bezár
 

színház

2026. 04. 12.
Országos Színházi Találkozó Debrecenben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Június 15. és 21. között rendezik meg az idei Országos Színházi Találkozót.

Idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont a június 15. és 21. között megrendezésre kerülő Országos Színházi Találkozónak.

A színházi szakma legjelentősebb éves szemléjére idén 72 társulat 108 előadással jelentkezett, a válogatás öt hónapon át zajlott. Tizennégy előadás, köztük hét nagyszínpadi és hét stúdióelőadás szerepel az idei Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában.

A válogatásra felkért szakemberek között volt Bessenyei Gedő István dramaturg, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója, Juhász Anna irodalmár, Lőrinczy György, a Szentendrei Teátrum igazgatója, Pataki András rendező és Zakariás Zalán rendező.

A nagyszínpadi előadások között szerepel Bertolt Brecht Baal című darabja a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában (rendező: Anca Bradu), Edmond Rostand Cyrano de Bergerac című műve, a Szolnoki Szigligeti Színház produkciója (r.: Vladimir Anton), valamint Joshua Sobol Gettó című darabja a Miskolci Nemzeti Színház előadásában (r.: Béres Attila).

Látható lesz továbbá Kálmán Imre, Julius Brammer és Alfred Grünwald Marica grófnő című operettje a Szegedi Nemzeti Színház előadásában (r.: Koltai M. Gábor), A Noszty fiú esete Tóth Marival című Mikszáth Kálmán-regényből Gyarmati Kata által írt színdarab, a szombathelyi Weöres Sándor Színház produkciója (r.: Horváth Csaba), valamint Móricz Zsigmond Barbárok című műve, a Fonó Budai Zeneház előadása (r.: Berettyán Nándor).

Szerepel még a versenyprogramban a Candide című Voltaire-regény nyomán, David Jakovljević által írt darab, a Nemzeti Színház előadása (r.: Aleksandar Popovski).

A stúdióelőadások között lesz a Raymund Fitzsimons műve nyomán Tapasztó Ernő és Harsányi Attila által írt Kean, az Aradi Kamaraszínház előadása (r.: Tapasztó Ernő), Eugene Ionesco Rinocéroszok című darabja a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciójában (r.: Bocsárdi László), valamint A revizor című Gogol-mű nyomán készült R?E?V?I?Z?O?R P?????? című darab a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásában (r.: ifj. Vidnyánszky Attila).

Látható lesz továbbá Horváth Panna és Szenteczki Zita A szépség meggyilkolása című darabja a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásában (r.: Szenteczki Zita), Jon Fosse Reggel és este című műve, az Ördögkatlan Produkció előadása (r.: Bérczes László), Lucy Kirkwood Gyerekek című darabja a Radnóti Miklós Színház produkciójában (r.: Fehér Balázs Benő), valamint Tamási Áron Csalóka szivárvány című műve a Déryné Társulat előadásában (r.: Keresztes Attila).

A jegyértékesítés május első felében indul, a belépők itt lesznek elérhetők online.

A darabokat kísérő off programok is nemsokára kihirdetésre kerülnek.

Fotó: Facebook (csokonaiszinhaz.hu)

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A rendező, ha nő című kerekasztal-beszélgetésről
Cseresznyéskert-adaptáció a Nemzeti Táncszínházban
színház

A Sirokkó Szövetkezet Puszták népe – A társadalmi szorongás című darabjáról
színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban

Más művészeti ágakról

A 2026-os tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál első napjáról
Phil Lord, Christopher Miller: A Hail Mary-küldetés
Betekintés négy Oscar-díjra jelölt rövidfilm világába
A Bolygó Bogozó első beszélgetéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés