bezár
 

art&design

2009. 06. 16.
Tizenöt könyvkocka a túltermelés és az elavulás jegyében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A könyvtúltermelésre és az elavult könyvek elhelyezési problémáira hívja fel a figyelmet az 15 könyvkocka, amelyet az ország különböző pontjain helyeznek el a Nyílt Társadalom Archívum (OSA) munkatársai; a "szobrokra" pályázni lehetett, az elbírálás a múlt héten ért véget.

prae.hu

Több mint kétszer annyian szerettek volna kiállítani egy-egy könyvkockát, mint ahányról dönthettünk - mondta Tamási Miklós, a projekt tervezője.
    
A különleges eljárással készült installációkra május 30-ig lehetett pályázni; elsősorban olyan civil szervezetek, közintézmények, programszervezők jelentkezéseit várta az OSA Archívum, amelyek programkínálatában szerepel az olvasás és a könyvkultúra is.
    
A mintegy negyven pályázó közül a Néprajzi Múzeum, a Györkönyi Könyvtár, a csongrádi Batsányi János Gimnázium, a Miskolci Egyetem könyvtára, levéltára és múzeuma, a Corvinus Egyetem Központi Könyvtára, a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár, a budapesti Carl Rogers Iskola, a Debreceni Egyetemi Könyvtár, a Pécsi Tudományegyetem, a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium, a Holokauszt Dokumentációs Központ, a vajdasági Topolyai Népkönyvtár, a Hungarofest Kht., valamint a Berzsenyi Dániel Gimnázium dolgozatát választotta ki a szakmai zsűri. Mint Tamási Miklós elmondta, akik most nem kaphattak könyvkockát, azok jövőre is pályázhatnak, hiszen a tervek szerint minden évben kiállítják az installációkat.
    
"Azt szerettem volna, hogy a közbeszéd tárgya legyen a könyvtúltermelés és a selejtezésre ítélt könyvek sorsa, mert egyre égetőbb probléma, mihez kezdenek a könyvtárak az évente megjelenő 14 ezer új címmel" - mondta a projekt tervezője. Tamási Miklós szerint érthetetlenek azok a vélemények, amelyekben a "könyvégetéshez" hasonlítják a művészeti eljárást. Megjegyezte: nem érti, miért kifogásolják egyesek, hogy újrahasznosítják a kidobásra ítélt könyveket, "hiszen így legalább nem a szemétdombra kerülnek".
    
A felhasznált kiadványok a Szabad Európa Rádió Könyvtárától örökölt mintegy 100 ezer kötetből kerültek ki, ezek tartalma mára elavult, és emiatt senkinek sem kellenek. Mindezt bizonyítja, hogy a gyűjtemény jelentős részét 2007 nyarán, egy nyilvános rendezvény során a közönség szabadon elvihette. A megmaradt 20 ezer kötet néhány száz példányát használta fel a tervező a projekt megvalósításához.
    
A projekt további sorsa azon is múlik, milyen állapotban kerülnek vissza hozzájuk a poliésztergyantából és könyvekből készült köztéri tárgyak.
    
Egy-egy "szobor" előállítási ára 140-150 ezer forint körül mozog, mivel a speciális eljárás során a hidegháborús korszak politika- és gazdaságtörténeti kiadványait plexire hasonlító műanyaggal öntötték ki. A kocka össztömege mintegy 60 kilogramm, így szinte mozdíthatatlan, viszont állja az időjárási viszontagságokat.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Trafik címmel nyílt kiállítás Lobot Balázs műveiből a Printa edition galériában
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról
art&design

Riport a Honey, have you ever heard of “zacskós-tej-tartó”? című kiállítás kurátoraival, Mayer Kittivel, Novák Piroskával és Viski Noémivel
Bill Viola, a videóművészet úttörőjének tárlata Budapesten

Más művészeti ágakról

Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés