bezár
 

art&design

2013. 12. 10.
Fogvatartotti szoba látogatható
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fogvatartotti zárkahelyiséget rendeztek be a volt veszprémi várbörtön műemléki épületében, ahol ma a törvényszék működik. Az egykori börtönéletet bemutató helyiséget diákok is látogathatják - közölte a Veszprémi Törvényszék a honlapján.

prae.hu

A Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézettel együttműködve rendezték be a zárkát. A helyiségben olyan tárgyakat helyeztek el, amelyeket a 10 évvel ezelőtt bezárt börtön "lakói" is használtak annak idején - tették hozzá.
    
A Veszprémi Törvényszék tervezi, hogy a közeljövőben az egykori börtönéletet bemutató újabb helyiséget is kialakítanak az épületben.
    
A törvényszék a berendezett zárka megtekintését a Nyitott bíróságok program keretében, előre egyeztetett időpontban lehetővé teszi a középiskolások számára - áll a közleményben.
    
A korabeli adatok szerint a veszprémi várban található épület már 1653-ban várbörtönként működött. A következő száz évben a korábbi egy cella mellé még kettő épült, ettől kezdve a fennmaradt iratok már börtönökről szólnak. Lipót császár rendelete alapján Veszprém végvárjellege 1715-ben megszűnt, ettől kezdve megyeszékhelyként funkcionált. A későbbi dokumentumok már megyei börtönként említik az épületrészt és 1887-től a királyi törvényszék is itt kapott helyet. Ezt 1905-ben lebontották és a hozzá tartozó telket kibővítve új törvényszéki épületet emeltek.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról
Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához
art&design

KristofLAB „Artificial Paradise” című kiállítása a MAMŰ Galériában

Más művészeti ágakról

A VII. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál nyitóelőadásáról
Gia Coppola: Az utolsó táncosnő
Kritika Kukorelly Endre Ház, háború, halott című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés