bezár
 

színház

2011. 02. 24.
Felújítanák a fertőrákosi barlangszínházat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pályázati pénzből újítanák fel a fertőrákosi kőfejtőben lévő Barlangszínházat; egy héten belül rendeződhetnek a tulajdonjogi kérdések.

Szkéné színház

A soproni közgyűlés csütörtökön megszavazta, hogy a Fertőrákosi Barlangszínház-Kőfejtő értékmegőrző és értéknövelő turisztikai célú fejlesztése című kiemelt projekt kapcsán földhasználati jogot alapít a területre.

A fertőrákosi képviselőtestület jövő csütörtökön határoz a kérdésben - közölte az MTI érdeklődésére Szentesi Ervin alpolgármester.
A felújítási munkálatok másfél milliárdosra becsült költségéből a soproni önkormányzat mintegy 1,3 milliárd forintot szeretne elnyerni a március végéig benyújtandó pályázaton.

A korábban a sajtóban megjelent tervek szerint látogatóközpontot, parkolót és egy étterem-kávézót alakítanának ki a Barlangszínházban. A projekt része lesz egy, a felszínen és a barlangbelsőben helyet kapó, a kőfejtő és térsége történetét bemutató témapark, valamint a teátrum színpadtechnikájának és nézőterének felújítása is.

Utóbbi részeként fűthető székeket szerelnének be, így a mostaninál hosszabb lehetne az évad.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Kovács Tamás színművésszel a KultúrArc eseményén
A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
Az Orlai Produkciós Iroda Szuvidált szenvedélyek című előadása a Belvárosi Színházban
A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása

Más művészeti ágakról

Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés