részét már látta.

Elmondta, hogy a következő személyes találkozóról Márta Istvánnal még egyeztetnek, de természetesen be fognak menni a színházba, hiszen a fenntartó kérése is az, hogy már januárban kezdje el az új vezetés a szervezési munkát.

A februári műsorral kapcsolatban még folynak a tárgyalások, ugyanis szeretnének esetleg egy már kész előadást behozni a színházba - fűzte hozzá a leendő igazgató, aki részleteket egyelőre nem akart elárulni.
Mint mondta, az idő rövidsége miatt februárra nem, ám márciusra és áprilisra már tervezik új produkciók létrehozását is: a nagyszínpadon Kodolányi János Földindulás, a kamaraszínpadon pedig Páskándi Géza Vendégség című darabját tűznék műsorra.

Az új bemutatók kapcsán csak annyit mondott el, hogy a szereposztások már nagyrészt elkészültek, és azokban a jelenlegi társulatra számít.

Az évad legvégére még egy bemutatót - vagy előbemutatót - terveznek, természetesen magyar szerző művét tűznék műsorra - tette hozzá Dörner György.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
Pintér Béla és Társulatának Kabuki című előadása az Átriumban
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés