bezár
 

színház

2018. 04. 02.
Újra lesz Keresztény Színházi Fesztivál
Pénteken kezdődik az V. Keresztény Színházi Fesztivál az Újszínház rendezésében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Újra lesz Keresztény Színházi Fesztivál Április 6. és 13. között az idén ötödik alkalommal rendezi meg az Újszínház a Keresztény Színházi Fesztivált, amelyen a vidéki művészek vendégjátéka mellett több külföldi produkciót is láthat a közönség Budapesten.

A Keresztény Színházi Fesztivál célja, hogy színes és változatos programokkal minél szélesebb réteghez szóljon a színház nyelvén. Mint írják, a programok minden korosztály számára érdekesek lehetnek: ehhez a színház minden eszközét igyekeznek igénybe venni a klasszikus elemektől az új színházi nyelven át. A repertoárból nem hiányoznak a zenés és táncos elemek sem.

Szkéné színház

A színházi előadások mellett a programban helyet kapott képzőművészeti kiállítás és zenekari produkció is.

A fesztivál kortárs darab premierjével indul. Kulcsár Lajos Zserbótangójában három neves színésznő - Bordán Irén, Esztergályos Cecília és Tordai Teri - áll egy színpadra.

A rendezvény második napján Somogyi Győző grafikus, festőművész kiállításának megnyitójával folytatódik a program, majd az Újszínház Bizánc című előadása látható. Herczeg Ferenc darabja Konstantinápoly bukásán keresztül mutatja meg, hogyan idézheti elő egy nép saját pusztulását, ha kizárólag az önös érdekek vezérlik.

Keresztény Színházi Fesztivál plakátja

Április 8-án, vasárnap az egri Gárdonyi Géza Színház vendégszerepel az Újszínházban a Legyetek jók, ha tudtok című előadással. Másnap Böjte Csaba és színjátszó gyerekek lépnek fel. A ferences rendi szerzetes előadása az elmúlt évben is hatalmas érdeklődésre tartott számot - írják a közleményben.

Szintén hétfőn ad koncertet a stúdiószínpadon a francia Montanaro Duo. A zenekart apa és fia alkotja, akik hegedű és fúvós hangszerek segítségével idézik meg a francia népzene és a sanzonok világát.

A következő napon, április 10-én a nagyszínpadon a Szent Efrém Férfikar lép fel, amely évek óta sikerrel szerepel a fesztiválon. A Bubik István Stúdiószínpadon ugyanebben az időben Gregor Bernadett és Jánosi Dávid szereplésével a Pilátus éjszakája látható.

Április 11-én szerdán este a délvidéki Udvari Kamaraszínház vendégjátékát láthatja a közönség. A Halottak napjától Virágvasárnapig című előadás a határon túl élő magyarság helyzetét mutatja be egy szerelem történetén keresztül. Másnap a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Gerendák című előadását játsszák a nagyszínpadon. A kisszínpadon pedig egy kétszemélyes darab, a Babits Mihály Kamaratársulat produkciója látható Jónás könyve Török Sophie előadásában címmel. A színmű Babits Mihály és felesége életének utolsó időszakát idézi fel.

A fesztivál zárónapján a Bubik István Stúdiószínpadon a művészet és a szakralitás viszonyáról tartanak szakmai beszélgetést délután. Este a lengyel Teatr A lép fel, amely kizárólag bibliai tárgyú, szakrális vagy szentek éltével foglalkozó színpadi művek írásával és előadásával foglalkozik, miközben a legmodernebb színházi, filozófiai és zenei kifejezési formákat kutatja.

A képek az esemény hivatalos Facebook-oldaláról származnak.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón
színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban

Más művészeti ágakról

Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
Celine Song: Többesélyes szerelem
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Tudósítás az ELTE Tolnai-emléknapjáról - első rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés