bezár
 

színház

2016. 06. 08.
Többletforrást biztosít a kormány a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakításáho
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A korábbi csaknem 2,7 milliárd forinton felül további 500 millió forintot biztosít a kormány a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakítására - derül ki a Magyar Közlöny keddi számában megjelent kormányhatározatból.

Mint a határozat fogalmaz, a kormány egyetért azzal, hogy a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakítása érdekében - a korábban meghatározott forráson felül - további 500 millió forint biztosítása szükséges, és felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy július 1-jéig gondoskodjon a többletforrás biztosításáról az idei költségvetésben a Miniszterelnökség fejezet javára.
    

A Nemzeti Táncszínház új játszóhelyéhez szükséges forrás biztosításáról szóló korábbi - 2014-es - kormányrendelettel 2669 millió forintot rendeltek a célra.
    

Mint Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára egy május végi sajtóbeszélgetésen elmondta, a Nemzeti Táncszínház új otthonának kialakítására a Miniszterelnökség megemelt költségkerettel új pályázat kiírását tervezi, a táncszínház így várhatóan 2017 nyarán költözhet a Millenáris parkba.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Körtánc a Marczibányi Téri Művelődésiközpontban
színház

Juhász Ferenc-est a Müpában
színház

Markus Öhrn - Karol Radziszewski / Nowy Teatr (PL) Fóbia című darabjáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám
art&design

Az EX SITU kiállításról
Josh Safdie: Marty Supreme


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés