bezár
 

zene

2023. 03. 01.
Háromrészes Chopin-koncertsorozatot ad Bogányi Gergely
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Háromrészes Chopin-koncertsorozatot ad Bogányi Gergely Bogányi Gergely háromrészes Chopin-koncertsorozatot ad a Zeneakadémián, ahol az előre megadott program mellett a közönség kívánságait is teljesíti majd. Az első koncert április 26-án lesz.

A Felhívás keringőre címet viselő sorozat másik két koncertjét október 9-én és november 19-én tartják - közölték a szervezők kedden az MTI-vel. 

prae.hu

A 2010-es Chopin-maratonon Bogányi Gergely a Müpa nagytermében két nap alatt játszotta el Chopin összes, szólózongorára írt művét, most pedig az általa legfontosabbnak tartott darabok mellett a közönség egy előre összeállított listából választhatja ki az eljátszandó műveket. A kiválasztás sorsolás útján történik majd az est házigazdájának vezetésével. Az első koncerten Bolla Milán, a további két eseményen Bősze Ádám lesz a házigazda.

Az előadásokon a művész két kedvenc darabja, a G-moll ballada és a H-dúr Nocturne op 9. no. 3. biztosan elhangzik majd, de lesznek meglepetés elemei is az előadásoknak.

A Chopin-maratont 2010-ben Bogányi Gergely egy Fazioli-hangszeren játszotta. A zongoraművész 2015 óta tökéletesíti az általa kitalált és csapatával megalkotott teljesen új felépítésű, egyedi formájú Bogányi-zongorát, amely a múlt hagyományait és a jelen technikai lehetőségeit ötvözi. Ez lesz azonban az első alkalom, hogy egy Chopin-sorozat a Bogányi-zongorán hangzik el - emelik ki a közleményben.

Fotó: https://boganyigergely.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon

Más művészeti ágakról

A konyha és A brutalista című filmekről
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról
gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban
Kotányi Attila Éberen kutató élet könyvét mutatták be a Nyitott Műhelyben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés