bezár
 

színház

2013. 05. 10.
Szabadkai színház vendégjátéka a Katonában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata vendégjátékra érkezik a budapesti Katona József Színházba két előadással: Lénárd Róbert Virrasztók című darabja május 20-án, Marius von Mayenburg A csúnya című műve 21-én látható.

Szkéné színház

A Virrasztókat Hernyák György állította színpadra, A csúnya című darabot Dömötör András rendezésében láthatja a közönség.
   
A Lénárd Róbert vajdasági író-rendező szövege alapján készült Virrasztók című előadás története egy vasútállomás éjszakáiban játszódik. "Kilátástalan jövő, üres jelen és keserű múlt öleli azokat a fiatalokat, akik ebben a kongó, kihalt szürke világban várják az örökké késő, láthatatlan vonatokat, amelyek messze visznek másokat, de őket soha" - áll a Katona József Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
   
Ajsa, az inszomniás lány, Trisztán, a diplomás takarítófiú, Mása, a párizsi kurtizánból lett vécésnéni és Dominik, az apjától menekülő bemondófiú elveszett jövőjét, jelenét keresi ifjabb Kucsera Géza és Hernyák György kísérteties, szürreális zenei világába ágyazva.
   
Az előadásban Ralbovszki Csaba, Kalmár Zsuzsa, Pálfi Ervin, Sziráczky Katalin, Baráth Attila, ifjabb Kucsera Géza és Lakatos Mátyás szerepel.
Május 21-én Dömötör András rendezésében Marius von Mayenburg kortárs német szerző A csúnya című sötét vígjátéka lesz műsoron a Katona József Színházban.

A történet Lette, a végtelenül csúnya feltaláló sorsát mutatja be, aki a szebb jövő céljából plasztikai műtétnek veti alá magát és széppé lesz.
Az előadásban a Lettét, a csúnyát alakító Pálfi Ervin mellett G. Erdélyi Hermina, Szőke Attila és Kovács Nemes Andor játszik.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
farkas d. gergő mama című táncelőadása a Trafó színpadán
Madame Tartuffe a Pesti Színházban

Más művészeti ágakról

Yorgos Lanthimos: Bugonia
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés