bezár
 

art&design

2010. 09. 19.
Két üvegművész házaspár üvegképei, szobrai közös kiállításon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ritka kiállításnak ad otthont keddtől Páratlan páros címmel a Klebelsberg Kultúrkúria; két üvegművész házaspár: Lukácsi László és Borbás Dorka valamint Polyák János és Szőke Barbara üvegképekkel, szobrokkal, a természetet követő tárgyakkal egyszerre mutatkozik be a közönségnek.

prae.hu

Ahogy Lukácsi László Ferenczy Noémi- és Fujita-díjas üvegszobrász az MTI-nek elmondta, mind a négyen különbözőképpen alkotnak színben, formában, felületben, de összeköti őket az anyag, nevezetesen az üveg.

Lukácsi László augusztusban Japánban, a kétévente megtartott Kanazavai Nemzetközi Üvegművészeti Kiállításon ragasztott, csiszolt síküveg legyezőjével 39 ország 470 művésze közül elnyerte az aranyérmet. A díjnyertes alkotást Kanazavából október elején átviszik Notojimába és az üvegművészeti múzeumban lesz látható november végéig. Lukácsi a mostani tárlaton is bemutat egy üveglegyező szobrot, de többek között üvegkavicsa és prizmája is látható lesz.

Felesége, Borbás Dorka különböző technikával készített mesebeli és történelmi figurákat - mint az üvegsárkány vagy az üveglovag - állít ki.

Polyák János Ferenczy Noémi-díjas üvegművész a követ és a betont kombinálja az üveggel, ezekből az anyagokból különleges "fénycsapdákat" készít - ezzel ismerkedhet most meg a közönség is.

Felesége, Szőke Barbara festőművészként diplomázott, de megragadta az üveg sokszínűsége és grafikai jellegű, kisebb-nagyobb méretű csiszolt, ragasztott üvegképeket alkot és állít ki - foglalta össze Lukácsi László.

A négy üvegművész Páratlan páros című kiállítása október 17-ig tart nyitva.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Baráth Áron & Pál Katja alkotásai a VILTIN Galériában
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról
art&design

Mihai Barabancea: Cyborg Dolphin Tears kiállítás és könyvbemutató
Interjú Molnár Judit Lillával

Más művészeti ágakról

Bong Joon Ho: Mickey 17
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés