bezár
 

építészet

2010. 07. 31.
A siófoki kenyérgyár-projekt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Összesen 64 pályamunka érkezett arra a nyílt nemzetközi építészeti pályázatra, amelyet a hajdani siófoki kenyérgyár épületének emblematikus, multifunkcionális kulturális központtá alakítására írt ki az önkormányzat. A nyertes Tarnóczky Tamás Attila terve lett - jelentette be Balázs Árpád, Siófok polgármestere pénteken, a kenyérgyárban rendezett ünnepélyes eredményhirdetésen.

A polgármester méltatatta a pályázatot kísérő nagy szakmai érdeklődést, és a pályaművek magas színvonalát. A neves építészekből, művészettörténészekből és gazdasági szakemberekből álló bíráló bizottság 14 pályamű díjazására és megvételére tett javaslatot, amelyeket a kenyérgyár jelenlegi 3Color kiállítása mellett péntektől tekinthet meg a közönség. A nyertes pályázó 7,5 millió forint díjazásban részesült, a többi díjazott között további 25,5 millió forintot osztottak ki.

A térség kiemelt, - a kenyér sütési hőfokára utaló - 320 fok elnevezésű projektjének ötletgazdája és szaktanácsadója Juhász László elmondta, hogy a díjazott pályaművekből és az azokhoz készült szakvéleményekből könyv is készül.

A projekttel kapcsolatban kifejtette: a fő cél, hogy az egykori kenyérgyár ipari épületében 2007 óta működő művészeti galéria egy világszínvonalú építészeti értéket felmutató, korszerű kulturális, oktatási és technikai központtá épüljön át 2012-re. A projekt alkalmas arra, hogy Siófoknak és a régiónak is új jellemzőket, új minőséget adjon, építve a kulturális célú turizmus unión belül tapasztalható dinamikus növekedésére - vélekedett Juhász László.

A projekt rendelkezik a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatási ígérvényével. Az előzetes kalkulációk szerint 235 millió forint fordítható az építési tervek elkészítésére. A megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére is meghirdették már a közbeszerzési eljárást. Juhász László beszámolója szerint a projekt tartja az ütemtervet, amely szerint szeptember végéig el kell készülnie az elvi építési engedély kérelemnek és a megvalósíthatósági tanulmánynak.

A tervek szerint a 12,5 ezer négyzetméteren megvalósuló projekt első ütemének építése 2011 közepén kezdődne, és két év alatt valósulna meg. 2,4 milliárd forintos költségvetéséhez 1,4 milliárd forinttal járul hozzá az Európai Unió. A beruházás második ütemét a tervek szerint 2-2,2 milliárd forintos költségvetésből tíz éven belül kellene megvalósítani.

A Balaton Fejlesztési Tanács kiemelt támogatását élvező beruházás előkészítése több éve zajlik. A teljes nevén 320 fok Művészeti, Kulturális és Technikai Központ program az 1955-ben épült, helyi védettséget élvező, funkció nélkül maradt siófoki kenyérgyár átalakításával, valamint a szomszédos hajdani szódagyár területének bevonásával valósulhat meg. A tervek szerint az ingatlanok átalakításával és fejlesztésével egy olyan egyedi, emblematikus kulturális objektum létesülhet, amely jelentős kiállító- és eseménytérrel, étteremmel, kávéházzal, alkotóházzal és műhelyekkel rendelkezik majd. A központ kiemelt célja lesz kortárs művészeti közgyűjtemények befogadása, a művészeti képzés meghonosítása. A több profilú létesítmény oktatási és tudományos ismeretterjesztő funkciókat is ellátna, helyet biztosítana rendezvényeknek, koncerteknek, konferenciáknak.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

(kult-genocídium)
építészet

Hiány és emlékezet című Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Interjú Filip Rybkowskival
építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe

Más művészeti ágakról

színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban
Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés